Albérlet
('75 november)

Az unalmas hétköznapok közt felüdülést jelentett egy-egy kiküldetés. Alkalmanként elküldtek egy autót anyaggal vidéki bedolgozókhoz, vagy anyagért Budapestre, garanciában bútort cserélni Szegedre, Szombathelyre. A környékbeli bútorboltoknak szállítottak közvetlenül, olykor magánszemélyeknek is a közelbe. Ezekért mindig tülekedtek a dolgozók, hiszen jobb volt egész nap utazni, egy-két órát dolgozni esetleg, mint a raktárban ásítozni. A közeli, nem egész napos utak is jót tettek az ember lelkének, nem beszélve a borravalós munkáról. Persze az öregek ragaszkodtak hozzá, hogy ők mehessenek így a főnöknek kellett igazságot tenni. Így Zsoltra is rákerülhetett a sor. Első néhány alkalommal érdekes volt az út. Lehetett bámulni a tájat, lehetett izgulni a Gödöllő környéki torlódásban, hiszen akkor még csak épült az autópálya. Később már nem bírt ébren maradni, de nem volt jelentősége, hogy alszik, vagy ébren van, hiszen nem kellett semmit tennie. Csak kísérte az árut. Ez is volt beosztásának a megnevezése: árukísérő. Budapesten kellett esetleg a bútorlapokat megigazítani, miután felrakta a targonca. A papírmunkát a sofőr intézte. Egerben a lerakodással nem kellett vacakolni, megvárta a szállítmány a reggelt, amikor már mindenki bent van. Este nem volt ajánlott hat óra előtt beérni, hiszen akkor nem járt a 31 Ft kiküldetés. Ha csak lehetett, húzták az időt. A szegedi út is Zsoltnak jutott. A sofőr mondta is később a többieknek, hogy egész úton nem aludt el mellette, pedig ez minden eddiginél hosszabb út volt. Főleg, hogy még kerültek is, mert Orgoványban olcsón lehetett pálinkát venni. A minőség ellenőrzést Zsoltra bízták, pedig kis túlzással antialkoholistának is lehetett tartani. Errefelé nem járt még korábban. Lefoglalta a nézelődés. Igaz, volt még hátra majdnem 100 km, amikor rájuk sötétedett, de csak azért se volt hajlandó elaludni. Inkább énekelt magában, hogy el ne álmosodjon. Ekkor nem kellett az időt húzni, hiszen legnagyobb igyekezetük ellenére se értek be este hét előtt. Na, ekkor lett elege a bizonytalan hazautazásokból. Este 23 óra körül, alig volt ember rajta kívül a buszpályaudvaron. Jött a rendőrjárőr, s nem nagyon talált rajta kívül igazoltatásra való személyt. A parancsnok elkérte az iratait, érdeklődött, hová utazik ilyen későn...A járőrtárs pedig halkan megjegyezte, hogy: falubeli. Bazmeg! Mé' nem mondtad neki korábban? Na, de nem volt ezzel semmi gond, nem volt mibe belekötni.

Régi polgárházban kínáltak szállást. Ijesztően erős hangja volt a csengőnek, s a zárt kapubejáróban még visszhangzott is. A holtak is felriadtak erre a berregésre a közeli temetőben. Hajlott hátú nénike engedte be az érdeklődőt. Előbb behívta, leültette a saját szobájába, megállapodtak a feltételekbe, majd az udvaron keresztül átvonultak a kiadandó szobába, ami egy pici előtérből nyílott. Meglepően nagy volt a szoba, s ezt a hatást még fokozta a hatalmas belmagasság. Határozottan hideg volt benn. A sarokban állt egy hordozható cserépkályha, mellette a leendő lakó ágya. A kályhába be volt készítve a gyújtós, mellette állt egy kanna szén. Ez a napi adag. A néni középiskolás legényfia is itt lakik, övé a távolabbi sarokban lévő fekhely. A hajópadlón középszőnyeg, rajta középen esztergált lábú asztal, hozzá illő négy székkel. Mindkét ágy végénél egy-egy ruhásszekrény, s ezzel fel is soroltam az összes berendezést. Nem látszott igazán lakájosnak, de hozzá lehet szokni. Talán az alacsony hőfok miatt tűnt barátságtalannak.
A ház végében volt még egy, az udvarról nyíló szoba, amiben két diáklány lakott, szintén albérletben. A szűk udvart egy fáskamra zárta, amiben Zsolt kerékpárja is helyet kapott. Azzal oldotta meg ugyanis a helyi közlekedést. Nem volt menetrendhez kötve, meg olcsóbb is volt, mint buszbérletet venni. Fagyosak voltak ekkortájt már az éjszakák, még a biciklilánc se csuklott rendesen. Az apró feszítőkerekekre nem akart ráfeszülni. Sokszor még a Népkertnél is ugrált a lánc, pedig az elég messze volt a szállástól. A gyárban jó volt a fűtés, de este hideg szobába ért haza. Meggyújtotta a tüzet, de kellett hozzá néhány óra, hogy meglangyosodjon a levegő. Andrással, a lakótárssal nem sokat találkoztak. Ha odahaza volt, akkor is inkább az anyja szobájában időzött, a melegben. Ide csak aludni jött. Jól betakarózott, s nem fázott. Zsolt közel volt a kályhához, mégis hamar bebújt a takaró alá. Nem nagyon tudott mit kezdeni az estéivel. Többnyire csak bámulta a baromira messze lévő beszürkült mennyezetet, a barna különböző árnyalataival hengerezett falat, az ágya fölé rajzszegezett Opel Commodore posztert. Nem volt senkije a városban, akivel eljárhatott volna szórakozni. Többnyire kénytelen volt kivárni a hétvégét, hogy hazamehessen a faluba, ahol legalább összejöhettek a haverokkal a klubban. Elsétáltak a bisztróba, egyhúzásra meginni egy deci brandit, majd vissza a klubba, ahol előkerült a gitár, vagy éppen csak a ZK-140-es magnó próbált versenyre kelni a ricsajjal.

Egyik csütörtök este, meglepetésére égett a tűz, amikor hazabiciklizett a munkából. András ott ült az asztalnál, és tanult. Nem akarta zavarni, de mégis kialakult egy jó kis beszélgetés. Találtak közös ismerőst is, mivel András egyik osztálytársa, falubelije Zsoltnak. Na, legalább őt alaposan kitárgyalták.
- Miféle csajok vannak itt a szomszédban? - kérdezte Zsolt, miután kifogytak a témából?
- Iskolába járnak mindketten. Azt hiszem, most itthon vannak, át is mehetünk, bemutatkozni hozzájuk!
Mondta azt is, hova valósiak. Valami dél-hevesi falut mondott, de Zsolt nem ismerős arrafelé, el is felejtette a falu nevét. Na, de nem is fontos.
- Mikor?
- Hm, most.
- De hát tanulsz.
- Abbahagyom.

Amikor benyitottak, egyik lány az asztal mellett ülve, másik az ágyon heverve bújták a könyveket.
- Nem zavarunk? - kérdezte András, de választ se várva tolta befelé Zsoltot maga előtt.
- Mint látod, éppen tanulunk, de gyertek csak!
- Szeretnélek bemutatni benneteket egymásnak a lakótársammal. Már hetek óta itt van, de még nem is találkoztatok.
Aki az asztalnál ült csak felnézett, és mintha köszönt volna, de ezzel le is tudta az ismerkedést. Nem tűnt valami rendkívüli szépségnek. Olyan, aki mellett simán elmegy az ember úgy, hogy még csak utána se fordul. Barna szemű, barna hajú, kicsit húsos képű, de olyan jelentéktelen. Bár ha feláll... elképzelhető, hogy eszméletlenül jó segge van. Na, de ez most nem derült ki. A másik lány felugrott az ágyról, odalépett a látogató elé, és elhadarta a nevét. Valamilyen Valériát mondott. Zsolt alaposan végigmérte. Életében nem látott még ennyire randa nőt. Olyan sovány, mint egy hámozott giliszta. Csípőcsontjai jobban kitüremkednek, mint a mellei. Horpadt mellkasán csak annyi kidudorodás van, mintha megcsípte volna valami. Bőszárú melegítője eltakarta ugyan, de ilyen felsőtesthez, meg fokhagymagerezd fenékhez nyilvánvalóan piszkafa-vékony göcsörtös virgácsok társulnak. Haja fiúsan rövid, sötétszőke...vagy inkább seszínű. Keskeny arcán minden nagynak tűnik. Az orra, a szája, és a szemei is. Na, a fülei nem elállóak. Ennyi szép van benne. Na, meg egy szemölcs az álla baloldalán. Van is idő jól szemügyre venni, mert sokat beszél.
- Őt Margónak hívják - lendíti karját a másik lány irányába, mintha eldobna vele valamit.- Eléggé visszahúzódó természet, mint a mellékelt ábra mutatja, de majd én beszélek helyette. Most rögtön meghívnálak benneteket egy italra, de egyfelől nincs itthon semmi, másfelől meg holnap nagydogát írunk, sokat kell még tanulni. Gyertek át holnap! Mit is mondtál...ööö
- Zsolt. Parádi Zsolt.
- Zsolt. Mit is mondtál Parádi Zsolt, hol dolgozol?
- Még nem is mondtam semmit. A bútorgyárban. A szállításnál, mint áruki...
- Jó a hajad. Mióta növeszted? Kicsit már töredezik a vége, vágni kellene belőle! Enyém is hosszú volt, most vágattam nemrég.
- Belelendült a fodrász úgy látom.
- He?...Ja, hogy nagyon rövid lett? Ilyenre kértem. Figyelj! Majd gyertek át holnap ilyenkor! Nem tudom hogy sikerül a doga, de iszunk rá. Vagy örömünkben, vagy bánatunkban. Beszélgetünk, ismerkedünk, vannak jó kazettáim. Milyen zenét szeretsz?
- Hááát...leginkább amit mi magunk...
- Na, mindegy majd válogatunk, van sokféle, még három plusz kettő is - nevetett nagyot, mert azért azt nem gondolta komolyan, hogy lakodalmas zene tetszik a fiúnak - Mi? Hogy mi magunk? Zenélsz? Van gitár is. - mutatott a sarokba támasztott hangszer felé - Igaz, egyikünk se tud rajta, csak próbálkozunk...- tolakodott beszéd közben az ajtó felé, hogy kinyithassa a fiúk előtt.
- Gyorsan, gyorsan, mert bejön a hideg. Akkor holnap.

- Na, ez jól kirakott bennünket - mondta Zsolt kinn az udvaron megdöbbenve.
- Hát ki. Ez a Vali már csak ilyen. Majd holnap megismered jobban.
- A másik csaj jobban érdekelne.
- Igen? Nem igazán tudnál vele beszélgetni. Én már próbáltam.
- De emez meg baromi randa. Nekem jobb melleim vannak.
- Igaz, viszont nagyon szórakoztató - nyitotta ki közben a közös szobájuk ajtaját - Itt azért nincs olyan meleg...
- A kintihez képest azért baráti az idő.
- Én most visszaülök tanulni még egy kicsit, aztán átmegyek anyámhoz vacsorázni. Te mit csinálsz?
- Leülök egy kicsit firkálgatni hozzád - vett elő egy spirálfüzetet.
- Mutasd! Miket rajzolsz? Nocsak! Egész ügyes vagy. Azt is le tudnád rajzolni? - mutatott az ágy fölé szögelt autós poszterre.
- Miért ne? Persze annak kellene rajzlap! Mert ide a füzetbe minek?
- Majd holnap hozok - mélyedt bele András a tanulásba.
- Jobbat mondok. Úgyse tudnánk csendben maradni, inkább nem zavarlak. Átmegyek magamnak kajáért az ABC-be, és egyúttal hozok papírt is.

Másnap Zsolt ismét hideg szobába érkezett haza. Le se vetette a kabátját, amíg langyosodni nem kezdett a csempe. Úgy kabátban ült asztalhoz, kicsomagolta a most vásárolt felvágottat, s unalmában előrehozta a vacsorát. Már hat óra is majdnem volt, amikor András megérkezett.
- Nézd mit hoztam! - húzott elő táskájából egy üveg vodkát - Valiék itthon vannak?
- Biztosan. Hallottam, hogy zörögnek valamivel.
- Beköszönök a muternak, aztán mehetünk is.

Zsolt azt hitte, hogy megint tegnap van, mert ahogy belépett a lányok szobájába, ugyanaz a kép tárult elé. Margit ült az asztalnál, és valamit olvasott. Felnézett, bólintott, és motyogott valamit. Valéria egy csomó könyv közt hevert az ágyon. Ahogy a fiúk benyitottak felpattant, és nyújtotta a karját. De most nem üdvözlésre, hanem a vodkát vette ki András kezéből.
- Gyertek, üljetek le! - tette az üveget az ágy melletti komódra - Ja, hogy nincs hová? - nevetett - mindjárt összepakolok. Így ni!

Zsoltot odaültette az ágyra, aztán csak sürgött-forgott, hol leült, hol felpattant, öntött mindenkinek egy kupica vodkát, s közben csak beszélt, és beszélt. Margit, mint valami biodíszlet, csak ült a háttérben szótlanul. Csak akkor jött közelebb amikor az italt kellett elvenni. Melegítőnadrágja feszült rajta. Középen még be is vágott kissé. Tényleg jó segge van - állapította meg Zsolt magában, de sokáig nem legeltethette a szemét, mert Vali olyan közel tolta lóképét az arcába, hogy attól félt, menten felfordul a gyomra. Lehörpintette az italt, s nagy gondolata támadt.
- Várjatok csak! - pattant fel az ágyról olyan hirtelen, hogy Valival majdnem összekoppant a fejük - Hozok valami különlegeset.

Egy perc nem sok, annyi se telt el, amikor vissza is ért, kezében egy fél üveg Főnix likőrrel.
- Na, ezt kóstoljátok meg! Régóta hordom a táskámban, éppen az ilyen különleges alkalmakra tartogattam - mondta sejtelmes mosollyal.
András érezte, hogy valami huncutság van a dologban. Vali mint házigazda azonnal el is vette tőle, s beleszagolt. Alkohol és köménymag. Nem valami fenséges párosítás, de nem lehet rossz.
Mindenkinek öntött, majd emelte poharát. Zsolt is emelte, de előbb megvárta a hatást. Vali egyhúzásra bedobta, majd ha lehetne fokozni a rondaságát, azt mondhatnánk, eltorzult az arca. A többieket úgy elfogta a röhögés, hogy le kellett tenniük a poharat, nehogy kilötyögtessék az italukat. Csak miután megnyugodtak, akkor kóstoltak bele a likőrbe. Nem volt köztük, akinek ízlett volna.
- Mióta van ez meg neked? - kérdezte András
- Elég régóta. A neve miatt vettem meg, de a baráti kör odahaza nem bírt vele. Így maradt meg a fele.
- Na, hát ezt nem is csodálom.
- Igyunk rá egy vodkát! - javasolta Vali, s már töltötte is.

Továbbra is Vali vitte a szót. Alig lehetett közbeszólni, mert őt le se lehetett lőni. Még azon is nagyon belelkesült, amikor kiderült, hogy András németül tanul, ő maga franciául, Zsolt pedig az angolból ért egy kicsit. Ennek örömére még hempergett is egy kicsit az ágyon, mert milyen jól el tudnának társalogni bármilyen külföldivel. Nem tudni, hogy alapból ilyen hiperaktív ez a lány, vagy az ital hatása jelentkezett nála, de annyira tolakodóan viselkedett, miközben az iskolai dolgokról mesélt, a nehéz feladatokról, a hülye tanárokról, hogy Zsolt attól félt, menten a nadrágjába fog nyúlni. Ő pedig próbálta magát győzködni, hogy nem annyira csúnya ez a lány, meg különben is! Lekapcsolják a villanyt, a hatás akkor ugyanaz, mint egy szép nővel.
Közben megtudták, hogy az egyik fiatal tanár milyen jó pasi. Erre Zsolt is elmesélte, hogy ipariban milyen izgalmasak voltak az irodalomórák. Érdekesek voltak az olvasott művek is, de a tanárnő mindent felülmúlt. Kicsit túlméretes termete ellenére olyannyira a helyén volt mindene, és annyira tökéletesek voltak az arányai, hogy festeni nem lehetett volna szebbet. A fiú lelki szemeivel látta maga előtt azt a gyönyörű tanárnőt, majd elé tárult a szörnyű valóság. Vali alkoholgőzös arca húsz centi távolságból. Felböffent a Főnix likőr, amikor az "idillbe" belerondított a kapucsengő iszonyatos berregése.

következik: Látogató