2000-es lakosszámú vajdasági kis faluban felnőni, nagy álmokat kergetve… ez volt az én életem annó. Mindig is hajtott a kitörési vágy, már egészen kiskorom óta, de leginkább anyagi okok miatt nem jött semmi össze.
Aztán 14 évesen valahogy nekikezdtem az önkéntes PC javítós hadjáratomnak a faluba, ahol időnként egész szép zsebpénzeket szedtem össze. 18 évesen néha néha a szüleim fizetését is meghaladtam, de persze belém volt rögződve, hogy azért az iskolázottság meg a munkahely kell.
Az egyetemet elkezdve egy nagyobb városba csöppentem, jóval több lehetőséget meglátva, de folytatva a PC szerelést és kiegészítve weboldal készítéssel… és elértem azt, hogy nem kell nekem melót keresni, nem kell nekem sehova sem menni innét, mert meg lehet találni a jobb élethez kellő forrásokat is.
Ezt hangoztattam is és nem is értettem miért mennek ki sokan külföldre. Most már igen, de ne ugorjunk annyira előre.

2008-ban ismerkedtem meg a barátnőmmel, akinek vannak Németországban rokonai és sokat járt ki, nyelvet tanulni is és ő ki is akart jönni mindig is.
Engem is fárasztott vele, de mondtam, hogy én nem, én maradok, éééén nem és nem!
2011-ben aztán már ő nagyon a suli végén járt és egyre jött a téma, hogy megy Németországba és menjek én is. Nem, én nem megyek!
Októberben aztán kaptunk meghívást a nagybácsitól az Oktoberferstre és hát arra nem mondtam nemet
2 hetet voltam kint és még is sikerült meggyőzni, hogy na vágjak bele, mert majd az angolom elég lesz és lakás is lesz olcsón… meg minden szép és jó.
Nekem annyi félretett pénzem volt, hogy itt egy átlagos havi fizetés. Mondom ok, de ha egy hónapon belül nem találok melót, akkor lesz kiakadás, mert mondhatni évek alatt spórolt pénzem „szórom” csak úgy el.

November 6-án jöttünk ki hivatalosan és előtte ezerrel küldtem az önéletrajzokat és rohadtul tapasztaltam, hogy nem, nem elég csak az angol, itt nem. Szóval aki ilyen álmokba ringatja magát, azt ki kell ábrándítanom, hogy ha van 1% esély úgy (jó) melót szerezni, akkor az nagy szerencse is.
2 hét után kissé elkeseredve éreztem a végem… barátnőm közben talált állást már, szóval én már felhoztam, hogy szakítunk, megyek haza… aztán jött a nagybácsi, hogy ismerős ismerőse és annak az ismerőse, de lehetséges egy meló…
Voltam is interjún és nem mondom, hogy az ismerős ismerőse dolog nem segített, de felvettek egy olyan céghez, amiről csak álmodni mertem.

Na mindegy, belevágtam és tök jó volt, mert noha a végzettségem nem épp az, amit kerestek, de az érdeklődésem nagyon is az, amit kellett csinálni annó. Akkor nagyon rá voltam fakadva a témára és ez bizony jól jött.

Noha teljesen elboldogultam csak angolul, de még is jól jött volna sokszor a német és a cég el is küldött egy 3 hónapos gyorstalpalóra…
3 hónap után viszont azt éreztem, hogy nekem ez nem fog menni, nagyon nem. Utáltam a német nyelvet mindig is, meg kb. mindent, ami némettel kapcsolatban volt
A pozitívum, hogy egyáltalán nem volt honvágyam… több dolog miatt is. Az egyik, hogy annyira magával ragadott a város, hogy nem is gondoltam rá, másrészt meg a sok havernak hitt emberről kiderült, hogy egy fasz. Sok-sok havernak hitt tagot fel tudtam volna sorolni, de most talán 2-3 az, akire azt mondom, hogy igen, ők haverok. Igazából mostanra ez nem baj, sőt, de annó pofon volt.

4-5 hónap után kezdtem el másokkal is eljárogatni és akkor kezdtem felszabadulni és mondjuk úgy fél év után éreztem azt, hogy ok, menni fog.
Koránt sem egyszerű ez a külföldre menés dolog, még ha nekem nem is volt honvágy és nem volt bennem a fura érzés, hogy „jajj mindent ott kel hagyni”.
Nehéz volt, mert teljesen új hely, más ország, más szokások, nem beszéltem a nyelvet…

Az első év után viszont azt mondtam, hogy én vissza nem mennék! Akármi is lenne, akkor is keresnék valami kiskaput, hogy itt maradhassak.
Megtaláltam azt a helyet, ahol jól érzem magam, minden van amit akarok, amire vágytam.
Az én álmai városa München, ahol élek.

2 és fél év után csak azt tudom mondani mindenkinek, hogy vágjatok bele a külföldbe. Szar munkából is szerintem jobban ki lehet jönni…
Persze a statisztika alapján még mindig többen mennek vissza, mint akik kint maradnak, de lehet Te is azok között leszel, akinek bejön.

Ha arra gondolok, hogy 3 éve hol voltam és most az itteni 2 és fél év alatt mennyit megéltem, hova eljutottam, akkor azt kell mondjam, hogy gondolni sem mertem volna.
Pl. csak pár élményt említve: Oktoberfest, bajnokok ligája döntő, New York, Karib Szigetek… de nagyon hosszú listám lenne.

Jelenleg úgy érzem sikertörténetet könyvelhetek el már eddig is, pedig még nagyon sok dolog nincs is, ami az álmai közt szerepel, de itt a tudat, hogy igen is elérhetem, sőt el fogom érni. Step by step

Ha valakit esetleg érdekel a kijövetel, annak tudok pár tanácsot adni, elkerülve azokat a pofonokat, amiket én megéltem
Sok sok apróság van, amiről nem nagyon hallani sehol, nem tájékoztat senki, pedig ha ez mind meglenne sokkal könnyebb lenne.

Az Ilyen volt 2013-as bejegyzésemben írtam kicsit az évemről, munkáról és tulajdonképpen ez a bejegyzés kis ösztönzésnek akar szolgálni azok számára akik előtt felmerült a kérdés, hogy külföld.

Do bin i daheim