Vagyok annyi idős, hogy emlékezzem az USB-szabvány előtti korszakra, amikor az ember a legtöbb perifériáját a jó öreg soros porton keresztül csatlakoztatta, és imádkozott, hogy a Windows felismerje az új nyomtatót. Akkoriban a plug ’n play elterjedése is nagy dolog volt de aztán jött valami tényleg korszakalkotó: az USB.

Az új csatlakozóval és az ezzel párhuzamos szoftverfejlesztésekkel szépen rövidültek a perifériák telepítési idői, de az USB-ben nem ez volt az igazi újdonság, hanem az öt voltos tápfeszültség, ami a csatlakozóba volt integrálva. Ez elég teljesítményt adott ahhoz, hogy meghajtson mondjuk egy jó force feedbackes joysticket, vagy hogy az adatkapcsolat mellett a mobil akkuját is töltse a számítógép.

Most tekerjük a kazettát a jelenre: ma az USB-szabvány már annyira elterjedt, hogy szinte minden ezt a formátumot használja, aminek öt voltos táp is elég. Az okostelefonok töltőin már csak egy USB-aljzat van, mert semmi értelme két zsinórt adni: az adatkábel kifogástalanul tölt, ha az adapterbe dugjuk.