Az igazság nagyon fáj. De csak akkor, ha folyamatos hazugságban éljük az életünket. Az egónk pedig mindig arra késztet, hogy hazudjunk - elsősorban önmagunknak. Azáltal pedig másoknak is. Az igazság bennünk van, ott hordozzuk mélyen, legbelül. Az igazság nem kívül található, hanem belülről áramlik kifelé - amennyiben szabad utat kap. És az egónk a létező legnagyobb akadály mind felett.

"Az igazság olyan, mint az oroszlán. Nem kell megvédened. Engedd szabadjára. És az megvédi magát."

- Szent Ágoston

Szevasztok!

Mielőtt az írásba belefognék, szeretném ismételten üdvözölni azokat, akik az eddigi történeteket olvasták, illetve azokat köszönteni, akiknek az egész egy új - és remélhetőleg színes - olvasmányt fog jelenteni.

Az üdvözléssel egyben szeretnék elnézést is kérni - újra -, amiért évekkel elmaradtam az írással ígéretemmel ellenben. Csak valahogy nem vettem rá a fáradtságot, illetve ez így nem teljes mértékben igaz, hiszen volt amikor neki álltam, de végül mégis abba maradt.

Aztán nemrég gondolkodtam, hogyan is kellene megoldanom a dolgot. Arra a döntésre jutottam - ezzel mintegy legyőzve a lustaságomat -, hogy több részletbe foglalom a rég és a közel múlt eseményeit, így egyszerre nem kell sokat írnom, ami könnyebbé teszi a kitűzött feladat elvégzését. Hogy milyen időközönként fogok publikálni, nos, azt nem tudom megmondani, sem ígérni, de igyekszem nem elmaradni. Pláne nem évekkel. De az is lehet, hogy nem lesz olyan sok írnivaló, így egy-két részben be is tudom fejezni. Na, majd meglátjuk. Most viszont csapjunk bele a letschóba!

Üdvözlöm ismét azokat, akik olvasták az előző írásaimat.

Elnézést kérek, hogy ennyire elhanyagoltam a folytatást. Még mostanában is megkerestek azzal, hogy folytassam, így eleget teszek a kérésnek ezúton.

A történet ugye ott végződött, hogy eljöttem a „pokolból” és egy új hely felé vettem az irányt, végre valahára.

Az új munkahely rendkívül messze volt a régitől, tulajdonképpen hosszában átutaztuk Dánia legnagyobb szigetét, Jyllandot. Sokáig tartott az utazás, ráadásul az idegállapotom se volt a legjobb. Kinek lenne az? Arról nem is beszélve hogy gyakorlatilag fél fülemre süket voltam akkor már. Ilyen körülmények között a kommunikáció rendkívül nehézzé válik, pláne ha nem az anyanyelvén beszélhet az ember.

Valamikor reggel indultunk és azt hiszem kora délután érkeztünk meg. A farm elég messze volt a legközelebbi kisvárostól, fenn a dombon. Nagyon takaros kis hely volt. Rendezett környezet, meg minden, ami kell. Mint utólag kiderült öregekkel van dolgom, ami meg is magyarázza a nagy rendet. Belépve a házba, ugyanaz a rend fogadott, ami nagyon elnyerte a tetszésemet. De persze ezzel csak később foglalkoztam, ugyanis eléggé nagy „extázisban” voltam más problémák miatt. Hatalmas meglepődésemre a befogadók öregek voltak, nagyszüleim lehettek volna.
Akkor és ott nem tudtam hogy vajon előny lesz –e vagy hátrány. Hallottam olyat korábban, hogy – legalábbis Dániában – az öregek sokkal normálisabbak, mint a fiatalok – munkaadóként mindenképpen – mert ők már elérték amit akartak az életben, most már csak „hereverés heverészés” van, így nyugodtabbak is, valamint nem olyan smucigok. Mivel csak velük volt dolgom, ezért nem mondom hogy ez általános lehetne, de van benne igazság. Szóval be lettem mutatva, szépen elbeszélgettek dánul, velem kapcsolatban, aztán megérkezett Karina, a lányuk, akivel már lehetett kommunikálni angolul is.

És a folytatás:

ÉS A TÖBBI PROBLÉMA
Időközben Jani lelépett a farmról, de jött helyette két litván akik szintén nem voltak szimpatikusak. Az egyik srác elég jó beszélt angolul, a másik pedig abszolút nem beszélt, de nagyjából megértette amit mondtak neki. Egyszóval 3 orosszal voltam összezárva, akik egymással tök jól elvoltak – igaz Sergeit nem igazán szerették ők se mert tudták hogy milyen hülye -, velem meg néha-néha kommunikáltak. A végefele Sergei-el kialakult egy jobb kapcsolat, meg a másik 2 litvánnal is, de sose volt az igazi. Sergei-el kedvenc és közös témánk a számítógép volt, ebben egész jól megértettük egymást, másban viszont nem nagyon. Állandóan csak nyavajgott hogy így munka, úgy munka, meg hogy kevés pénz kap, ennek ellenére egy rohadt lusta disznó volt, egy igazi munkakerülő. Én is alig kaptam pénzt ráadásul a fizetésből le is vonták az iskoladíjat (erről majd később), és többet dolgoztam mint ő, ráadásul még keményebben is, annak ellenére hogy nem kellett volna.
A litvánok természetesen gépes munkát kaptak, és néha besegítettek az istállóba. Minden második hétvége szabad volt. Egyik hétvégén mi dolgoztunk, a következőn ők. Hétvégéken csak fejni kellett, meg etetni, de ez is elég volt. Főleg hogy azzal a butával voltam. Amikor meg silót kellett nyitni akkor külön öröm volt a dolog. Ez is „hálás” munka volt. Rendszerint falközi silóink voltak, vagy csak simán a földre volt ömlesztve, majd le lett takarva fekete fóliával és erre lett téve IRGALMATLAN sok föld, ami máshogy nem lehetett letermelni róla csak lapáttal. És a barom farmer általában jó sok földet tetetett rá, azzal nem törődve hogy milyen lesz ellapátolni. Nyáron még enyhébb probléma, de télen pokol. Csontig hatoló, „jeges” szélben teljesen átfagyott földet kellett megmozgatni kézi erővel. Nem akarom részletezni, el lehet képzelni hogy milyen embertelen munka volt.

Megjegyzés:
A mostani írásom két részletben, egyszerre kerül elétek, mivel túl hosszúra sikerült és kettőbe kellett szednem. Módosítani nem akartam már, illetve átírni mivel elég sok idő elrabolt a megírása. Most nézzétek el nekem legyetek kedvesek és a következő írásomat már máshogy oldom meg. Köszönöm a megértéseteket!

Üdvözletem kedves olvasók, immáron másodszor. Az előző írásomban beszámoltam dániai kiküldetésem első szakaszáról, az itthoni előkészületekről és az ún. rabszolgavásárról, valamint elérkeztünk addig a pontig, amikor végre találkoztam első munkaadómmal és útra keltünk a farmra. Tehát folytatódjon a történet!

A MEGÉRKEZÉS:
Az első farmom egy igazán kicsinyke faluban lokalizálható, pontosan nem tudom megmondani a lélekszámot, de talán a 100-at se éri el. Nagyon takaros hely, tipikus kicsi, azonban szép dán házak, kicsi, gondozott kertekkel. A farm a falu határában van, amolyan eldugott helyen, nem olyan könnyű megtalálni. Az út, illetőleg utca – ha egyáltalán annak lehet hívni – egy aprócska táblán volt jelezve a földbe szúrva. Kanyargós út vezetett a farmra. Ha jól emlékszem, akkor először a szállásra mentünk. Ez azt jelentette, hogy nem a családi házban lettem elszállásolva, hanem egy félreeső „hodályba”, összezárva Janiékkal, és Sergei-el, az ukrán melóssal, aki ugyan állatorvosnak tanult de sok köze nem volt hozzá, meg úgy konkrétan semmihez, mert esze nem sok volt. Ezt többször be is bizonyította.

<em></em>

Nagy utazás volt. Felnőtté válásom megfontosabb időszaka, mely során azt mondhatom hogy éretté váltam. Rengeteg mindent megtapasztaltam, sok mindenre ráébresztett. Emberileg és szakmailag meghatározó utazás volt. A mai napig és mindaddig amíg élek nem feledem. Két kemény év távol attól a helytől amit azelőtt soha sem hagytam el, és mindez fiatalon közvetlenül az iskolapadból, tapasztalatlanul.

2002-ben volt szerencsém elérni arra a szintre amikor is végeztem a hőn szeretett szakközépiskolámmal, és ebben az évben nyílt lehetőségem arra hogy megpályázzak egy programot amit az FVM illetőleg a KSZI szervezett, ma már közel 15 évre visszamenőleg. Iskolám régi évfolyamaiban ez amolyan hagyomány volt, és elég sokan megpályázták, nem úgy mint az én évfolyamomban. Abban az évben ha jól emlékszem csak ketten tettünk próbát. A program megpályázáshoz szükség volt pár feltétel teljesítésére, többekközött betöltött 18 életév, jogosítvány (mezőgazdasági vontató), angol kommunikációs képesség. Írni kellett CV-t aminek elfogadása után fel kellett menni Budapestre egy elbeszélgetésre, ami angol és magyar nyelven is megtörtént. Itt döntötték végül el hogy ki az akit alkalmasnak találnak arra hogy képviselje Magyarországot Dániában. Ezután még történt egy 2-3 napos felkészítés Nagykovácsiban, ahol elmondták hogy mire számítsunk és sok tippet természetesen. Meghívtak egy dán farmert is ha jól szolgál memóriám, valamint veterán dániásokat is, akik már teljesítettek odakinn és vagy hazatértek vagy pedig kinn maradtak. Itt kaptuk meg a listát arra vonatkozóan hogy ki hova fog kerülni, milyen farmra. Elég rendesen szétszórják az embereket. Akkor úgy gondoltam annak van nagy szerencséje aki olyan farmra kerül ahol már vannak magyarok vagy a környéken sok a magyar, viszont közben, után és most is úgy gondolom hogy az a szerencsésebb aki magára van hagyva, nem tud magyarul kommunikálni hanem a többé-kevésbé hiányos angol tudását kénytelen hasznosítani vagy esetenként gyarapítania a totálisan hiányos dán nyelvtudását esetleg fejlesztheti az Activity-ben kamatoztatható ''jelbeszédet''.