Nos elérkezett a várva várt pillanat. Tegnap reggel álmos fejjel lépdeltem az ajtóm felé, hogy megtudjam, vajon a futárral beszél-e telefonon kedves édesanyám. Megtudtam, a futár volt, elmeséltem neki, hogy merre kellene jönnie, aztán pedig gyorsan magamra kaptam valami ruhát amiben az utcára is kimehettem.

Nem telt bele sok idő, hamarosan megállt a ház előtt a fehér pickup, aminek raktere az én új "drááágaszááág"-omat rejtette. Elsőre egy cipőnyommal és egyéb ékességekkel ellátott dobozt fogott meg a futár srác, egy pillanatra elképzeltem, hogy a 16 lencséből 10 elrepedt és egy darabokban lévő objektívet foghatok hamarosan a kezemben, de nem. - Várj, ez nem az - és már adta is a kezembe a rekeszben lévő dobozt, majd a papírok aláírása után már boldogan lépdeltem felfelé a lépcsőn, kezemben a dobozzal.

Egy gyors próba után készülődni kezdtem, reménykedtem, hogy még időben érkezem majd Túronyba, és lehetőségem nyílik segíteni legalább a szüret végénél, de sajnos már csak ebédre értem oda, ráadásul már ettem Krisztikénél így enni nem is tudtam volna. A UPC-s szerelő srácnak ezúton is köszönöm, hogy elszállított a Budai Vámig különben még később érkezem. Laci barátom kishúgáról sikerült egy képet csinálnom, tündéri kislány ez a Katica.

Katica

Ezután segítettünk pakolászni egy kicsit, meghajtottuk az olasz traktort. Igen én is, bár bizonyítani nem tudom mert a fényképezőgép nálam volt, azért egy Zoliékról készült csendéletet erről is megosztanék a tisztelt olvasóközönséggel.

Ezt a blogbejegyzést megtalálod a riccio.hu oldalon is, ahol további érdekességeket, és egy fotóblogot is találhatsz telis-tele az én képeimmel.