Este van, késő este. Talán éjfél is elmúlt már, és miközben a tálcán narancssárgán villódzó kis méretre állított beszélgetési ablakot figyelem elmerengek. Álmos vagyok. Eszembe jut, hogy a szórakozóhelyeken most kezdődik az élet, a warm up átadja a helyét a line up-nak, kissé feltekerik a hangerőt és elkezdődik a buli. A fiatalok tódulnak befelé, szép ruháikban és táncolni kezdenek. Villognak a fények, ahogyan ez az ablak is csak villog itt a tálcámon. Szinte félek felnyitni, félek, hogy mi lesz belőle, mi lesz ha nem tudok válaszolni rá, félek, hogy elveszítem.

Közben a sötétítőfüggönyön elkezdenek mozogni a kerítés tövébe ültetett tuják árnyékai mintegy megtörve a ház előtt álldogáló villanyoszlop fényének útját, jelezvén feltámadt a szél.
Brutus ugatni kezd, nehezen kelek fel a székemből és az ajtó felé indulok. Ahogyan kilépek a bejárati ajtón a sárga lódenkabátos úr körbetáncol, lecsatolom a nyakörvéről a láncot erre elindul lefelé a lépcsőn. - Brutuuus várj meg! - mondom utána de rám se hederít, csak a lépcső végéről néz vissza kérdőn. Arcáról valami ilyesmi olvasható le:
- "Na mi lesz már?! Tessék engem azonnal beengedni a műhelybe, ott jó meleg van."
Vacogva indulok utána, közben a sötétben keresni kezdem a helyiség kulcsát anyám kulcscsomóján.
- Hoppá ez lesz az! - dugom be az egyik kulcsot a zárba, de az nem mozdul.
Ezt eljátszom még két kulccsal mire az egyik nagy nehezen elfordul a zárban. Az ajtó nyikorogva nehezen nyílik ki. A kutya persze már a szivacsán fekszik mire felkapcsolom a villanyt. Egyszer orrba vágom ezt a lökött kutyát az ajtóval ha nem vigyáz magára. Odasétálok és megsimogatom a fejét. Kutyástól odébb húzom a szivacsot, hogy be tudjam csukni a kazánház ajtaját. Még egyszer megsimogatom a fejét, majd lámpaoltás után visszatérek az udvarra.

Hűvös van. A már említett utcai lámpa fényét leárnyékolják a tujafák így látom ahogy a csillagos eget helyenként felhők törik meg. Szép, mondhatnám, hogy festői, csak ne lenne ilyen hideg. A lépcsőn felfelé még kétszer megbotlok a lépcsőfokokban. Tudom, hogy nem arra van, de én azért majdnem orra esek bennük. Ha valaki látna jót nevetne, de ugyan már ki járkál kint ilyenkor?! Ezzel a gondolattal zárom be a bejárati ajtót majd kézmosás után visszaülök a gép elé.

Tovább beszélgetünk, sérelmek, mindkét oldalon. Vitatkozunk, órákig... a vége ugyanaz mint máskor.
-Szeretlek!
- Én is téged nagyon!
Búcsúzunk, megbeszéljük, hogy holnap beszélünk. Jó éjszakát kívánunk, alt+f4, hibernálás. Számítógépem a memória tartalmának kimentése után álomba szenderül...irigykedve nézem ahogyan elalszik a power led. Levetkőzöm és bedőlök az ágyamba. A plafonra tükröződve látszik, a szél által egyre hevesebben mozgatott fák árnyéka. Egy darabig nézem, majd becsukom a szemem, de koppanásra riadok fel. Nem mozdulok, szemem egyre kevesebb ideig van nyitva. Alszom...