Kommentár nélkül...

OFIK nem hivatalos tájékoztatás: Ön besorolást nyert: ME-GÉK mérnök informatikus ANA. www.felvi.hu

Tombol az érettségi szezon, utolsó nekifutásként olvasgattam pár irodalomtételt, akkor fedeztem fel ezt az érdekes kapcsolatot:

Ezúttal egy kérdéssel fordulok hozzátok, elsősorban az egyetemistákhoz: jövőre kezdem az egyetemet, (infószak) otthonról fogok bejárni (faluról, sárgabusszal), ebben a szituációban lenne értelme notit venni? Itthon úgyis itt van a nagygép, odabent mennyire szükséges/hasznos? (Bocs a relatíve értelmetlen bejegyzésért, csak itt talán több kompetens látja, mintha a fórumban tettem volna fel a kérdést egy random notis topicban )

Miskolci Egyetemi Napok

Program

Én személy szerint valószínűleg bemegyek szerdán az AB/CD-re, szombaton pedig a 30Y és a Kispál esélyes, valamint még valamelyik nap fellépnek barátomék, csak még ők sem tudják hogy mikor.. Springfield néven futnak, főleg RHCP-t és hasonlókat játszanak, gyertek Ti is! (ez volt a reklám helye ) Szóval van itt valaki rajtam kívül aki jön?

P.S.: ha rákerestek google-n hogy "MEN 2010" akkor NE kattintsatok rá reflexből az első találatra

"Sometimes I feel like I don't have a partner
Sometimes I feel like my only friend
Is the ...village i live in
The village of ...nothing
Lonely as I am
Together we cry"
Igen, RHCP Under the Bridge, kicsit másképp. Igazából a falunak semmi köze nincs az egészhez, de így valamivel stílusosabb... Az érzés a lényeg, ami átjön a sorok között, úgy érzem.
Pedig nem lenne okom panaszra, nem vagyok én egyedül, vannak barátaim, kettő közülük tényleg olyan hogy... nem is tudom, mit szoktak erre mondani? Kiemelkedőek. Mindegy.
Mindezek ellenére valami hiányzik. Nem tudom megfogalmazni, üresnek érzem az életem. Iskolában még úgy ahogy elmegy, közösségben vagyok, az más dolog hogy utálom mert már nincs semmi értelme, de legalább nem itthon rohadok még jobban elmerülve magamban. Van értelme felkelni reggel, igaz csak mert muszáj, de akkor is... megadja az illúziót hogy van értelme ennek az egésznek, és vezet valahová... De basszus már megint elkanyarodok ebbe az irányba, a tények megfogalmazásába. Nyilván sokkal egyszerűbb kész megállapításokat leírni mint érzéseket megfogalmazni...
Hogy miből fakad ez az egész? Miért van hiányérzetem a barátok ellenére is? Jó lenne tudni. Már minimum negyed órája ülök efölött a mondat fölött, és nem jutok egyről a kettőre... Ilyen gondolatok kavarognak a fejemben, mint az egészségtelenül nagy kisebbségi komplexus, a megnyílásra való képtelenség, bizonyos dolgokban még azokkal szemben is, akik a legközelebb állnak hozzám... De ez mind önismétlés, ugyanis már írtam ezekről korábban, valamint egyik sem fedi le tökéletesen a problémát. Lehet, hogy a képlet ezen felében nincs is (ilyen alapvető) hiba. Lehet, hogy valójában valami egészen másra vágyok.
Az utóbbi hetekben (hónapokban?) eléggé magam alá kerültem, tulajdonképpen minden ok nélkül. Olyannyira, hogy feltűnt már másoknak is, pedig profi vagyok az érzelmek elrejtésében. Világ életemben ezt csináltam. Mindenkinek azt mutattam, amit látni akart. Mindegy, mellékvágány.
A lényeg hogy Valami megváltozott.
Valami nem jó.
Valami hiányzik.
Valami nem is volt sosem.
És ez a Valami szép lassan felemészt.
Mindig is voltak mélypontok, de ennyi ideig nem szokott eltartani. A Pun-ishment.blogba sem írtam már nem is tudom mióta. Pedig milyen lelkesedés volt bennem az elején...
Majd valamikor újrakezdem
Majd ha Valami jobb lesz...

Jelentem, tegnap be sem kapcsoltam egyáltalán az időgyilkoló szerkezetet, azaz a számítógépet. Csakazértsem. Helyette aludtam, egész sokat haladtam a gitárban, viszont a TV újra fölfedezése nem sikerült, hamar kikapcsoltam. Összességében produktívabb volt, mint 5 gépezéssel töltött hétköznap.
Kellemes délután/este volt, viszont félelmetesen szokatlan... Úgy döntöttem ezentúl rendszeresítek ilyen pihenőnapokat, mert nem állapot hogy így élem az életem és sírok hogy nincs idő.
Power off lesz.
Keményen.
Pull the Plug.

Ma sem állt szándékomban, de aztán meggyőztem magam, csak kiírom azt a Satriani koncertet... Csak begépelem GuitarPro-ba a következő Tapping gyakorlatot, mert kottát olvasni azt nem tudok... Csak rendbe rakom a többi Home made tabot... És már megint eltelt a délután, fáradt vagyok, és öl az ideg hogy ma se csináltam semmit... Siralmas...

...de alapvetően önostorozás

Az Idő...
Telik, rohan, elszáll, mikor hogy...
Sosem úgy, ahogy szeretnénk.
Se kicsiben, se nagyban.
Mindig eltervezed hogy mit akarsz tenni a következő napon, órában, percben és este jössz rá hogy ismét a lustaság győzött a józan ész felett.
Hányszor gondoltad el, hogy ma betanulod a diatónikus skálákat?
Hogy begyakorlod a darab következő részét?
Mi lesz már azzal a rohadt kvintkörrel?
Miért nem teszel is valamit azért hogy normálisan menjen a gitározás?
Ja, hogy állandóan elkalandozol, és azon kapod magad hogy már megint valami Guns solot játszol?
Mikor jön el az idő, amikor te magad fogsz valamit alkotni?
Nem vagy Mozart, sem Hendrix, szóval neked szükséged van az elmélet nyújtotta mankókhoz ahhoz a bizonyos tánchoz...
Talán még nekik is volt, akkor milyen alapon nem bírsz leülni és megtanulni a lépéseket?
Az idő repül.
Mit is csináltál ma?
A Logouton bambultál, Family Guy-t néztél, összedobtál egy új képviccet a blogodra (amit szintén nem vagy képes megfelelő intenzitással üzemeltetni) és picit skáláztál két ezerszer lejátszott dal között.
És megint eltelt egy nap...
Hol a fejlődés?
Miért érzed nyűgnek a felkészülést a következő órára?
Ez az amit végképp nem értek.
Az óra után mindig felszabadulsz, megtelsz reménnyel, önismétlő, sablonos és szürke hetednek az a fénypontja, miért múlik el ez a lendület másnapra?
Miért?
Talán mert ezen kívül nincs motivációd semmi hosszútávú célhoz, és ez elveszi a kedvet az egésztől?
Miért nincs?
Ilyen idősen az embernek tele kéne lennie megvalósítandó célokkal, álmokkal.
Hónapokon belül érettségizel, egyetemre mész, csinálod a jogsit, egyik sem tud felvillanyozni?
Miért nem tudod élvezni az Utat, miért akarsz ott lenni rögtön?
Miért kérdezgeted folyton hogy "Ott vagyunk már?"
Régóta szeretnél már jogsit, miért nem tudsz örülni neki, most hogy csinálod?
Mire jó ez a hozzáállás hogy örülsz majd ha a kezedben lesz?
Örülnél inkább annak, hogy átmentél a rutinon a piszok nagy mázlid miatt...
Érettségire tanulsz már?
Nem ér a "12 éve folyamatosan" válasz amit mindenkinek válaszolsz erre a kérdésre...
Komolyan úgy érzed hogy elég a matekot normálisan megírni, a többi meg le van szarva?
Miért vered magad a 93%-os infódra?
Még ha ezzel a képlettel meg is lesz bőven a felvételhez szükséges rongyos 300 körüli pontszám, mi ez a hozzáállás?
És különben is miért félsz az egyetemtől?
Miskolcra jelentkeztél, ott se kell hagynod anyuci szoknyáját, járhatsz otthonról sárga busszal.
De miért Miskolcra jelentkezel hogyha szíved szerint itt hagynál mindent?
Mitől félsz?
Senki nem halt még bele.
Hang vagy megváltoztatni a sorrendet és elmenni Debrecenbe, ahova szíved szerint mennél...
Mi tart vissza?
A haverok miatt akiknek a nagy részével ki van az a bizonyos?
Akik mindezek ellenére biztos pontot nyújtanak?
Vagy az otthon melege?
Beszari mazochista vagy.
Próbálsz lázadni, de amikor vízválasztóhoz érsz, meghátrálsz.
Egyáltalán miért pont mérnökinfó?
Nem tudsz programozni, ellenben a matekot sem bírod.
Jajj, hülye vagy fiam...
Mi az hogy nincs jobb alternatíva?
Tudom, ezt végigrágtuk egy korábbi bejegyzésben.
Bárhova mész, utálni fogod, elvégre mindegyik egy-egy kurva hosszú út.
Te meg aztat nem szeressed.
és ha eléred a célt?
Szállhatsz be a mókuskerékbe, ahol garantáltan nem lesz út, de cél se.
Jó lesz?
Megint ez a nincs alternatíva duma...
Miért ilyen józan a jövőképed?
Legyél tűzoltó, katona, vadakat terelő juhász.
Elég később rájönni hogy esélytelen, addig élhetsz a hitben.
Ez a várakozás életed fénypontja.
Aztán felnőtté válsz, és rájössz hogy el van cseszve ez az egész...
És csak részben azért mert elcseszted magadnak.
Nagyobbrészt azért mert a világ cseszi el neked.
Szimplán nincs szükség sok kiemelkedő személyre.
Ha mind azok lennénk, senki nem lenne az.
Kellenek az alárendeltek hogy a fölérendeltnek még jobb legyen.
De most már végképp elkanyarodtam a témától.
Nem is tudom mi volt a téma.
Csak egy csapongó akármi.
Nem is arról írtam alapvetően amiről akartam.
De nem is baj, lesz még lehetőségem írni.
De mára elég is ennyi.
Üdv:
Maki
(Daweee vagyok, csak manapság a Maki nevet használom, ne tévesszen meg senkit)

Ritkán írok ide bejegyzést, lelki szemetesládának meg még kevésbé használom.
Általában maradok a száraz tények talaján, az személytelenebb.
Könnyebben elmondom.
Minek a "személyeskedés"?
Csak magamat égetem vele.
Most is.
Nem szeretek közel engedni senkit.
Talán nem is tudok.
A tapasztalatok ezt mutatják.
Semmi értelme.
Én meghallgatok mindenkit, de megtartom magamnak ami bennem van.
Nincs ez így jól, paradox helyzet, de mégis szeretném hogy meghallgassanak.
Ennek ellenére bezárkózom.
Mélyre.
Folyamatosan.
Pedig lenne mit mondanom.
Ehelyett mindent elfojtok.
Nem hiszem el magamnak hogy bárkit is érdekelnék.
Kényszeresen próbálok mindenkinek megfelelni, ezzel összeegyeztethetetlen a kitárulkozás.
Racionálisan tudom hogy semmi értelme, és vannak nálam sokkal aljább emberek, de mégsem tudom meggyőzni magam.
Az elfojtott frusztrációt szarkazmusban és időszakos csendes kitörésekben vezetem le.
Sokszor nem is látszik rajtam.
Legalábbis törekszem rá.
Azt hiszem a legtöbb problémám az életben erre vezethető vissza.
Megfelelési kényszerrel kombinált kisebbségi komplexus.
Világbajnok párosítás...
Próbálok változtatni, példa erre ez a bejegyzés, de eddig nincs sok eredmény...
Publikáljam egyáltalán?
Vagy irtsam ki egy X-el az egészet ahogy a már megírt hsz-eket szoktam alkalomadtán?
Ha ezt olvasod, talán nem vagyok reménytelen.
Vagy csak elborult az agyam.

Este van, félkóma. Mögöttem Axl Rose kopogtat a mennyeknek kapuján, akit Cobain, Cohen, vagy éppen Lovasi fog követni valami kellemes, nyugodt dallammal, én meg csak ülök magamnak és nyomasztanak az összecsapni készülő hullámok a fejem fölött...
Hova tovább?
Egy szűk hetem van eldönteni hogy mi is akarok lenni, hogy hová jelentkezzek továbbtanulni. Persze a kérdés nem ilyen sorsdöntő, elvégre most még beírhatok 3 helyet, sőt adott esetben egy év után is válthatok, mindenesetre ez nem olyan poén. Az alapvető probléma, hogy alapvető fogalmam sincs az egésztől. Igazából valami mérnöki irányba kéne fordulnom, gépész, infó, vagy valami hasonló, de valahogy nem vonz az egész. Leginkább a matek miatt, nem azért mert hülye lennék (még ha nem is teszem oda magam 100%-ban órán) hanem egyszerűen utálom. Ezt szóvá tette már a matek tanár is, hogy nem lesz jó vége ha ennyi érdeklődéssel megyek neki a dolgoknak, de neki is megmondtam hogy nincs nagyon más lehetőségem, még ott lenne a pakliban az anglisztika, szeretem és tudom az angolt, csak éppen az irodalmat kevésbé, a törit pedig még úgy sem. Szóval nagy eséllyel ez is kiesett, más meg még ilyen szinten sem került szóba.