CP 2077 nyelvtörőm : BUG vagy vagy nem vagy ?

Emlékeztek a Vízipók-ba, mikor a Kislány minden alkalommal "kimentette" a tóból és a kerti csapra tette ? Ő meg dühösen kiáltotta, Engem nem kell megmenteni !

CP 2077 A játék, amit talán leginkább vártunk, a játék, ami minden rekordot megdöntött nyitásnál és a játék, ami jelenleg talán a legtöbb hozzászólást okozza a világ nyílvános forumain. Többnyire nem pozitiv véleménnyel vannak, de ez nem meglepő, a negativ dolgok sokkal dominánsabban jelennek meg mindig. Az, hogy köszönöm, teljesen jól vagyok, nem történt semmi különös nem annyira érdekes és nem is érzi úgy senki, hogy közölnie kéne, hogy megint minden rendben van, pont, mint tegnap ilyenkor.
Nem is kívánok itt személyes véleményt megosztani a játékkal kapcsolatban, mindenki tegyen szert a sajátjára én azt mondom. Másrészt még ha szeretne is valaki, képtelen megmenekülni a sok meme, stb. elől. Óhatatlan módon is belebotlik mindenki, bármerre is jár-kel. :) Ami viszont megdöbbentett és el is szomorított valahol az az egyik leginkább emlegetett Amd-t érintő "SMT bug". Amikor először láttam, nem is nagyon foglalkoztam vele, egy Reddit bejegyzés volt, simán átpörgettem. Aztán rá egy napra, egy általam mondjuk úgy, átlagnál jobbnak tartott oldalon, mit látok ! Az "SMT" bug-ot cikk formájában, Kis kép, ami a hibát mutatja (bele tudok kötni. :D De ezt majd később). Ok megnevezéssel és javítással.
Ez még mindig nem story értékű, de én tudom, hogy itt már mennyire fent voltak a szemöldökeim és már Ti is, mert most ide leírtam. :D A képen, ami a hibát hívatott bemutatni, egy windows ütemezőt és a szálak furcsának tűnő terheléseit láthattuk. A legtöbben a logikai szálak közel nulla terheltségét látták, én viszont egy korábban már látott és mivel izgalmasnak találtam, tesztelt, vizsgált viselkedés sémáját ! Vissza görgettem a címhez. Igen, tényleg bug-ot írnak. Megint le a képhez. Ránézek ! Megint csak látom és ez tényleg az, láttam már ! De én nem bug-ként ismerem... :S Na, innen indítom a gondolatmenetet, ami mentén haladtam, mert ezt nem tudtam csak úgy kilépni. Mitől lett ez bug, mikor én feature-ként ismerem. Tényleg lehet, hogy egy dolog ? Vagy csak félelmetes a hasonlóság, de erre elég kevés esélyt láttam.
Nekiálltam ilyen, olyan módokon vizsgálni és ahogy túl voltam pár teszten egyre inkább tűnt úgy, hogy ez bizony ugyan az a dolog. Ha tévedek, hát jó. Benne van. De mi van, ha nem ? Jajj... Itt nagyon elkeseredtem. Akkor tényleg körbement a világon, anélkül, hogy valakinek feltűnt volna ? Neeeem... Ugye nem ?!
Amit írok az a saját véleményem és meglátásom, mivel én vagyok a világ ellen, így meg tudom érteni, ha én leszek az idióta a saját hülyeségével, de mivel egy vélemény lehet téves, ezért csak annyit szeretnék, hogy akinek van kedve és indíttatása egy kicsit gondolja végig.
A téma a CDPR egy újabb nagy tévedése az "SMT" bug. Nem ragoznám nagyon, mindenki 100 helyen látta a hiba megjelölését, megoldást rá, tech. oldalak is osztják, tán még a rádió is bemondta.
Én konkrétan alig akartam elhinni, mikor előszőr láttam. Leírják a hibát mindenhol és van egy screen, amivel bizonyítják, hogy nincs terhelés logikai szálakon. Tiszta sor ! Ja nem, várjunk csak ! A képen van 2 mag, ami konkrétan izzad a 2 szálas terhelés alatt !

Hiba ? Eseti jelenség, épp így volt, mikor készült a kép ? Végülis nem is fontos a pontos oka, hiszen a többinél tiszta a minta. Gondolhatnánk ! De mivan, ha nem az ! Az, hogy ez ne tűnjön fel senkinek vagy ha esetleg fel is tűnt, ne okozzon felismerést, ahhoz az kell, hogy fogalma se legyen a windows ütemező, oly sokáig várt, Zen2-höz passzoló működéséről ! És félre ne értsetek, ez most nem a userek fele irányul, de (ha ne adj isten nem teljesen valótlan a verzióm) az összes, magát Tech-oldalnak, bárminek tartó médium fele ! Ha ennyi rálátás van, egy mondhatni alap, win ütemező működésre, azaz, hogy inkább nincs, önmagatok meme-jei vagytok és így kapcsolnék vissza az előzményhez, hogy miközben a játékot és a kiadót vádoljuk és ítéljük el, nem biztos, hogy az lesz meme, akiről feltételezzük.
Zen2 felépítéséből adódóan bizonyos esetekben, mégpedig ha 2 olyan mag cserélne infot, aminek nincs közös L3 cache-e, akkor az inf. fabric-on keresztül folyik le a kommunikáció. Ezzel egy nagy baj van, hogy jelentős latency-vel jár. Az addigi win ütemező egy egyszerü, minden mag egyenlő elven, arra törekedett, hogy a felmerülő feladatokat kb. egyenletes terhelés mellett (valójában kicsit a 0-s tol felfele ) porciózza, ha a terhelés nem annyira nagy, a fizikai szálra súlyozva, ha picit magasabb, akkor a logikaiakat is bevonva a játékba. Ez pompásan működött is egészen az AM4 korszakig. Ahogy erősödött ez a tábor, nem beszélve a zen2-vel megjelenő nem csak 2 CCD-s, de 2 CCX-es (2x2 CCD, azaz 4 csoport magocska) 12, 16 magos procikra, ahol 2x akkora esély volt, hogy a random ütemezéssel igénybe kell venni az. inf. fabric-ot. Gyönyörüen kínlódtak is egy-egy alkalmazásnál, alulteljesítve minden, kissebb testvérüket. Nyílvánvaló volt, hogy kéne egy másik rendszer, ami ha jobb nem is lehet, de egy kevésbé szar is előrelépés lehet. A Microsoft le is reagálta gyorsan, alig pár 100-at kellett aludni és érkezett is az új, Amd-re alakított ütemező és ütemezés. Az elv a Ryzeneknél a mag kvalitásai alapján fel állított sorszámozásra húzott az ütemezést optimalizáló "mű" sorrend. Ez egy-két helyen tér el általában a valóstól, arra való, hogy az első 4 (vagy 3) mag egy CCD-n belül, a következő 4 (vagy 3) a másodikon belül, stb. Amit említenék még, hogy 2 db. 1-es sorszámmal bíró mag szerepel itt, 1/1 és 1/2 jelöléssel. Ez a kettő a 2 legjobb mag. Egy ilyen alap os modultól nem várható el, hogy bármilyen komolyabb vizsgálat alapján döntsön, hiszen pofonegyszerű elv mentén, nagyon gyorsan kell működnie. Ezzel az Amd profillal és egy szintén cpu terhelésen alapuló (mint az addigi logikai szálak terhelése) mindig a legjobb rész fele súlyozó ütemezéssel, tehát először a legjobb magok, aztán az azonos CCD-n belüli, utána (itt jön a fordulat !!!) legjobb magok elkezdenek SMT (2 szálas) terhelésbe csúszni és ritkán egy-egy magocska a következő legjobb CCD-böl is kap kis csomagocskát. Aztán 2 top mag 2 szálon, 4 mag 1 szálon és 2 további szinte idle állapotban lesz egy folyamatos 8 szálas terhelési képe. Ez még mindig CCX-en belül van, ugye. Nem egy intelligens, viszgálatokon alapuló mechanika, igazábol "csak" a nagy számok törvényével játszik, maximalizálja az esélyt, hogy azonos L3 cache szeletkén üldögélő magokra kerüljön a számítás, így az gyors, hatékony maradhasson. Nem minden esetben volt jobb, de ha épp nem is, nem volt nagy minusz, cserébe nagyon jó hatásfokkal kerülte el az egyébként nagyon nagy teljesítmény buktákat, tehát néha a kissebbik rossz, de sokkal többször meg csak jó. (azt is meg említeném, hogy ettől a pillanattól minden Ryzennél volt egy netto plusz, mivel a magasabb órajelet elérő magokra került a terhelés, ergo picit plusz lesz ebből, bár ez nüansznyi) Bocsánat, hogy ennyit fosom a szót, de ezt nem tudtam 2 mondatban leírni, pedig fontos, ha esetleg valaki nem lenne ezekkel tisztában.
Ez szépen csendben egyszer csak megtörtént és bár nem kicsi fontossággal bírt, az ég világon senki meg sem említette nagyon. Pár idióta, pl. én örömködött csak, gyúrta, tesztelgette, rögzítette a működését különböző helyzetekben, stb. Talán emiatt is volt nekem első blikkre feature ez a bug. Ha találgatni kéne, valaki, aki jellemzően magasabb cpu terheléssel játszik (itt van egyedül a CDPR-nek szerepe, hogy olyan motort csináltak, ami jóval kissebb terhelést ró a procira :D), CP 2077 alatt valamiért meglátta a task managert. Én úgy gondolom, hogy em tudta, mit lát, de biztos lehetett benne, hogy rossz. Innen indult a story. Van aztán szó Bulldozer magokról, a CDPR hibájáról, hogy nem használ logikai szálat stb. és a végén eljut oda, hogy a megoldás, Intelnek kell hazudni az AMD-t és máris megjavul és elkezd a logikai szálakra is dobálni. Ettől aztán sosem látott fps növekményt vizionál ki-ki vérmérséklete alapján, amelyik számok önmagukban vihogást válthatnának ki bármelyikünkből, hiszen +20-30%-ot talán a Ryzen 3 3100 és az 5950X tud felmutatni egymás közt, de ilyen az internet manapság, nem is érdekes ez.
Valaki sejti, mi lesz a teóriám vége ? Ne adj Isten felfedezni véli a feature-öket a Bug-ba ?
Amit kérdeznék. Tényleg azt hitte bármelyik publikáló, hogy a játékgyártók feladata a feladat ütemezése az aktuális konfigba ? Komolyan ? Csak, mert a CDPR-t ezzel vádolják. Csak egy példa, nem azért, mert rossz, mert még mindig megállja a helyét, de a GTA 5 meg használ logikai szálakat gyakrabban még egy 8+ magos procin is. Tényleg úgy gondolják, hogy ezt a játék csinálja ? Elég baj... Leírni leírták, így feltételezem, hogy így képzelik el a működést.
Vegyünk egy CP2077-töl teljesen eltérő, simán cpu intentzív alkalmazást. A cinebench. Ha a CP2077 hibásan működik, akkor hogy kéne futnia a gépünkön (akinek ryzenje van) az 1 szálas tesztnek ? az összes magon szépen végiszökdécselve, ugye ? Hogy fut ? Kettőn ! Melyiken ? Igen az 1/1 és az 1/2-n. Tudjátok, hogy néz ki egy 8 szálas Cinebench alatt a task manager cpu terhelés profilja ? (ahogy fentebb írtam, de itt a kép is ! )

Hoppá ! Ez is bugos ! Egy csomó logikai szál aluszik, miközben folyamatos 2d terhelés érkezik 8 szálon. Miért nem egy egy szálat kap minden mag és jóccakát ? Hát mert Amds ütemezés van. Igazábol meg is érkeztünk oda, hogy én úgy gondolom, ez az gész nem más, minthogy valaki életében először látta, hogy néz ki ez a séma, egy viszonylag alacsonyabb cpu terhelésnél. Ami utána jött, az mondjuk már elkeserítő, mármint ha van ebbe realitás, ugyanis egy világ kapta fel a hibát, ami egy feature és annak a megoldását, amit nem is biztos, hogy meg kellett volna oldani. Itt mindenképp elmondanám, hogy ez nem azt akarja jelenteni, hogy nem hoz pluszt egyes esetekben, mert ahogy írtam, nem tud optimális lenni mijndig, minden körülmény mellett és bármilyen típusú cpuval. Ez érthető, hogy lehetetlen, de ha egy módszert lehet lerakni, ami nagyon közel marad mindig az optimális vonalhoz és segít elkerülni a súlyos botlásokat, akkor ez kifejezetten jó sztem. Ergo, ha valaki modolta és javulást lát, nagyon zsír, nem rossz a dolog, nekem önmagában a story íve, az, hogy ez senkinek még csak gyanús sem volt az érdekes.
Egy utolsó szösszenet még és egy grátisz video, ahol ez az egész kicsit jobban, mozgás közben is látható. Ha ez hiba, akkor az hogyan lehet, hogy van opció a bios-ba, amivel azt tudom elérni, amit a hexa szerkesztéssel ? Kikapcsolom, minden mag egyenlően, logikai szálon is, terhelést kap, visszakapcsolom és megint rossz. "rossz" :B
CPPC a neve és a preferált rendszert, illetve az Amd ütemezésnél segítő "ál" sorszámozást aktiválja vagy épp deaktiválja. Nélküle a hagyományos módon, Intel-ként :D kezeli az ütemező. Ha ez bug, valaki szerint lehetne egy (kettő) bios opció-val javítani ?
[SMT bug vizsgálódás CP 2077-be és azon kívül, Intellé változtatás a bios-ból]
Aki esetelg végikínlódta és eljátszogat mindkét lehetőséggel, írja le, mit gondol, legyen szíves ! Nyugodtan lehet mondani, hogy faszság, nem azt szeretném, hogy nekem higgyetek, az a célom, hogy gondoljátok végig és a saját józan paraszti eszetekre hallgassatok !
Köszönöm ! :)

Karácsonyi játék !

Sziasztok !

Arra gondoltam, hogy így ünnepek idején mindenkinek egy picit több szabadidő áll rendelkezésére és marad idő foglalkozni a birtokolt számítógépek egyikével, másikával. Ki-ki vérmérséklete szerint.
Aki magára ismert a leírásból, az olvasson mindenképp tovább, ugyanis kitaláltam egy kis könnyed játékot !
Kíváncsi vagyok, hányan fognak részt venni, remélem azért 1-2 nevezés érkezik ! :)
A választásnál fontos volt, hogy, minél szélesebb kört érintsen és ne a "kinek milyen drága gépe van" irányba menjünk. Ezért esett a PcMark04-re a választásom. A tekintetünket nem a csillagos ég felé kell vetni, hanem ez amolyan "target oc" lesz ! A "target" azaz a cél így Szilveszter közeledtével, legyen 2019 !!
Nincs más dolog, mint letölteni a [PcMark04]-et, ami ingyenes, keresni egy gépet és kezdődhet is a móka ! Bármilyen alap lehet, az órajeleket állíthatjuk fel, le, ahova tetszik, a cél, hogy a végén a pontszám minél közelebb kerüljön a 2019-hez, ne adj Isten pont 2019 legyen !! Aki nem ismeri ezt a benchmarkot annyira, annak elmondanám, hogy kb. bármilyen ezredforduló után készült gép alkalmas a pontszám elérésére. :K
A teszt lefuttatása után egy screenshot-ot kell készíteni az eredményről, a részeredményekről, egy cpu-z és egy gpu-z ablak társaságában, illetve jöhet kép a gépről is, hadd csemegézzünk ! ;)
Várom az eredményeket, remélem akad pár darab ! :DDD
Bármilyen hozzászólást örömmel veszek ! Építő jellegűt, tanácsot vagy csak annyit, hogy "Hú, most nincs időm épp, de pár nap múlva előszedem a gépet !", jöhet nyugodtan.

Sikerült egy rgb-s, gamer konfigot összedobnom ! Mindezt akaratom ellenére !

Összeállt egy új gép nálam. Érdekes story kicst, mert több olyan alkotó-eleme is van, ami "nem tervezetten" érkezett. A ramok simán a ddr4-esek idióta árazása miatt kerültek megvételre. G.skill-eket nézegettem egy jó ideje, de nem hogy nem lettek olcsóbbak, még emelkedtek is az árak picit. Ph-n meg felbukkant egy Corsair 2x8 kit 55K-ért és Bala (Achilleus) bőven megvételre alkalmasnak mondta, úgyhogy írtam is az eladónak. :) A másik meglepetés hardvare a lap. Történt ugyanis, hogy valami nonszensz áron kerültek ki IX-es Apexek pár bolt polcára !! Pratlan lap lga1151-re, nem hinném hogy be kell mutatni és mikor megláttam ezeken a nevetséges árakon, vételi kényszerhelyzet állt elő. 7600K-m megvan már egy ideje, azon a fronton egyelőre kivárok. Végére hagytam a vga-t. Rég óta vágyok valami hasonlóra, szerencsére volt pénzem is éppen mikor Jani (Jones965) feldobta a csapatba, hogy ha megbeszéljük és elvisszük mindkét vgajat, akkor megbontja a konfigot. A vga-k, 980 Ti Matrix-ok, vízesblokkal. Nem volt kérdéses. Nem hasonló volt ahhoz, amit keresgélek, hanem pont olyan ! :)
Itt van egy kis izelítő, hogy mire is elég ez így együtt.
Amugy kezd egyre kevésbé zavarni Rgb... Még a végén meg is tetszik !

Húsvéti quadozás ! (2016.03.28. beszámolóm)

Húsvéti quadozás ! Ez egy immár 2 éves beszámoló, amit most megosztok Veletek itt a blogomba !
Kaptam 2 db. 775-ös quadot tesztre. Egy Q8300-ast és egy Q8400-ast. Sajnos az én Giga P45-öm úgy néz ki már fentről figyel minket. :( Kölcsön kértem Norbi (Northsys) P45-UD3R -jét. Pont ugyan az, mint az én lapom csak ddr2-es.
Nos, nekiálltam ! Nagyon jó volt megint UD3-assal dolgozni, hiányzott már nagyon. Hihetetlen, hogy milyen sima 500 fsb-t képes stabilan alárakni egy 4 magos procinak. 4-5 restart és 500 fsb-n win install. Hamar ment, mert a 2 lap hihetetlen, de mindenben pont ugyan úgy viselkedik. Század voltokra azonosan kell működtetni. Sajnos a melegre nagyon háklis nb is ugyan úgy itt volt, 525-ös fsbn megmelegedett és véget is ért a móka, 520-as fsb fölött nem lehetett használni a procit. :(
Nem kell óriási melegre gondolni. kb. 32-35 fokos volt nb borda, sajnos ez már pont véget vet a mókának. Ezek a lapok nagyon alkalmasak 4 magos procik tuningjához, de mindennek tökéletesnek kell lenni, nem lehet erőszakkal semmire rávenni. Én mindig egy kis blokkot raktam nb-re, mikor quadot hajtottam az ud3-ba, pont ezért. Léggel ugyanis ott ért véget, amikor kezdett volna érdekes lenni. :) Node, ez kölcsön lap, nem álltam neki össze-vissza ekkenteni. :) Szépen kiköltöztem a teraszra a konfiggal. Erősen ventiztem nb bordát. Szépen lehűlt 15 - 18 fokra. És lám-lám ez a kis hűvös begyújtotta a rakétákat. Minden a helyére került. Megvillant a Giga P45. Ahogy már írtam, ha sikerül minden összetevőt ideális állapotba imádkozni és közepesen hozzáértő a kezelő, akkor az isteni UD3 működni kezd. Aztán csak működik, működik. Cpu határáig el lehet menni így. Q8300 jobb darab volt. Sokkal később kezdte el kérni Vtt-t, vcore-ban is szebb igényei voltak. Q8400-as elég hamar letestelt. Azért mindkét eredmény vállalahtóra sikerült !. :)

Mire elég egy korosodó konfig, egy 1 Gb-os vga-val a Far Cry 5-nél ?

Különösebb komment nélkül berakom ide ezt a 2 videot. Ha már megcsináltam, közzé teszem ! :)
A konfig egy 1156-os alap, I5-750-es procival, picit tuningolva, 2x4 Gb ram és a néhai nagyágyú, egy HD 5870 Lightning. A 2 video különböző irányból közelít a beállítások terén, sajnos mindkét esetben látványosan szűk a rendelkezésre álló 1 Gb vram. Mindemmellett ne felejtsük el, hogy közel 10 éves hardver-eken futtattam egy modern játékot, így nézve óriási dolog, hogy játszható produktumra volt képes mindkétszer ! :R
[1080P-alacsony részl.]
[768P-magasabb részl.]

Am2 + X1950 3D01

Sziasztok ! :)
Ez egy amolyan bemelegítő írás lesz. A platform is egyszerű viszonylag, de inkább nekem kell belejönni ebbe kicsit ! ;)
Gyorsan összedobtam egy konfigot, egy Am2-es csúcs processzor (Athlon X2 6400+) és egy X1950 Pro 256-os lesz a főszereplő. A lap egy Gigabyte 790X-ud3p, a ram slotokba egy 2x1 -es Super Talent páros kapott helyet. A cpu-ra kompresszoros hűtést raktam, mert ezek az Athlonok nagyon szeretik az alacsony hőfokot, sokkal jobban mennek alacsonyabb hőfokra, mint magasabb feszültségre. Miközben írok, jókedvűen pattog a cd-rom, települ fel az Xp.



Fent is van a Win, itt van a rendszerünk, úgy néz ki semmi probléma nincs, szépen, stabilan működik ! Lássunk néhány alapórajeles eredményt, hogy lássuk, mennyit sikerül javítanunk.
Spi1M-et illetve 3D01-et fogok most csak nézni.



3D01, bár 3D benchmark, kifejezetten érzékeny a processzor órajelére, arra skáláz messze a legjobban, fontos az erős ram és végül, de nem utolsó sorban a gpu órajele ! Úgy tűnik, mintha a vga-t nem tuningolnám, de ez nem igaz ! :) Csupán beleírtam a bios-ába a legnagyobb stabil órajeleit, így nem kell külön foglalkoznom vele. ( 581 / 702 a gyári órajel )
No, akkor kezdjünk emelni az órajeleken. Am2 tuningja viszonyalg egyszerű. A 200 mhz-es alapórajelet kell emelnünk, figyelve, hogy Ht, ram, stb. órajelekkel ne érjünk bele, működésképtelen tartományba. Ha túlságosan magasnak találjuk, egyszerűen csökkentenünk kell a szorzóján.
Ramnál érdemesebb megpróbálni az időzítésen lazítani, hogy minél magasabb órajelen működhessen. Am2 nagyon szépen használja ki az elméleti ram sávszélt, ami frekivel nő ugye !
Amíg lehet, meg kell próbálni tartani a cl4-et, azon a beállításon működik a legjobban imc !
Ezek a csúcs Athlonok a nagyon kicsi tuning potenciáljukról híresek, de nézzük csak, mit okoz a jó hűtés ! 1.4V az alapfesze a procimnak, nézzük meddig elég ez ! Igen, jól láttok ! :)


3600 mhz fölött alapfeszen stabilan működik. Ezt sem léggel, sem vízzel nem lenne képes utánozni. A maxxmem eredmény jól mutatja, mennyire aggresszívan gyorsul a ram az órajelre. Bizony ez a kor legjobb imc-je, nyoma sincs az Intel fsb-függő sávszél szűkülésének ! A cpu nyers számítási kapacitása picit elmarad a nagy vetélytársétól, de annyira ügyesen használja a rendelkezésére álló perifériákat, hogy sok esetben nemhogy egyenlít, de bizony lefőzi a konkurenciát.
Lássuk az eredményeket !


Végül egy grátisz Crossfire run ! :P


Ez volt az első tapogatózó posztom,l nagyjából kipróbálgattam egy-két dolgot, ígérem ezek után csak jobbat próbálok készíteni, de kellett egy első, amiből tanulni lehet !
Továbbra is várom az ötleteket, kritikákat, stb. Csak nyugodtan, nem vagyok sértődős
! :DDD
További kellemes hétvégét !
Alpi

Hobbim a pc tuning ! (bemutatkozás)

Sziasztok !

A nevem Mészáros Alpár, egyszerűbben Alpi ! Ebben a blogban a hobbimról szeretnék mesélni.
Pár éve kezdtem el foglalkozni a pc-k tuningolásával. Egy aprócska fsb emeléssel kezdődött és észrevétlenül vált szerelemmé. Ezt a bármennyi időt és pénzt felemészteni képes, azaz tökéletes hobbi-t szeretném kicsit bemutatni az én szemszögemből ! Bízom benne, hogy szolgálok majd időnként érdekes dolgokkal is számotokra !
Időm nagy részében régebbi hardverekkel foglalkozom. Ennek kezdetben anyagi okai voltak, de aztán egyre inkább ébredt bennem a vágy, hogy újabb és újabb platformokat ismerjek meg.
Lga775-el indult az egész. Egy ilyen gépet használtam, amikor fene tudja miért, elkezdtem olvasgatni a neten a pck tuningolásáról. Újabb és újabb alklmasabb alkatrészek beszerzése mellett léptem 1155-re (2600K, később 3770K), később 1150-re, 1151-re. 1150 mellett viszont elkezdtem, régebbi platformok irányába is érdeklődni. 775 előtti gépekkel nem igazáb volt tapasztalatom, kíváncsi voltam, mit tudhatnak, milyen fejlődésen mentek keresztül az általam nem tapasztalt generációk. Így kerültem kapcsolatba egy sor "oldschool" platformmal, illetve addig kizárólag "Intelesként", életemben először kóstoltam bele az Amd világába !
Egymás után jöttek az újabbnál újabb platformok ! Am2, Am3, S478, S939, Socket A.
Persze a hardverek mennyisége is rohamos ütemben nőtt és hiába tartok időről időre "eladási fázist", sosem csökken igazán. Egyre irányzottabban a kifejezetten jól tuningolható hozzávalók érdekeltek csak. Annyi procit próbáltam tesztelni, amennyire csak lehetőségem nyílt, növelve az esélyét egy-egy igazán jó darab felfedezésének. Szerencsémre, időről időre akadt valami ígéretes egyed !
Ezek közül szeretnék szemezgetni, összeállítva egy-egy érdekes konfigurációt és bemutatni, elsősorban a tuningolásra hegyezve.
Ahogy tapasztalom, rengetegen gyűjtötök régebbi hardvereket, építgettek platformokat. Akár ezek tuningjához kap valaki kedvet, akár az egész pc tuning tetszik meg, akár csak érdekes vagy akár nosztalgikus élményt szerzek egyeseknek, akkor már lesz értelme számomra.
Egyelőre azt hiszem ennyi elég lesz bevezetésnek. Nem vagyok egy nagy publicista, ráadásul eléggé csapongóak a gondolataim, elnézést kérek, ha nem lesz mindig könnyen követhető a gondolat menet. Biztosan lesznek szenti mentális részek, lesznek könnyek, nagy szavak. Mint mondtam, megpróbálom a saját szemszögemből bemutatni a témát.
Nagyon jól jönne ha adnátok pár ötletet, hogy milyen teszteket látnátok szívesen, tartanátok érdekesnek. Ennek kifejezetten örülnék, mert nem biztos, hogy az általam gondolt benchmark eredmények Titeket különösebben megmozgatnak. Előre is köszönöm !