...

Az lett volna természetes, ha egy közösen eltöltött hétvége...na jó, fél hétvége után féktelen jókedvük támad a hazafelé tartó úton. Az lenne az elvárható viselkedés, hogy nagyokat röhögnek egymáson, felemlegetve, hogy ki mennyire volt berúgva, ki milyen hülyeséget tett, vagy mondott, cukkolnák Bongót a sikertelen horgászásáért. Sajnálkozni csak azon kellene, hogy vége ennek a jó kis bulinak, legfeljebb még azon, hogy habár finom volt a sült hal de kevés. Természetes? Elvárható? Állítólag hasonló esetekben így szokott lenni. Méltathatnák a csárdában elfogyasztott reggelit! Vagy bárki mondhatna valamit, de nem. Csak az autó zaja hallatszott, az utasok pedig hallgattak mint...mint a sült hal. Senki nem szólt egy árva kukkot sem. Tibi bizonyára már az esküvőjén járt gondolatban, Stupli a nemrég megismert barátnője miatt aggódott, aki annyira új, hogy nem merte elhívni kísérőnek a lagziba. Tegnap este se voltak együtt, nem is tudja a lány, hogy miért nem kereste, a következő hétvége megint kiesik, nem kizárt, hogy keresni fog egy másik fiút, akivel gyakrabban lehet együtt. Freddi talán már azon meditál, hogy elutazzon-e Pestre a munkája miatt ma este, vagy elég lesz holnap hajnalban. Bongónak olyan gondolata támadt, amit ki kellett mondania hangosan:
- Tudjátok mikor voltunk így együtt, ráadásul ennyire csendben?
- Tudjuk – vágták rá egyszerre mind a négyen.
Ezzel le is zárták a témát. Bizonyára nekik is eszükbe jutott, az a szerencsétlen éjszaka, amikor a zsinórban harmadik bál után holtfáradtan imbolyogtak hazafelé Üsztögről. Talán azóta se voltak együtt, egy kocsiban így öten. Más hasonlóság nincs is. Még a kocsi is más, hiszen amazt akkor Tibi totálra zúzta, de a nagy csend mégis ezt juttatta eszükbe. Beszélni nem kívántak róla. Sőt! Semmiről nem kívántak beszélni. Fárasztó volt ez a negyvenórás pihenés.
- Engem rakjatok ki Zsarátnokon – kérte Zsolt
- Zsarátnokon hol? - kérdezte Tibi.
- Na, ugyan hol? - csodálkozott rá Freddi a kérdésre – Hát a Mancinál.
- Kinga – dünnyögte magában Zsolt.
- Majd mondd, hogy merre!
Ezzel ez a beszélgetés is kifulladt.
- Ide jöttünk? - kérdezte Tibi huncut mosollyal, amikor megálltak a ház előtt. - Ehhez a csajhoz én is jártam.
- Biztos vagy te ebben?
- Biztos.
- Abban is, hogy nem váglak menten nyakon, amiért lódítasz?
- Na, abban már nem annyira – nevette el magát. - Na, de tényleg ismerem. Van két bátyja. Sokat sörözgetnek nálunk a bisztróban.
- Melyik lakásban lakik?
- Itt jobbra a másodikon.
- Szerintem a harmadikon,...
- Akkor elszámoltam.
- ...testvére pedig nincs neki tudtommal
- Na, ez nem jött be Tibikém . Derült a próbálkozáson nagyot Freddi. Na menj Zsolti, várunk amíg beenged. Igaz? – kért igazolást a sofőrtől.

Zsolt kiugrott a kocsiból. Határozott léptekkel ment a kaputelefonhoz, s mielőtt még elbizonytalanodna, megnyomta a gombot. Odabenn nem vették fel az ismételt csengetés után sem. Már elkönyvelte magában, hogy nincs itthon senki, amikor fentről az ablakból kiáltott egy hang, hogy „ki vagy?” Kinga csak azt látta, hogy egy hosszú hajú valaki áll a kapuban, de így fentről nem ismerte fel. Zsolt felnézett, majd széles mosolyra húzta a száját, amikor meglátta az ablakból kihajolva figyelő lányt.
- Te vagy az? Mit akarsz?
- Beengedsz?
- Inkább lemegyek.
Amikor kilépett a kapun, túl messze állt meg ahhoz, hogy Zsolt puszival próbálkozzon. Legutóbb se jött össze, és ha most megint hárít Kinga, a banda előtt nagyon égő lenne.
- Szia. Most jövünk Nyékről, gondoltam megkereslek. Józsi bácsi itthon van?
- Hozzá jöttél?
- Dehogy! - válaszolt a feltételezéstől indulatosan.
- Akkor meg mit érdekel?
- Azért gondoltam, mert nem engedtél fel.
- Azért nem engedtelek fel, mert nem akartalak felengedni. Minek voltatok Nyéken?
- Legénybúcsút tartottunk
- Mit? Nem is vagy berúgva.
- Meg volt az is ne félj. Majd belehaltam.
Kinga nem mondott erre semmit, csak nagyot nevetett. Ez a nevetés viszont egyértelműen azt jelentette, hogy „jó kellett, megérdemelted”
- Kár, hogy nincs itthon a faterod. Elkértelek volna a lagziba. Mikor jön haza?
- Nem is tudom...szerintem nem jó ötlet ez a lagzi
- Nem akarsz jönni?
- Azt nem mondtam, de nem ismerek jóformán senkit ott. Nem is tudom mit illik vinni, nincs is mit felvennem...
- Mindegy mit veszel fel, mindenképpen te leszel ott a legszebb.
Kinga elakadt a kifogásokkal, kicsit lehajtotta a fejét, hogy az önkéntelen mosolyt elrejtse. Zsolt megfogta a lány egyik karját, majd miután nem húzta el, bátorkodott a másikba is belekapaszkodni.

- Megvárjunk, vagy maradsz? - kiáltott valaki a kocsiból.
Zsolt bosszúsan fordult hátra, majd vissza a lány felé.
- Bemutatom neked a bandát. Gyere, köszöntsd a fiúkat!
A négy fiú érdeklődve figyelt, vártak a válaszra. Kinga csak könyökből emelte a kezét miután Zsolt kezét eltolta, és szolidan integetett a srácok felé. Azok hangos helló-val köszöntötték.
- Mit mondjak nekik?
- Miért tőlem kérded? Talán maradni akarsz?
- Igen. Határozottan igen.
- Észnél vagy? Egyedül vagyok itthon. Mit szólna apu, ha itt találna? Egyébként is dolgom van, főzöm az ebédet.
- Majd mondom, hogy őt keresem, mert hallottam, hogy érdeklődött felőlem munka ügyben. Egyúttal elkérnélek a lagziba. Mikorra várható, hogy hazajön?
- Nem tudom. A szőlőbe mentek a mostohával.
- Kivel? Neked mostohád van?
- Na látod, nem tudsz te rólam semmit.
- Valóban keveset tudok, de itt az alkalom, hogy megismerjelek. Felmegyek, leülök a sarokba, te meg főzés közben mesélsz magadról.

- Na mi legyen? - türelmetlenkedett Tibi a volán mögül.
Zsolt hátra se fordulva intett karjával a föld felé, hogy „maradj már egy kicsit nyugton!” a lány kihasználta a figyelemelterelést, és dűlőre vitte a dolgot.
- Na menj! - cuppantott egy csókot a fiú szájára, s ebben a pillanatban be is lépett az ajtón. Már a folyosóról folytatta. - Majd mondom apunak, hogy kerested, a lagziba pedig nem megyek. Majd találkozunk...
- Mikor? - kérdezte a határozott elköszönéstől meglepve Zsolt, de az ajtó becsukódott az orra előtt.

Első gondolata az volt, hogy a többiek pukkadoznak a röhögéstől amiért ilyen határozottan le lett rázva. Annyi vigasz azért maradt, hogy nem hallhatták a beszélgetésüket, tehát mondhat nekik bármit.

#

A legénybúcsú és a lagzi között volt még Zsoltnak négy munkanap a bútorgyárban. Péntekre szabadságot kért, hiszen rengeteg a tennivaló Tibiéknél. Le kell vágni a két hízót, be kell bútorozni a sátort, segíteni az asszonyoknak a tyúkokat leölni....meg a jó fene se tudja miket kell tenni még egy lagzi előkészítésénél. Majd az idősebbek mondják mit tegyen. Lényeg, hogy ott legyen. Nem lenne belőle tragédia ha távol maradna, hiszen lesznek ott épp elegen nélküle is, de mivel a saját cimborájáról van szó, illik ott lennie.
Nagyon kifelé áll már a rúd a gyárból. A fizetés nagyon gyenge, a munkaidő nem vészes, de rosszul van beosztva. Felmondta az albérletet is, mert nyáron túl hosszú a semmittevésre a nap. Inkább vállalja a hajnali kelést, meg a délutáni bizonytalan hazaérést. Valamit újítani kell a szerelmi életén is. A csomagolóban az a dögös középkorú nő nem incselkedik vele, amióta rájött, hogy beszólásaitól nem jön zavarba. A fiatalabb, szemrevaló lányok mind vidékiek, kettőkor lelépnek, nincs esély randira, mert mennek haza. Munka közben pedig a zajtól még beszélgetni se lehet. Az albérletben attól a bűn-ronda szomszédtól iszonyodik. Inkább hazai nőket vihetne, de egyiket nem akarja, a másik pedig épp most megy férjhez. Egyébként is Kingához húz a szíve is, meg az esze is. Ő viszont Zsarátnokon lakik, ott is dolgozik ettől a nyártól valami irodán. Néha ugyan megjelenik Póriban is a nyaralójukban, de ha találkozni akar vele, Zsarátnokon van rá legnagyobb esély.

Hosszú volt a hét. Annak ellenére, hogy nem sokat heverészett a raktárban, hiszen sok bútort kellett kiszállítani a vasútállomásra. Délutánonként kétszer is volt vidéki bedolgozókhoz szállítás, tehát nem sokat unatkozott. Mégis nehezen jött el a péntek. Onnét viszont csupa buli volt a három nap. Nem is érti, miért kellett múlt hétvégén elvonulni a világtól, amikor sokkal élvezetesebb dolgozva italozni, vegyes társasággal bolondozni, ugratni egymást. Korábban nem szerette a lagzikat, mert unatkozott. Táncolni soha nem szeretett, talán csak a színpadon riszálás volt kivétel. A sátor alatt beszorítva a lócák közé, várva a felszolgálásra kerülő ételt, italt, hallgatni a saját bandájuktól semmivel se különb zenekart, ami többnyire olyan zenét játszik amit ő nem szeret. Beszélgetni se nagyon lehet, mert ahhoz hangos a zene. Társaság csak a két közvetlen szomszéd lehet, mert messzebb már nem hallják egymást. Itt viszont dolga van. Ez teljesen más, sokkal szórakoztatóbb. Az italért elsősorban felelős személy a rokonságból került ki, de helyettesének Zsoltot kérték fel. Ezzel a feladattal jól telt az idő. Egy nagy csapat fiatal intézte a felszolgálást, neki csak őket kellett ellátni. Elmosni az összeszedett poharakat, elrakni a rengeteg göngyöleget. Mivel a vőlegény vendéglátós, olyan újítást talált ki, hogy palackozott üdítőket szerzett be. Nem kellett a szörpöket kutyulgatni, csak felpattintotta a koronadugót, s már vihették is az asztalokra. Az se volt nagyon elterjedt, hogy üveges söröket szolgáltak fel. Többnyire az volt elterjedve, hogy vizes kancsókba töltötték a csapolt söröket. Aztán ami már nem volt elég friss, otthagyták, kértek másikat. Na, de a lagzi nem a spórolásról szól. Lényeg, hogy a vendégek-főleg a távoli rokonok-jól érezzék magukat. A közeliek majd mulatnak vasárnap.

Szombat délután, amikor még csak szállingóztak a vendégek, a menyasszony húga pöndörödött oda Zsoltihoz amint az italkészletet rendezgette.
- Zsoltika! Kivel mész az esküvőre?
- Nincs partnerem, ha arra gondolsz. Egyébként azt hiszem nem megyek, hisz nekem itt lesz a helyem, amikor a menet visszér.
- Hazafelé majd előreszaladunk, hisz nekem is kínálgatni kell a kapuban. Akkor ezt megbeszéltük – kapaszkodott bele a fiú karjába – Együtt megyünk.
Nem kérdezte, hanem kijelentette. Zsolt a meglepetéstől el is felejtett tiltakozni.

Soha nem vonzódott ehhez a lányhoz. Egyébként is fiatal volt hozzá. Bár az évek múlásával a korkülönbség veszít a jelentőségéből. Nem volt szégyellni való abban, ha együtt mutatkoztak, hisz elég dekoratív fruska volt az Éva. Többnek látszott 17-től. Zsolt inkább a túl nyitott természetétől idegenkedett. A szép lányokra sok igaztalan vádat kitalálnak az elutasított fiúk, de Éva esetében saját maga győződött meg az odaadó természetéről már kb két évvel ezelőtt. Akkor pedig még csak 15 volt. Cimborái bűncselekményt követtek el. Jelen volt a mostani menyasszony, de Zsolttal nem csak ez az egy titkuk van. A helyzet viszont úgy áll, hogy több már nem lesz. Valami véget ért.

Így tehát Évával együtt vonultak végig a lakodalmas menetben a falun, majd hazafelé együtt futottak a menet elé, hogy odahaza pálinkával és kaláccsal fogadhassák a vendégeket a kapuban. Este szoros munkatársi kapcsolat alakult ki köztük. A lány főleg az itallal foglalkozott, így sokszor megfordult a csapszékben. Zsolt nem is bánta, hiszen nagyon jókat beszélgettek. Nem tudja miről, úgy általában mindenféléről. Ha bármelyiküknek rendelés jött, minden zokszó nélkül felfüggesztették a társalgást. Jobb is, hogy nem jött el Kinga. Mit kezdene magában, hiszen neki itt mindenki idegen. Habár nem kizárt, hogy jól érezte volna magát, feltéve ha őt is munkára fogják. Ez most már nem fog kiderülni.

Rég túl voltak már a vacsorán, amikor Éva azzal állt Zsolt elé, hogy segítsen neki csomagot elvinni valami öreg, beteg rokonnak. Előbb tiltakozott az ötlet ellen, de a főcsapláros szinte elküldte.
- Menjél csak nyugodtan öcsém – kacsintott egyet huncut mosollyal – elbírok már én a feladattal egyedül is. Na, meg aztán akad itt segítség több is mint kéne.
Így tehát nem volt apelláta. Kezükbe adták a csomagot, ők pedig átfurakodtak a kapuban tolongó lesők között.
- Zsolti haver! Hozzál már ki valamit! - hallotta a sötétből.
- Ne haragudj komám – szólt a hang irányába, de nem tudta kinek – de most dolgom van. Majd ha visszajöttem szólj rám!
- Ki volt az? - kérdezte a lány.
- Mit tudom én. Biztos valami haver. Amikor részeg voltam, a haverom volt.

Az idős rokon nem követte a napi híreket, így azt feltételezte, hogy a két fiatal összetartozik. Amikor erre rákérdezett, Éva odabújva a fiúhoz, meg is erősítette tévhitében.
- Ezt miért csináltad? - kérdezett rá már az utcán.
- Micsodát? Ja! Jó ötletnek tűnt. Különben meg nem mindegy mit gondol?

Ha valóban összetartoznának, Zsolt a lányt átkarolva indult volna hazafelé. Ezt nem tette, de Éva belekarolt.
- Nem tetszem neked Zsoltika?
- Ez most miről jutott eszedbe?
- Nem muszáj visszafelé sietnünk.
- Gondolod, hogy nem fognak keresni? Egyébként jó csaj vagy...meg minden, de van valakim.

Csendben haladtak egy darabig a járdán. Éva továbbra is karolta a fiút, néha krákogott egy kicsit, aztán csak megkérdezte amit akart.
- Zsoltika! Meg volt neked a Sára?
- Kicsoda? - kérdezett vissza tettetett felháborodással – A menyasszonyra gondolsz? Normális vagy te? Honnét veszed ezt a marhaságot?
- Sokáig haverok voltatok.
- Haverok. Az egy más kategória.
Zsolt úgy elvörösödött, hogy szinte lángolt az arca. Még szerencse, hogy sötét volt.
Aztán odaértek ahhoz a házhoz, amit egy éve vettek meg nyaralónak Kingéák. Fény szűrődött ki.
- Évike innét egyedül mész tovább.