Lehet arról vitatkozni, hogy jó-e a Microsoft stratégiája az új rendszerrel kapcsolatban. Legutóbbi tudomásom az, hogy minimum kell egy 8. generációs Intel processzor, ahhoz, hogy kompatibilis legyen az adott gépezettel a Windows 11. Nyilván, több tényező kell, de ahogy a társadalmat elfigyelem, legtöbb esetben itt vérzik el a telepíthetőség, hisz van egy tulajdonképpen bazi erős gépe valakinek, egy király videókártyával, sok memóriával, egy jó processzorral, alaplappal minden jóval. Eddig jól bevált, mennek rajta az új játékok, a videószerkesztő, filmek fullHD-ban, 4K-ban ahogy szeretné... ÉS ekkor közbe szól a Microsoft, ácsi! Fejleszd a géped, hogy használhasd az új rendszert, mert ez ide gyenge lesz. Jogosan háborodik fel a júzőr, hogy márpedig ő nem akar lecserélni egy jól működő hardverösszességet, csak azért, mert Msbácsi nem találja azt jónak. Volt róla szó, hogy csökkentik az igényt, a preview verziók elfutottak korábbi procikkal is, nyilván lehet mókuskodni, kijátszani a rendszert, de vajon érdemes? Azt viszont már nem tudom. Mert láttam én a minap, egy reddit-es posztot, ahol egy Core 2 Duo processzoros kolis gépet üzemeltek be Windows 11-el, az eredmény minden volt, csak jó nem.
Hirdetés
Magam részéről tökre nem érdekel, van egy asztali gépem, melyben egy i5-3470 üzemel, 16 GB DDR3 memóriával meg egy ősöreg - na annyira azé' nem - XFX Radeon HD7850-el. Azon a Windows 10 beton stabilan fut, be is laktam szépen, egyelőre nem igazán váltanám le, ha lehetne sem. Játszani nem játszok rajta, arra ott az Xbox Series S, filmekhez bőven jó, meg persze az alapszükséglet dolgokhoz. Feleségemnek van egy Lenovo Ideapad3-ja, abba egy Ryzen van, valamilyen 3. generációs, ha jól gondolom, hogy a 3 ezres számozásúak már a 3. generáció ivadékai. Azon is tökéletesen üzemel a Windows 10, viszont kritérium szinten ő az egyedüli aki megfelel a 11-esnek. Az már csak mellékág, hogy az a laptop mióta megvan, nagyjából 4x volt használva. Végül de nem utolsó sorban a címben említett laptop van még ami Windows képes, ebben egy i3-7020U van, 8 GB DDR4, meg egy Intel ööööö... HD 620, asszem. Ebbe van TPM is meg minden jóság, viszont a szíve-lelke már nem elegendő.
Ő a történet főszereplője. Történt tegnap, hogy gondoltam eresszünk rá egy frissítést, mert már rég vonyított a képembe, hogy ugyan indítsam már újra, mert telepítene valami nagyon fontos dolgot. Elnavigáltam a Gépházba, megnyitottam a megfelelő menüpontot és ott ért egy nagy meglepetés... Angol rendszer van, így csak felületesen fordítom amit ott olvastam: az ön gépe megfelelő a Windows 11-nek, idő kérdése és telepíthetővé válik. Azt hittem csak valami hiba lehet, keresgélt egy kicsit frissítéseket, elkamillázgatott egy fél órát mire mindent telepített, újraindítás, kis türelmet, login, vissza Gépházba és... A kompatibilitás még mindig ott figyelt. Elkezdtem fórumokon keresgélni, mindenhol azt olvastam, hogy kell neki a 8. gen' Intel proci. Leszedtem ezt a PC Health Check progit, ő is azt mondta, hogy nem lesz Windows 11-em. Kipróbáltam még egy programot, WhyNotWin11, ott is azt kaptam, hogy a proci nem oké. Még egy kicsit fórumoztam, de semmi jelét nem találtam annak, hogy egy nem megfelelő procis gépen miért dobja fel azt az Update, hogy telepíthető lesz rá az új rendszer.
Úgyhogy, bátor voltam, felléptem a Microsoft oldalára, és leszedtem a Windows 11 telepítő segéd nevezetű apró programot. Első blikkre azt hittem, letölti, majd a telepítési folyamat közepén, végén, valahol kiírja, hogy sikertelen. DE nem volt az, 3 szekcióba végig folytak a csíkok és százalékok, majd kérte, hogy indítsam újra... Újraindítottam, és már egy átszabott Login képernyő fogadott, PIN kód, és elém tárult a megújult kezelőfelület. A Windows 11 telepítése sikeres volt, és nem teljes egy napja tökéletesen stabilan üzemel. A slussz poén, hogy a PC Health Check és a WhyNotWin11 erről a rendszerről futtatva is aszondja, nem felelek meg a követelményeknek.
Viszont tanácstalan vagyok, miért és hogyan történhetett ez, mikor világszerte több millió user szívhat ez miatt, hogy nem megfelelő ezért vagy azért, az amúgy jól működő gépe. Netán a háttérben a Microsoft visszább vett a követelményekből? Vagy van valami ami felett elsiklottam? Nem tudom, minden esetre, viccesnek találom, hogy bár köti az ebet a karóhoz a Ms, mégis így fűalatt vagy fűfölött, egy nem kompatibilis hardverre hibamentesen feltelepült a Windows 11.