Meleg van lovak – szokta volt mondani apu. Ugyanis ő beszélt a lovainak. Nem csak, hogy cojde, meg tüled. Ha a Csillag nem boldogult a feladattal, mindig úgy szidalmazta, hogy „mocskos cigány ló” Noha nem is a ló volt cigány, hanem az előző gazdája. Nem mondhatjuk azt sem, hogy „cigánykodott”, csak a kicsi termetéhez kellett volna méretezni az elvárásokat. Alig volt nagyobb a hucul lovaknál, nem bírhatott annyit, mint egy muraközi. Na, de nem is a ló most a lényeg, hanem a meleg. Szabadban dolgozván a tűző napon izzadok is, mint a kutya....illetve ez nem jó hasonlat. Rá is szóltam a kollégára amikor ilyen kijelentést tett, ugyanis a kutya nem izzad. Azért lógatja a nyelvét, mert csak ott tud hőt leadni. Állítólag az ősember azért csupaszodott le, azért vesztette el majd' az egész szőrzetét, hogy izzadni tudjon, s így a jobb hőleadás miatt kitartóbban tudott futni. Nem tudom mennyire helytálló ez az okoskodás, ugyanis a ló is izzad...Na, ez a helyes hasonlat: izzad, mint a ló.

Fiatal kollégám váltogatja a sapkáit, én is adtam neki egyet, mégis fedetlen fővel dolgozott a minap. Meg is lett az eredménye, mert délutánra szemlátomást rosszul érezte magát. Gyakran öntötte magára a vizet, mosta, hűtötte kopasz fejét. Gondoltam, másnapra jobban lesz. Nem is gondolhattam semmi rosszra, hisz másnap reggel, ő ült a volánnál, amikor a buszmegállónál engem felvettek. 57 km után volt az első megálló, s akkor láttam meg, hogy semmivel nem néz ki jobban, mint előző nap. Onnét le is váltottuk, másik kolléga ült be sofőrnek. Aztán a munkahelyen nem nagyon szorgoskodott, inkább elvonult egy félreeső szobába, és lefeküdt. Nem nagyon méltatlankodtam miatta, hiszen ha rosszul van, legjobb lefeküdni. Velem is, meg a másikkal is előfordulhat. Második sofőrünkkel elő is fordult nem egyszer, bár az nem a hőség, hanem az előző napi alkohol miatt volt. Nem is felejtem el neki, különösen a tapolcai esetet, amikor délután kettőkor kezdett el dolgozgatni. Aznap este 7-ig írta a főnök az órát. Hatkor már Kobra kolléga is úgy nézett ki, mint aki tökrészeg. Pedig nem ivott, hiszen a telepről kocsival kellett hazamennie. Gondolom, én is úgy nézhettem ki a fáradtságtól, csak éppen magamat nem láttam. Gergő kollégát persze nem feszélyezte, hogy helyette is mi dolgoztunk, egyetlen szó nélkül felvette a fizetését, még csak egy bocsánatkérés se jutott eszébe. Egyébként meg van róla győződve, hogy még részegen is jobb szakember bármelyikünktől. Noha, szín józanul is nagyon gyengén muzsikál.

Itt most nem jelentett nagy gondot, hogy egy ember kiesett a termelésből, hisz nem volt nagy a feladat. Csupán az bosszantott, hogy azt se tudtuk, hová feküdt le. Gergő kutatta fel, pedig akkora a ház, hogy többször is eltévedt már benne. Délutánra már Gergőnek se volt kedve vezetni, így rám maradt a feladat, hogy hazavigyem a brigádot. Mondtam is, hogy ha ennyire kelletlenül megy a vezetés, be kell hívni a korábban volt nyugdíjas sofőrt, aki mellett már féltünk a forgalomban. Pedig valaha jó sofőr volt, csak azok az idők elmúltak, megöregedett, romlanak a reflexek, sokszor elnézi a manővert, a rosszul beállított jobb tükör miatt gázolt keresztül (előre menetben) mindkét kerékkel a malteros ládán egy nagy, üres iskolaudvarban. Lényeg, hogy ha kelletlenül is, de nekem kellett vezetni. A beteg kolléga befeküdt a hátsó ülésre, bízva abban, hogy majdcsak jobban lesz. Megérkezvén ismét a fejét mosogatta. Innét már kénytelen volt vezetni, hiszen kocsival jár munkába, azzal kell haza is mennie. Javasoltam ugyan, hogy menjen busszal, a kocsiért pedig majd eljön holnap. Na, de hallgat bárki is az öregre? Gergővel beszéltek valamit a termosztátról, de nem figyeltem, nem értettem az okát.

Volt még egy kis elpakolni való, lévén ez a szabadság előtti utolsó munkanap. A főnök adott a fiatalnak ötszáz forintot csak azért, hogy engem hazavigyen. Csak úgy mellesleg megjegyzem, 33 fokot mutattak az utcai hőmérők. Beültem a Mercedes Vito-ba. Nyakamba akasztott két táskával elég szűkös a hely. Ajtókárpit szétszakadva, kapaszkodó hiányzik, a kinyitáshoz cipőfűző van rendszeresítve, az ablakot nem lehet lehúzni, klíma nincs. A sofőrnek nagy eséllyel napszúrása van, mindenesetre nagyon szarul fest. Többször megfordul a fejemben, hogy a buszállomásig vitetem magam, de aztán mégse szóltam. Eszméletlen a hőség. Az ajtó peremére fektetett karomról folyik az izzadtság. A fejem mintha burában lenne, pedig egyébként jól vagyok. Nagy a forgalom, de még menet közben telefonálni is kell a sofőrnek. Aggasztó egy helyzet. Azt gondoltam, siet haza, aztán lefekszik. Nem így tervezte. Gergőnek bevállalta, hogy kinyomtattatja a hónapokkal ezelőtt megvett különösen drága, Angliába (csak oda) szóló repülőjegyeit. Azt hiszem, saját részre is akar valamit, hisz éppen a nyomtatás miatt panaszkodott Eger városára, hogy mennyire el vannak maradva. Ugyanis pendrive-ról tudnak csak nyomtatni, telefonról nem....hacsak nem visz adatkábelt. Azt meg persze nem vitt. Ezután még el kell mennie anyagot vásárolni az épülő házához, csak ezután gondolhat pihenésre.
De ez már legyen az ő gondja, én csak törölgetem arcomról a lecsorgó izzadtságot, s várom, hogy hazaérjek. Ő közben mondja, hogy elromlott a termosztátja, nem tud izzadni. Aha! Most már értem miről beszéltek. Mondom is, hogy neki nem sok izzadásgátló dezodort tudnának eladni. Persze ez nem is olyan vicces helyzet. Ha nem tud hőt leadni, felforr az agya. Ezért mossa állandóan a fejét. A víz lecsorog a nadrágjára, én meg cukkolom, hogy „bepisiltél?”

Megérkeztünk. Meghúzom a madzagot kitárul az ajtó, nagyot szippantok a hűsítő 33 fokból. Ömlik rólam a víz. A hátam majdnem fázik. A nadrágomon is átütött az izzadtság. Fenn a lakásban már majdnem hideget fúj a ventilátor, pedig látom a feleségem arcán, hogy szenved a melegtől. Na, de a hőérzet viszonyítás kérdése. Érdekes módon,nem vagyok szomjas. Vagy inkább már víziszonyom van? Inkább éhes vagyok. Egy kis hideg gyümölcsleves jól esne. Helyette marad a langyos zöldségleves. Ez is jólesik. Közben helyreáll a hőháztartásom.

Na, elkezdődött a szabadság. Ha nem akarok, nem kell kimennem a napra. Itt most, benn a szobában kellemes 26 fok van. Talán még kint sincs több. Buszra ülök, és megyek vízért, bükki forrásból. Igaz, a csapon is az jön, de csövek hosszú kilométerén át, vegyileg kezelve. Nekem jó lesz, ahogy a földből előbukkan. Egy nyugdíjas kolléga Lillafüredre jár vízért, de egyszer meggondolta magát, és a sokkal közelebb lévő perecesi forrást vette irányba. Azt mondja, hatalmas sort kellett kivárnia. Én tudok egy olyan forrást, ahol nincs senki. Hogy hol? Nem mondom meg.