Feltalálok

Öt vagy hat éves lehettem. Tudom, mert óvodába mentünk, apa vitt kocsival. Engem akkor nem igazán érdekeltek az autók, a játék autók azért nem, mert kicsik voltak, és nem működtek "maguktól", nem volt bennük motor, tologatni őket meg nem tartottam nagy élvezetnek.
Az igazi autók meg távolikat tűntek, és lenéztem a hozzám hasonló korúak gyerekes rajongását irántuk, hiszen tudtam, hogy még jó ideig nem vezethetek úgysem autót, így nem láttam értelmét a "ki tud jobb autót mondani" játéknak. Fogalmuk sincs, hogy mitől működik, mégis oda vannak a legújabb sportkocsikért, pedig sosem lesz olyanjuk; értelmetlen - gondoltam.

Inkább érteni akartam, hogy hogy működnek, mint minden mást is. Szétszedni dolgokat, megnézni mi rejtőzik a külső burok alatt, és újra összerakni, na az már nekem való kihívás volt. Azt hiszem innen eredt a kíváncsiságom a dolgok működése iránt.

Alapvető ismeretei már voltak az autókkal kapcsolatban, sok autónk volt akkoriban, gyakran cserélődtek, alig szoktam meg az egyiket, már jött a másik, és így tovább. Egy dolgot azonban nem értettem; hogyan lehet az, hogy amíg a különféle akkumulátorokat rendszeresen tölteni kell, az autóban lévőt csak nagyon ritkán, különleges esetben, ha például valaki bekapcsolva felejtette a fényszórót egész estére.

Meg is kérdeztem apámat, mivel nem jöttem rá magamtól. Valahogy ilyen volt az a beszélgetés:

-Apa, az miért van, hogy az autók aksiját csak nagyon ritkán kell tölteni?

-Hát nem tudod? Minden autóban van generátor, és az tölti őket, amikor jár a motor.

-Generátor?

-Igen, olyan, mint egy villany motor, csak épp fordítva működik. Az autó motorja forgatja meg, a generátor pedig ebből áramot termel.

Hallottam már generátorról, de hogy pontosan mi az, és hogyan működik, azt eddig nem tudtam. De erre elgondolkodtam egy kicsit. Aztán eszembe jutott pár dolog.

-És apa, akkor miért nem raknak a kocsikba nagyobb generátort, és nagyobb akkumulátort is? A generátor feltöltené az aksit teljesen, aztán addig menne villany motorral, ameddig le nem merül az akkumulátor. Utána megint a rendes motor dolgozna, és feltöltené újból.

-Haha, felejtsd el, egy ilyen sosem működne, túl komplikált. Nehéz lenne megoldani, és az a sok alkatrész még nehezebbé tenni az autót is.

-Szerintem akkor is meg lehetne csinálni, majd egyszer úgy is megoldja valaki...

Bár a későbbi felismerés, hogy valaki más már feltalálta és megcsinálta, amit én kigondoltam, csökkentett valamit az egész dolog értékéből, annyira nem tört le a dolog.
Sikerült folyamatosan "újra feltalálni" dolgokat, amik ha nem is voltak eget rengető újdonságok, és még ha ki is derült, hogy nem én voltam az első, aki erre gondolt, azért jó volt magamtól rájönni a dolgok működésére.

A tudat, hogy "bárcsak előbb gondoltam volna rá" viszont piszkálja az embert.
Neked is volt hasonló élményed, amikor rájöttél, hogy újra feltaláltál valamit?

Tovább a fórumba.