2009-ben indult a motoros pályafutásom, akkor már 3 éve önálló keresettel rendelkeztem és nagyjából ugyanennyi ideje voltam egyedülálló is, így megvolt a keretem mindenféle álmom, vágyam megvalósítására, bár anyám nem repesett az örömtől amikor előálltam a motoros jogosítvány megszerzésének ötletével.
Bevallom őszintén nem ment zökkenőmentesen a jogosítvány megszerzése, már az oktatás alatt is sikerült valószínűleg szállóigévé válnom és megtapasztalni olyan régi bölcsességeket mint, hogy "oda mész ahova nézel". Igaz mondjuk, hogy akkor is sokszor kizökkentem amikor nem velem ordított az oktató a fülesen keresztül. Szerencsére semmi komoly nem történt, megúsztam pár cifra káromkodással de azért mai napig élénken él bennem az az időszak. A 3. forgalmi vizsgámon engedtek át, az elsőn a sok hülyeségem ellenére megdicsért az oktató mert igazából nem vétettem komoly hibát (állítólag nem néztem be egy jobbkezes utcába és egy lámpánál, hogy ne szakadjunk szét bementem az elől haladó után és már csak a lámpaváltás végén tudtam elfordulni), a 2.-on elborultam a motorral amikor későn szóltak egy többirányú kereszteződésben, hogy menjek a rossz irányba menő, elől haladó után és emiatt szűk fordulót kellett volna vennem, béna voltam hiába ment akkor is minden flottul. Az oktató motor soha nem volt a szívem csücske, nem ért le róla rendesen a lábam, pehelysúlyú is voltam ezért a rutin vizsgán a tolások is felértek egy kínzással amik után remegő kézzel-lábbal kellett nehezen felmásznom a gépre. A 3. forgalmi vizsgán én mentem elől, egy hölgy jött utánam és mind a kettőnknek perfekt lett az eredmény.

Addigra már megvolt az első motorom, egy Yamaha XV535 Virago ami sokkal inkább megfelelt az akkori adottságaimnak. Úgy volt, hogy lesz társam motorozáshoz, de úgy alakult végül, hogy egyedül voltam. Bár a típusról egyébként jókat gondolok és nem véletlen, hogy szinte töretlen a népszerűsége annak ellenére, hogy több mint 10 éve nem gyártják már a típust, de az én példányomnak csak a torka volt véres és emiatt nem is nagyon sikerült átadnom magam a gondtalan motorozás élvezetének. Rövid távon megváltam tőle és mivel úgy alakult az életem ezért több év kihagyás következett kétkerekű pályafutásomban.

Nem sokkal a nagyobbik lányom megszületése után sajnálatos módon úgy történt, hogy új fedél után kellett néznünk. Az új hely nagyon kiesett a munkahelyemtől és kellett valami ami a hajnali 2 óra éjszakaizást kiváltja, ezért mivel csak "A" kategóriám van mai napig újra a motorozás irányába kacsintgattam.
A lehetőségeim korlátozottak voltak, ezért egy japán használt motorokkal foglalkozó céghez fordultam és abból lett végül A Négyhengeres varjú.
Amilyen jól éreztem magam a nyeregben és hajlandó voltam áldozni erre a hobbira, illetve közlekedési módra, 1 év alatt megint sikerült pórul járnom és a cég sem igazán volt korrekt, így amíg az Eliminator várta az alkatrészt addig kénytelen voltam egy másik motorra beruházni. Maradtam a fő elképzelésemnél, kardános motorokat néztem és mivel a Varjú 4hengeres blokkja nem igazán azt nyújtotta számomra amit szerettem volna ezért visszatértem a 2hengeresekre.

Így alakult, hogy egy másik közkedvelt modellre tettem le a voksom a Yamaha XVS650 Dragstar személyében. Ebből is egy eredetileg Classic (széles első futóművű) változat átszabott példányára esett a választásom mert az volt az egyik legolcsóbb abban a kategóriában amit kerestem. Ezzel az is együtt járt, hogy a tank festése nem tetszett és sok minden nem volt rajta gyári, ami későbbiekben visszaütött de amit tudtam azt korrigáltam idővel. Szép hangja volt, jó volt a blokkja és rengeteg örömöt okozott amellett, hogy mindig megbízhatóan tette a dolgát. Sajnos pont egy hullámvölgybe kerültem, munkahelyen belül telephelyet váltottam és emiatt a motorozás elmaradt, a háttérbe szorult és végül azt a nehéz döntést hoztam, hogy eladtam.

Eltelt megint 3 év és jött egy tiszta és meleg tavasz. Megint bezsongtam, hogy jó lenne motorozni de közben beütött a COVID19 és rengeteg kétség, probléma zúdult a nyakunkba. Aztán egyszercsak egyik jóbarátom megkért, hogy menjek segíteni elhozni egy motort apukája számára mert nekem volt "tapasztalatom" és felszerelésem. Mint kiderült egy 1200ccm-es Harley-Davidson Sportster-t kellett megnézni és 50km-re elvinni. Korábban nekem nem volt ekkora teljesítményű motorom, bár egy tesztvezetésre elvittem még a Dragstar-os időkben egy ugyancsak 1200ccm-es Sportster alapra épülő Forty-Eight-et így annyira nem volt ismeretlen terep. Kipróbáltam és jónak találtam műszakilag a motort így el is vittük végül. Az az 50km olyan volt mintha szíven ütöttek volna és elindultam a lejtőn, de fullgázzal.

Nem volt megállás, kitűztem magam elé, hogy 1000ccm felett és 10 évnél fiatalabb motort akarok, a korábbi tapasztalataimra támaszkodtam. Első körben nem csak HD-kat nézegettem, de be kellett látnom, hogy a piac többi szereplője ezen a chopperes/cruiseres vonalon már rég feladta a harcot és ami volt az hiába volt jelentősen olcsóbb sokszor ha az elképzeléseimmel nem tudtam őket összeegyeztetni. Így hát maradt a Harley-Davidson annak ellenére, hogy idehaza sok "legenda" terjeng a márkával kapcsolatban. Nagyon vágytam egy motorra és teljesen rástresszeltem a keresgetésre. Végül 2 motort néztem meg, az első nagy csalódás volt, nem maga a típus hanem az állapota miatt de egy erőteljes alkuval indítottam és a vásárlást is egy márkaszervizes állapotfelméréshez kötöttem. Ez utóbbi rajtam kívülálló okokból meghiúsult amit így utólag egy cseppet sem bánok. A második motorért az ország másik feléig mentem, akkor már úgy voltam vele, hogyha az sem lesz olyan akkor feladom. Odaértünk és meglátva a motort nagy kő esett le a szívemről mert sokkal jobban tetszett mint képeken. Persze átnéztem rajta amit tudtam, felültem rá és az eladó is nagyon kedves és korrekt volt. Felültem rá (nem próbakör, csak álló helyzetben) és egyszerűen meggyőzött, hogy a rövid lábaimmal is minden jó helyen van, nem kell nyújtózni meg keresgetni a pedálokat. Egyenes a hátam, a fenekem és derekam jól támasztja az ülés. Megállapodtunk, végül alkudni sem volt kedvem és igazán alapom sem rá és nem is bántam meg.

Ez a motor klasszisokkal másabb mint a korábbiak, persze drágább is volt, remélhetőleg sok-sok évet és kilométert fogunk együtt magunk mögött tudni. Alattam nem fog sokat pihenni, persze most, hogy nekem is van ilyen komoly motorom megértem azokat is akik inkább csak csinosítgatják és féltve őrzik egy garázs mélyén, de én nem ilyen vagyok. Természetesen vigyázni fogok rá és nem fogom elhanyagolni, igyekszem majd mindig áldozni arra amire kell, de ettől még amíg tehetem nyeregben leszek.