Nos a történetemet folytatnám tovább,mert újabb fejlemények jöttek a mai nap a világra.
Tegnap 2012.december 11-én bementem a telefonomért,mert szerencsére meg is érkezett megint 1 hét utazgatás után és boldogan örülve be vonatoztam a Nokiához,de közben az az érzés bennem volt,hogy bele fogok esni én is az oda vissza utazgatós elégedetlen emberek közé (bár ne így lett volna).
Vissza térve a problémához:
Bementem a boltba és erőltetett kedves boldog emberként betérve,mondtam,hogy jöttem a telefonomért. A lányka,akit írtam az előző blogomban kihozta és ide adta nekem a telefont és én szépen megnéztem a külső állapotát,hogy midnen oké-e és rendben volt.De az ördög nem aludt még,mert tudtam,hogy még ez nem minden.Amint aláírta ma papírt,amit adtak,amikor beadtam,utána felmentem a bevásárló központ első emeletre megnézni,hogy minden oké van-e a telefonnal.Kijelző rendben,USB,rendben(legalább is akkor úgy tűnt),akkor OTG kábellal tudtam megnézni,mert gép nem volt nálam,meg a vonatot is el kellett,hogy érjem időben,amit nagy nehezen sikerült is.Amikor megnéztem a telót,a funkciók rendben voltak,legalább is akkor nem csinálta a későbbi hibajelenséget. A vonathoz sikeresen vissza érve sietve,hely nincs,ami általában szokás az ilyen,elővettem a telefont és az otg kábelt,ami segítségével a zenéket rámásoltam,hogy haza útig tudjak hallgatni zenét.