ismét egy bejegyzés a barátokról. ha az előzőben a kétszínű "barátokról" volt szó, akkor most ideje írnom azokról is, akik nagyon fontosak nekem.
igazából sok régi barátom van, de sokakkal még mindig nincs olyan erős köteléke, mint egy bizonyos emberrel. ő egy nagyon különleges barát. olyan barát, akivel bármit megbeszélhetek, bármi nyomja a szívem, elmondhatom neki. tartja a száját, bármilyen kicsi is a titok amit megosztottam vele. lassan 3 éve ismerem, és majdnem ugyanennyi ideje tartom a barátomnak. nyár volt, házibuli. akkor ismertem meg. és azóta csak egyre erősebb a barátságunk, legalábbis én így érzem. tényleg ő a tökéletes barát. soha nem hittem, hogy a lányokkal értek jobban szót. engem két bátyó mellett neveltek, fiús vagyok. és szerintem a fiúkkal jobban szót értek, mint a lányokkal. nem szeretek vásárlásról, divatról, sminkről, meg egyéb hasonló dolgokról beszélni. persze a 'pasitéma' némely esetben fontos és gyakori társalgás közöttünk, de másról nem nagyon szeretek velük. de visszatérve a legjobb barátomra... ő szintén srác. és imádom, mint személyt. vannak hibái, de számomra tökéletes ember . szeretem annyira, mint a bátyáimat. nem mondom azt, hogy nem szoktunk összekapni, mert akkor hazudnák. de végül is rájövök, hogy neki volt igaza. és mindig megtud vigasztalni, mosolyt képes varázsolni az arcomra. bármi bánt, ő meghallgat, és próbál tanácsot adni. vicces, kedves és igazi barát. ezalatt a közel 3 év alatt olyan elszakíthatatlan kötelék jött létre közöttünk, ami... más, régebbi barátom iránt se kötődök annyira, mint iránta. ha ő nem lenne, teljesen más lenne a személyiségem. hihetetlenül sokat segít minden bajban.
és néha nagyon hiányzik. és ilyenkor nagyon. ha már most ennyire hiányzik, akkor mi lesz, ha ő egyetemre megy szeptembertől? jó, van msn meg e-mail. de így legalább tudunk találkozni néha, még ha csak véletlenül, akkor is. ha ő egyetemista lesz, egyértelműen a szabadidejében a barátnőjével foglalkozik és a barátaival bulizik.
én meg szépen egyedül fogom érezni magam. nem vagyok valami nagy parti arc, de szeretek velük lenni és bulizni. de ha nem hívnak, nem fogok odapofátlankodni drága bátyámmal, hogy ugyan már, hadd bulizzak én is veletek egy kicsit. ha még bátyám sem kérdezi meg, hogy van-e kedvem velük tartani, akkor tényleg úgy érzem, semmi keresnivalóm nincs közöttük.
na jó, eltértem a témától. de tényleg ez van. szóval hiányozni fog. ha a bátyámat is hiányolom néha, a régi szép időket vele/velük, akkor el se merem képzelni, őt hogy fogom hiányolni. az átbeszélgetett, nyári estéket. és itt lenne a nyár, hogy kihasználjam a maradék időt, hogy vele tölthessem, bulizhassak velük. de így is csak az első nyári bulin vehetek részt. azon is csak azért, mert nálunk lesz. aztán ők buliznak tovább, én meg el leszek felejtve. majd néha jó bulit kívánok, meg megkérem a bátyámat, hogy adja át üdvözletem a többieknek, és ezzel vége. még azon csodálkozok, hogy mindenki tudja a nevem. csak az a kár, hogy pont miattuk lett 2 új becenevem is. és nem is szólítanak egyiken se. kivéve a legeslegjobb. ő tényleg igaz barát. és tényleg úgy szeretem, mintha a bátyám lenne

igazából nem nagyon akartam írni az életemről, de PatriCía bejegyzése miatt talán leírnák magamról pár dolgot.
nem, még mindig nem fedem fel magam, bár pár ember tudja, ki is vagyok. hát, talán jó nekik, de ez nem biztos. na mindegy. másról lenne most szó.
mikor általánosban alsós voltam, sok barátom volt, szinte az összes osztálytársammal jóban voltam. bár akkor is volt pár lány akikkel hát... mondjuk úgy, hogy nem találtuk meg a közös hangot. aztán ötödik osztályban, félig új osztálytársak, teljesen új tanárok. egyre kevesebb barátom lett, és voltak persze a kétszínű lányok, akikkel inkább nem is próbáltam megtalálni a közös hangot, mert nem voltam és soha nem is leszek olyan, mint ők.
szóval a 4 év alatt szinte csak Én voltam a kiközösített, és persze az osztályfőnökünk úgy látta, ez csak az Én hibám. Én próbálkoztam, de hiába, nem vagyok olyan, mint Ők. teljesen más voltam, és vagyok. aztán nyolcadik osztályban sikeresen tüdőgyulladásom lett, téli szünet előtt. téli szünet elejére kezdtem jobban lenni, és egy kicsit leültem a gép elé, mert már halálra untam magam. és rám írt egyik osztálytársam msn-en, hogy 'hogy vagyok?' meg hasonlók. és hát igen, szóba került az is, hogy, amikor Neki volt tüdőgyulladása, nem gépezett. erre berágtam, plusz édesanyám ott volt a közelemben és mondtam neki, milyen 'kedves' üzenetet kaptam. anyám meg már megelégelte azt, amit velem tettek (csak megemlíteném, hogy általánosból 2x akartam átíratni magam egy másikba, mert olyan állapotok uralkodtak) és bement egyik osztályfőnökire, és mondta a dolgokat. az ofőm meg az osztálytársaim pártjára állt. már elnézést, anyám nem fog nyalni a tanáraimnak, csak, hogy kitűnő legyek, pedig az agyi tudásom a nullával egyenlő (ez most nem rólam, csak félig. anyám nem nyalt, mások anyja igen, viszont nekik az agyi szintjük tényleg nulla).
aztán felvettek a hőn áhított középsuliba. 'új suli, új osztály, új esély.' -legalábbis ezt gondoltam. az addig oké, hogy meg van a mi kis pár fős 'bandánk', de a többiek nem ismernek annyira, hogy elítélhessenek. nem tartom magam nagyobbnak, mint Ők, de inkább vagyok értékesebb, mint értéktelen kis szemét, amit a kukába kell dobni. nem tudják, milyen a természetem, és azt se, hogy milyen voltam pár éve. de ha tudnák, talán mások lennének ?!? szerintem nem. mindig vannak az elkényeztetettek, és mindig vannak akiket kiközösítenek. hát, úgy látszik, én minden esetben kiközösített lennék ?!?!

mostanában elég sokat gondolok arra, hogy a valentin napot mikor tölthetem már azzal a személlyel, akit feltétel nélkül szeretek, aki feltétel nélkül viszontszeret. ha valakivel elkezdődne egy ilyen 'barátságból-szerelem' dolog, az mindig rosszul sül el nálam. oké, hogy barátkozással kell kezdeni, de idővel jóbarátok leszünk. és utána már igazából sok értelme nincs egy párkapcsolatnak, mert mindent megbeszélünk egymással, és elég sok titkot megosztunk egymással. legalábbis velem ez van, mindig. egyszerűen nem akaródzik nekem összejönni semmi szerelmi párkapcsolat. (most talán magyartalanul fejeztem ki magam, de másképp nem megy. bocsi.)

'Egy fiatal srác lépett ki a 10 emeletes tömbházból. Melegen fel volt öltözve, hiszen még csak február van, és a hó is szállingózik. Egy válltáska díszelgett oldalán, amit átvetett nyakán, hogy ne essen le a válláról séta közben. Nem sietett. Lassan, komótosan sétált az utcákon, ahol szinte senki sem volt. Elvétve egy-egy embert látott, ők is csak az ebédszünetükből siettek vissza munkahelyükre. Sétálhatott már vagy 1 órája a fiú, mikor megállt, egy kis bolt előtt. Ez a kis bolt nagyon el volt rejtve, de aki ezt kereste, meg is találta. A fiú a kirakatot nézte, ahol valentin napi üdvözlőkártyák, bögrék és egyéb ajándékok díszelegtek. Pár perc habozás után végül belépett a bolt ajtaján, és kiválasztott egy nyakláncot és egy plüssmacit. Vett egy kis dobozt a nyakláncnak, csomagolópapírt és egy valentin napi papírtáskát. Kifizette, majd elpakolta a táskájába az ajándékokat. Ugyanolyan kényelmesen, ahogy a boltig sétált, úgy sétált haza is. A kis lakásban, amit szüleivel és két testvérével osztott meg, becsomagolta az ajándékokat, majd elrakta a szekrénye legbelsőbb zugába, ahol biztos nem találja meg senki.
Két nap múlva eljött a valnetin nap. A fiő felöltözött, elővette az ajándékkal teli táskát, elrakta a válltáskájába, és elindult a barátaihoz. A kocsmában meglátta azt a lányt, akit már jó ideje szeret, de csak most van mersze bevallani neki. Leült barátai közé, majd mikor éjfélt ütött az óra, a kiszemelt lányt félrehívta és odaadta neki a táskát, benne a nyakékkel és a plüssmackóval.
A fiú elmondta neki, hogy már lassan másfél éve szerelmes a lányba, de csak most volt mersze eléállni és elmondani, mit érez. A lány szemeiben könnyek jelentek meg, de örömkönnyek. Bár a fiú nem tudta, de ugyanúgy várt a megfelelő pillanatra érzései bevallására, ahogyan ő.'
És most jön az a rész, hogy: boldogan éltek, míg meg nem haltak... na igen, bár ez nem lenne igaz. a történet befejezését mindenki, önmaga fantáziájára bízom, és ha van valakinek ötlete, írjátok le. kiváncsian várom, milyen befejezéseket találtok ki.

van számos ember, aki fontos számomra, de van egy, aki ma bebiztosította magát a szívemben. lehet, hogy így első hallásra furcsán hangzik, de... valjuk be őszintén, nem volt a legjobb kapcsolatom a bátyámmal. én legalábbis így láttam, de nem ismerem az ő véleményét erről a dologról. és a mai nap. korán keltem, délután hányingerem lett. szóval nem indult valami jól. de aztán egész jól eltelt. és jól is éreztem magam. jó volt a bátyámmal 'kettesben' tölteni ~1 órát. igaz volt velünk még valaki is. az én egyetlen 'szerelmem', azaz a kutyám. na mindegy xD. szóval jól éreztem magam, és jó lenne, ha több ilyen délutánt töltenénk el együtt. vagy akár barátokkal. de legalább többet lennénk így együtt. megért, és kedves. és lehet vele baromkodni is. tény, hogy eddig is bírtam, és szerettem, de jelenleg ő a legfontosabb és legjobb ember számomra. nem érdekel az a hülye barom, aki elrabolta a szívem, és aztán a 'kukába dobta'. rájöttem, hogy a pasikkal csak addig bírok, amíg barátok vagyunk. nem is tudom... vajon miért írtam le? talán mert még rengetegszer meg szeretném ismételni ezt a délutánt. és remélem ő is így látja. bár nemtudom. annyira azért nem vagyunk egy hullámhosszon. végülis 5 év. az még nem is olyan sok. de a lényeg... SZERETLEK BÁTYUS! xD még akkor is, ha nem olvasod. azért kiváncsi vagyok, mások hogy viszonyulnak a testvérükhöz. vagy ha nincs, hogy viszonyulnának egy 5 évvel fiatalabb/idősebb testvérhez...

egy barátságban fontos, hogy megbízzon egymásban a 2 fél. de ugyanez egy kapcsolatban is fontos. fontos, hogy akit szeretsz, őszinte legyen veled, bízzon benned, és ténylegesen szeressen. és egy szerelem akkor igazi, ha ezek a dolkog kölcsönösek. de először magaddal kell, hogy őszinte legyél. és ha nem vallod be se magadnak se az érintett félnek az érzéseidet, akkor az szinte meghátrálás az élettől. legalábbis én így vélem.
hogyha elmondtad az érzéseidet, akkor mi számít pozitív és negatív jelnek? nem tudhatja mindenki. nem értheti mindenki azonnal a jeleket. de ha tényleg szeretsz valakit, akkor a lényeg, hogy őszinte legyél, és valahogy a tudtára add. mást amugy se tehetsz.

néha én se értem a pasikat... dehát ez van... ha pasi lenék a csajokat nem érteném... nemigaz?