La Habana, Cuba 1971-1972.

Apukám állatorvosként az akkori "Teszkó"-n keresztül állást kapott az akkor baráti országban Kubában.
A két éves kiküldetést csak akkor vállalta, ha a család is vele tart, így kerültünk ki Havannába.
Házunk a 30-ik utcában, a Miramar kertvárosi negyedben volt, ahol két kubai családdal és egy a mexikói nagykövetségen dolgozó idősebb házaspárral laktunk egy épületben:

A szomszédokkal: Manolo, Jorge, Maricela Barrera, Salome, Luisito--> bohóckodott, mint szinte mindig. A kőkemény jegyrendszer ellenére általában vidámnak tűntek. Nyilván az önmagában egy rang volt, hogy a kertvárosi részben volt a lakás, mert az Óváros kis utcácskái lepukkantak és koszosak voltak, a nagy tereket kivéve.

Tesómmal az ebédlőben:

Minden nap bármennyiszer le lehetett menni az ú.n. hátsó szolgálati csigalépcsőn a hátsó zsebkendőnyi kiskertbe, ahol azért banánpálma, mangófa, meg annóna gyümölcsfa is volt, így lehetett a reggelit kiegészíteni. Ennek a banánnak nem mostani Tesco-s íze volt, erre határozottan emlékszem.
A hátsó lépcsőn jött fel naponta a tejesember és két üveg tejet tett le az ajtóba. Hangosan kiabálva jelezte jöttét: Lechero!
Apukám ezzel a kis fehér bogárral járt Matanzas megyébe dolgozni, és csak hétvégeként láttuk:

A Quinta avenida, ahol naponta megfordultunk a suli felé.

Az általános iskola 3. osztályát ott végeztem a kubaiakkal együtt. Tanító nénink, és az osztálytársak:

Már akkor "UPC"-s voltam, mert a kubai úttörő igazolványomban ez a bejegyzés is olvasható volt.Lehet találgatni, mit jelent a rövidítés?
Nagyon beteg voltam minden esős évszakban, mert a mindennapi eső, felverte a vöröses talajport, ami mint a szilikózis lerakódott a tüdőmben, így asztma gyógyszerrel kellett a hörgőgörcsöt oldani.

Amikor jó idő volt, meghódítottuk tesómmal Kubát:

A betegségem miatt néhány hónappal hamarabb haza kellett jönnünk Kubából, és azóta sem tudtam visszamenni. Nekem nagy-nagyon jó élményeim vannak az asztmás fulladások ellenére is!
A bakancslistámon mindössze egy dolog szerepel. Kubába, Havannába, és a 30-ik utcába még egyszer visszautazni.

First Gear

Sokunknak, akik szeretnek játszani - még így hatvan felé közelítve is - akadhatnak kedvenc játékaink. Fiatalon valamiért megkedveltük, ez volt az első "cerelem", nosztalgikus emlékek fűződnek hozzájuk.
Nekem is nehéz szavakkal leírni azt az élményt, amikor először játszottuk a fiammal az Ignition autóversenyt valamikor a 2000-es évek elején. Azonnal rajongói lettünk. Ő tudta (tudja!) játszani, én szeretem. :) Sima billentyűzettel irányítottuk, no kontroller... no kontroll. Ezt éreztük, és érezzük ma is, ebben az egy menetben három körig tartó, állandó mosolyra késztető játékban. Szerencsére még a kedvem is úgy látja jónak, hogy játsszam vele, így évente legalább egyszer végigtolom.

Second Gear

- Kezdjük egy kis történelemórával?
1997: A Peter Zetterberg, Michael Brunnström, Carl Lundqvist által '93-ban alapított UDS svéd csapat alkotása a játék.
Érdekes módon a cég profiljába az autóversenyzős játékok előferdültek: Screamer Rally, Hot Wheels Micro Racers (RE-Volt ős?), Monster Jam: Maximum Destruction, WRC: FIA World Rally Championship Arcade.
- Árkád áruház, pláza cicázás.
Nos kérem! Besenyő.M. Ign_win.exe (ezzel indítható a játék) aki vagyok, megmondom, hogy eb, aki az Árkádban vett arcade kanalát meg nem eszi! Hát, nem, ugye? Bekajáltuk mi is az Ignition játékot, nagy flammolással.
Aki nem pályázik szimulátor babérokra(említett úriember lányát tanítottam, azért bátorkodtam linkelni), annak ez a játék igazi élmény_autózást hozhat.