Pár régi, már nem használt cuccom csak a helyet foglalja a lakásban. Úgy gondoltam, hogy meghirdetem őket itt a hardverapron, meg az aprod.hu-n is. Nem kurrens dolgok, lehet, hogy nem is tudom majd eladni őket.
Az aprod.hu-n az egyik eladó árumra volt egy érdeklődő. Kezdtük lebeszélni a dolgokat, bár a felhasználó marmegintsunyulok neve kicsit gondolkodóba ejtett. De aztán elhesegettem a gyanús gondolatokat. Lebeszéltük, hogy utánvétellel küldöm neki postán. Még sürgetett is, hogy minél hamarabb adjam fel. Fel is adtam, persze postát kifizettem, és felszámoltam az utánvét árában. (Még rendes is voltam, mert kicsit tobb lett a feladás összege, mint amit gondoltam, de 250 Ft-ból nem csinálok már problémát.)
Aztán ma közli, hogy mégse veszi át a csomagot, mert jobbat talált. És a feháborodásomra még volt pofája azt mondani, hogy adjam meg a számlaszámomat, átutalja a posta költséget. Én meg mondtam, hogy előbb küldjön képet a személyijéről és a lakcímkártyájáról. (Bár ezt a feladás előtt kellett volna kérnem.)
Na, erre meg már neki állt feljebb
. Ja, és közben a felhasználói neve is megváltozott egy sima polgári névre, gondolom nem a sajátjára.