A kérdést sokféle környezetben feltesszük nap, mint nap, nem kivétel ezalól a számítástechnika sem. Amiről most ez eszembe jut ismét, az mi más is lehetne, mint: A tápegység.

A beteg

Manapság már nem csak fórumszerte közhelyes téma, hogy a tápegységek, melyek közé sorolható bármelyik elektromos háztartási, és sokszor ipari berendezés kapcsolóüzemű tápegysége, kondenzátorokat tartalmaznak, melyek jelentősége sok éven keresztül nem volt felszínen, tudtuk, tanultuk, hogy az úgynevezett elektrolitikus kondenzátoroknak záros élettartamuk van, sok régi, 10-20 éves televíziónál, erősítőnél előforduló hiba forrása a kiszáradó, kapacitását vesztett kedvencünk. Ezt az élettartamot úgy határoztuk meg, hogy az adott kondenzátor bizonyos peremfeltételek szerint öregszik, és amint alul halad egyes működési jellemzőket, elhasználtnak tekintjük. Manapság mégis többet beszélünk ezekről a kis hengerekről, mivel a kapcsolóüzemű tápegységek elterjedésével, a kondenzátorok sajátos paraméterei miatt a klasszikus öregedési körülmények intenzívebbé váltak, és nem utolsó sorban azért is, mert míg a japán gyártmányú kondenzátoroknál elenyésző probléma fakad élettartamuk alatt és rendszerint bőven túlhasználhatóak, a kínai, olcsó alternatívák élettartama sokszor siralmas, mivel paramétereik gyengeségei a kapcsolóüzemű környezetben hangsúlyozottabbá válnak. Kínai kondenzátor mindig is létezett, de ennyi gond nem volt velük, amíg a tápegységeknek csak a hálózati, 50Hz-es (100Hz-es, az egyenirányítás sajátosságai miatt) áramával kellet boldogulniuk.