A szél ugyan erősen fújt, de kisütött a nap. Mondom kisütött a nap! Kivetett magából a fotel. A reggeliből megmaradt sült kolbit elcsomagoltam, és nyomás hazafelé! Azt a buszt, amivel fél 11-re otthon lennék, lekéstem. Van másik! Sőt! Van vonat. Állomás 4 km. Háromnegyed óra séta lenne, de van korkedvezményes bérletem. Helyijáratból kettő busz is van ami oda tart...csakhogy nem jókor. Van még egy kombinált lehetősség is, időben jó lesz. Ha nem, akkor csak jártam egyet a városban. Lemegyek a házból...bakker! Benn áll a busz a megállóban. Futás! Centrumnál átszállás vilingerre, 7 perc várakozás után. Ebben a hülye szélben nem állok az utca közepén 7 percet. Sétálgatok, nézegetem a női divatüzlet próbababáit, még a sarkon is befordulok. Na, talán már...azt a kutyafáját! Beállt a villamos. Futás! Na, a vonathoz nem kellett futni. Várakozni az indulásra talán 5 percet, de fel lehetett szállni azonnal. Nyitom az ajtót, felmászok, csu...csukk..csuknám...nem bírom becsukni. Ja! A gombot kell nyomni, vagy azt se, mert becsukódik magától. Mennék az utastérbe, de még egy ajtó. Nyitnám, nem bírom. Jaaa! Ez meg mutogatós. Megoldottam. A kocsi belseje meglepett. Nem a jól ismert 60 éves berendezés, hanem olyan, mint az IC-n. Pedig ez minden állomáson és megállóhelyen...
Talán még internet is van. Van. Válaszoltam is egy hozzámszólásra, de amikor elindultunk, megszűnt a kapcsolat. Nem a vonat wifijéhez, hanem a pályaudvaréhoz csatlakoztam ezek szerint. Na, akkor nézelődök. A fűtést eltúlozták, de erre a bő félórára nem bújok ki a pulcsiból. Figyelem az állomásokat, eszembe jutnak fél évszázaddal ezelőtti emlékek az akkori utazásokról. Megvettem a Ludas Matyit, és próbáltam olvasni a vicceket. Főleg rajzok voltak, de nekem attól is megfájdult a fejem. Akkor újították fel az emődi állomást, ami most is pont olyan. Csincsetanya ma már Csincse...egy elképzelés alapján majdnem az se, mert lignit van alatta. Aztán mégse szüntették meg a települést, hanem inkább építettek még egy templomot is. A vasút másik oldalán jól belelátni a bányagödörbe. Iszonyatosan sok földet megmozgatnak azért a kis lignitért. Biztosan ki van az számolva, hogy megérje. Mezőkeresztes-Mezőnyárád. Faház. Olyan felvonulási épület. Itt csak ilyenre cserélték a régi állomásépületet. (pontosabban szolgálati épületet húztak fel újat, de az utasforgalom már nem fért bele) A régiről is van emlékem. Pontosabban anyu mesélte, de én is ott voltam, csak annyira fiatalon, hogy még nem ébredtem tudatomra. A testvérbátyám viszont meglehetősen eleven kiskölyök volt, és kiszaladt nézni a vonatot. Bevágta maga után a váróterem ajtaját, amiben nem volt kilincs. Meglehetősen nagy zavart okozva ezzel az anyánk lelkében. Személyes emlékem már inkább a faházhoz fűződik. Nem annyira a házhoz, csak itt szálltunk át a mezőnagymihályi buszra 1975-ben kissé részegen, aztán pedig a helyzet még fokozódott. Ott valamelyik háznál pedig lépcsőlapokat raktam fel, de innét azt nem látni. Következik a mezőkövesdi kis állomás. Vagyis már csak megállóhely, hiszen elbontották az épületet, a mellette lévő kocsma is rég megszűnt. Mint ahogy a nagy állomásnál is. A fentebb említett időszakban újították fel itt is az állomást. Épült legalább 10 évig. Az út túloldalán volt az ideiglenes kocsma. Az új állomáson kialakítottak egy trafikot, aminek emlékeim szerint nagy forgalma volt. Fiatal segéd koromban még egy bisztrót is épített a cégünk ide. Ma már semmi nincs nyitva, de nincs is rá igény. Nincs forgalom. Vonat ugyan több jár mint 50 éve, de sokkal-sokkal kevesebb az utas. Jönnek a környező településre induló helyközi buszok, de több el is megy üresen. Én is megkérdezem a sofőrtől, hogy „értem jöttél?” A városi buszpályaudvaron azért akad néhány felszálló. Egyikük egy hozzám hasonló korú asszony, akivel végigbeszéljük az egész utat. Sőt, még a gyaloglásom útvonalát is úgy választom meg, hogy minél később váljunk szét.
Otthon leszedtem amit a viharos szél felszaggatott, megmetszettem a gyümölcsfákat, majd kicsit még elüldögéltem a 7 fokos házban. Túl korán mentem ki a buszhoz. A kapucnit kénytelen voltam a fejemre húzni, és átmenni a napos oldalra. Jól esett beülni a szélcsendes buszba. Azt terveztem, hogy Miskolc felé is vonatra szállok, de úgy emlékeztem, hogy ez a járat nem megy a vasúthoz. Mindegy, akkor marad most a busz. Viszont...ajaj. Nagyon szoros az idő. Talán nem is érem el. Igaz, hogy a nap során immár harmadszor kellett futnom, de elértem. Miskolcon ha lehet, még erősebb volt a szél. Mára pedig elállt. Most kellett volna mennem!