(1975 július)

Zsolt megkapta az apja régi T5-ös Pannóniáját. Nagybátyja darabokra szedte, s újrafestette. Nem kérdezte milyen színű legyen, ő maga döntötte el. Sárga Pannónia nem sok szaladgált az utakon. A tankra az új tulajdonos már saját kezűleg festette rá a madarat. Így már tényleg egyedi lett. Jó lett volna jogosítvány is, de a rendőr őt még nem ismerte, nem tudta, hogy nincs neki.
Ezen a napon csupán a motorozás öröméért szállt nyeregbe. Szombat volt, szabad szombat. A varrodában viszont dolgoztak az asszonyok, köztük az irodában két lány a baráti körből. Juci, aki már megvolt, és Sára, aki még nem. Állítólag házinyúlra nem lövünk, de ez úgy hülyeség, ahogy van.

Zsolt leállította gépét a kapuban, bukósisakkal a hóna alatt belépett az udvarra. Az iroda az udvar végében volt, kb 30 méterre a kaputól. A műhelyajtó előtt megpróbált észrevétlen elosonni, noha az utcára nyíló ablakon át már láthatták a dolgozók, így az egész varroda tudta, hogy legény jött az irodistákhoz.
A puszi-puszi üdvözlés köztük évek óta éppen olyan természetes volt, mint férfiak közt a kézfogás. Néhány hete állt be némi változás. Jucival csók, Sárával viszont a puszi is elmarad, amióta menyasszony. A vőlegény féltékeny természet. Nagyon könnyen eljár a keze, ha úgy érzi, szemet vetnek kedvesére. Most ugyan nincs ilyen veszély, hiszen éppen bevonult katonának. Zsolt régóta barátja Sárának, talán rá nem vonatkozik a féltékenység, bár soha nem lehet tudni. Inkább tartózkodnak a nyilvános puszilkodástól. Jelenleg nincsenek ugyan nyilvános helyen, de Juci kisajátította magának a látogatót.
- Hozzám jöttél? - csimpaszkodott Zsolt nyakába egy cuppanós csók után már a bejárati ajtóban.
- Ugyan ki máshoz? - kérdezett vissza, miközben Jucival a nyakában belépett az előszobába.
Sára nem is állt fel az iroda asztala mellől, így csak szóban üdvözölték egymást. Juci közben elengedte a legényt, s az iroda sarkában álló székre mutatva hellyel kínálta. Zsolt leült, s kutakodva tekintett körbe, majd megállapította, hogy sisakjának a padlón lesz a legjobb helye.

- Csajok! Nem megy valamelyikőtök a boltba? - kiáltott a főnökasszony még az udvarról - Jaj! Vendégetek van? - adta a meglepettet, pedig nagy eséllyel éppen azért jött, hogy lássa, ki érkezett a lányokhoz. - Szia Zsolti! Jaj! Mé' nem vágatod már le ezt a ronda hajadat? - túrt bele a fiú loboncába - Apád engedi?
- Hagyja má' Gizi néni! Nekem így tetszik - vette védelmébe Juci.
- Ja, az más. Pedig higgyétek el, hogy nem divat már a hosszú haj.
- Mit hozzak a boltból? Éppen menni akartam. Zsolti megvársz itt? Jövök mindjárt.
- Persze. Menj csak! Én addig őrzöm itt a menyasszonyt. Meg legalább hűsölök egy kicsit. Nagyon meleg van odakint.

Kettesben maradtak.
Sára nem volt egy tökéletes szépség. Olyan elől deszka hátul léc alkat. Nem tudni, minek hordott egyáltalán melltartót. Betöltötte a tizenkilencet, mégis egy nyúlánk csitrinek nézett ki. Világos barna göndör haja - se nem rövid, se nem hosszú - többnyire sehogy sem állt. Nagy, őzike szemei mégis olyan csábosan tudtak tekinteni a legényre, hogy ugyancsak felkeltette benne a vágyat. Ujjatlan blúzt viselt. Zsolt izgatónak találta a kikandikáló hónaljszőrzetet. Nemkülönben a combközépig érő fekete pöttyös fehér bőszoknyát. Csak úgy vitte a tekintetét, ahogy libbent, miközben Sára felállt, s a szekrény polcán keresett valamit. Tekintetét végiglegeltette a lányon tetőtől talpig oda-vissza, s maga is elcsodálkozott azon, hogy szépnek találta a pipaszár lábakat.
- Áll még az egyezség Sárikám, hogy én viszlek motorral Tibinek az esküjére? Jövő vasárnap lesz ugye?
- Hááát...
- Megbeszéltük.
- Meg meg, de mit szólnak a Tibi anyjáék? Csak illetlen, hiszen mégis menyasszony volnék - mismásolt restelkedve.
Háttal állt a fiúnak, csak a fejét fordította hátra úgy, hogy közben kezével kapaszkodott a szemmagasságban lévő polcban. Olyan sajnálkozó volt a tekintete, hogy Zsolt egy pillanatig se kételkedett annak őszinteségében.
- Meg különben is! - próbált igazolást találni visszatáncolására a lány - Mi lenne ha elromlana a motor?
Nem várt választ a kérdésre. Levett egy mappát a polcról és letette az asztalra. Hátrahúzta a széket, s leült, Zsoltnak háttal.
- Én is ebbe reménykedek - kapott választ mégis.
- Micsoda? - pattant fel a helyéről - Hogy te milyen szemtelen vagy! Ilyeneken jár az eszed? Hiszen mi barátok vagyunk.
Már baráti pofonra emelte a kezét, de aztán visszafogta magát. Nem ült vissza a székre, csak az asztal sarkára. A felháborodástól egészen kipirult az arca. Csak egy pillanatnyi felindulás volt ez. Valójában tetszett neki amit hallott.
- Azt hiszem jobb, ha én megyek - nyúlt le Zsolt a sisakjáért, de nem mozdult a székről. - Pedig már olyan jól elgondoltam, hogy mi ketten...valahol az út menti erdőben...nem is tudna róla senki...hiszen én azt hittem nem is lenne ellenedre...nemrég is milyen jót smároltunk Katiéknál amikor valaki lekapcsolta a villanyt.
Halkan beszélt, mintha csak magának mondaná, de azért ügyelt rá, hogy Sára értse minden szavát. Tekintetét se emelte fel, csak a padlót bámulta olyan szomorú képpel, hogy a lánynak már-már megesett rajta a szíve.
- Te, te! - reagált kurtán, s közben pofont ígérően lebegtette tenyerét. Mosolyát kevés sikerrel próbálta rejteni.
- Az összes lány közül te csókolsz a legjobban. - mondta Zsolt még mindig a padlót lesve.
- Tóth Maritól is jobban?
- Miért emlegeted éppen őt? - emelte vádlón tekintetét a szép barna őzike szemekre. - Tudod nagyon jól, mennyit szenvedtem miatta. De ez a hajó már elment. Nem is baj.
- Azért mégis ő a legszebb a faluban.
- Férjhez ment és kész. Különben is! A szépsége egy adottság. Nem tett érte semmit. Nem igazságos az élet. Egyébként nem volt egy nagy szám.
- Ezt csak úgy mondod.
- Ne hidd! Te sokkal izgalmasabb vagy.
- Ne mondj nekem ilyeneket! Menyasszony vagyok.
- De ahogy itt állsz ebben a libbenő szoknyácskádban az asztalnak támaszkodva, ujjatlan blúzocskádban...
- Zsolti! Hagyd abba!
- Ez az igazság. Nagyon kívánatos vagy.
- Ne fantáziálj! Köztünk nem lehet semmi!
- Akkor legalább a puncidat mutasd meg, mert én olyat még nem is láttam - mondta olyan szomorú tekintettel, amilyenre csak képes volt.
- Te nem vagy normális! Teljesen elment az eszed - dorgálta olyan visszafogott indulattal, hogy érezni lehetett, legszívesebben üvöltene a fiúval - Oszt mi van, ha bejön valaki?

Aha! Szóval nem a kéréssel van baj, csak a lebukás lehetősége tartja vissza.
- Üres az egész udvar. Az ablakból mindent látunk, de az erős napsütéstől ide nem lát senki még az ablak mellől se. Naaa! Mutasd meg! - kérlelte éneklős hanglejtéssel.
Sára elbizonytalanodott, de még próbált kifogást találni.
- Ne hazudj nekem! Nem igaz, hogy még nem láttál olyat. Juci nekem mindent elmond. Tudom, hogy ledöntötted a temetőgarádban.
- Nem is tagadom. Bár nem nagyon dicsekszem vele. Tudod mit mondott utána? Azt, hogy ennyi volt az egész?
- Jaj, ne vedd úgy magadra! Mit tudta ő mit beszél? Nagyon félt. Azt hitte, bele is halhat. Azért vonakodott olyan sokáig.
- Ahhoz képest tényleg nem volt olyan nagy dolog. Azt is mondta, miközben sétáltunk visszafelé, úgy érzi, mintha még most is benne volna.
- Na szóval, ne gyere nekem itt azzal, hogy nem láttál még olyat!
- Nem is. Sötét volt. Naaa, mutasd meg!
- Biztosan nem jön be senki?
- Nem hát. Üres az udvar.
Sára hátranézett, megbizonyosodott róla, hogy senki nem közelít. Majd ahogy ott állt, fenekét az asztal éléhez támasztva, két kezével fogta a ruha szegélyét, felrántotta egészen mellmagasságig egy pillanatra.
- Ugyanmá'! Bugyit láthatok a szárítókötélen is. Vesd le!
- Teljesen meghibbantál?...Na, nem bánom - mondta némi habozás, és ismételt hátranézés után.
Gyorsan lehúzta magáról, s bedobta az asztal mellett, a padlóra rakott szabásminták közé.
- Megint nem láttam semmit. Közelebb megyek.
- Nenenene! Ide ne gyere! Maradj ott a széken!
- De most már tényleg mutasd, míg Juci vissza nem ér.
- Na, ez az! Mit szól?
- Semmit. Nem tudja meg. Mutasd gyorsan!
Sára összeszorította a száját, a szemeit is becsukta, mintha attól félne, hogy fájni fog. Épp úgy mint az imént, ismét fellebbentette a ruhát egy pillanatra.
- Mint a hónaljad.- állapította meg a fiú - Csak egy szőrpamacs.
Mire Sára kinyitotta a szemét a fiú már ott térdelt előtte. Az elengedett szoknya épp a fejére hullott.
- Nenenene! Hagyjál békén! Mit képzelsz? Juci mindjárt itt lesz - hebegte folytott hangon.
Két kezével görcsösen kapaszkodott az asztal peremébe, és dermedten türte, amint az erős férfikéz terpeszre kényszeríti.
- Figyeld a kaput! Én innét nem látom - mondta, majd nyelvével beletúrt a pamacsba.
- Hogy figyeljem te nagyon hülye, amikor a hátam mögött van?
- Így! - jött a kurta válasz, majd Zsolt felállt, megpördítette a lányt, s lenyomta az asztalra.
Ő maga is ráhajolt a hátára, nehogy felálljon, majd Sára karjait könyöklésre igazította, hogy tekintetét a kapura emelhesse. Spanyolöves rövidnadrágjának mind a nyolc gombját egy pillanat alatt kipattintotta, a szoknyát a lány hátára hajtotta, s már bele is merült az élvezetbe. Sára teljesen leblokkolt a megdöbbenéstől. Fel se fogta, mi történik vele. Nem akarta elhinni, hogy egy régi barátja diktálja hátára hajolva a ritmust, amikor a kaput látta nyílni...
- Hagyd abba! Hagyd abba, jön Juci - sziszegte, majd próbált az asztaltól hátrálni.
- Várj még! Csak egy picit...
- Nem!
- De.
- Rögtön ideér.
- Még egy, még egy...a francba! Tényleg itt van - ugrott hátra, nadrágját felrántva, de nem begombolva huppant a sarokban álló székre, de már nem tudta magát visszatartani. Az erős lüktetés meghozta az eredményét, s a kigombolt nadrág takarására lehúzott póló derekán árulkodó folt jelent meg. Hirtelen felkapott az újságtartóból egy Ifjúsági Magazint, s kinyitva az ölébe ejtette. Sára egy pillanat alatt megigazította a szoknyáját, s mire Juci beért az irodába, már az asztal fölé hajolva koncentrált az előtte kiterített kimutatásra.

- De nagyon belemerültél a munkába, hogy még a széket is hátrarúgtad! - jegyezte meg Juci amint belépett az ajtón.
A reklámszatyrot az asztalra tette, majd Zsolt felé fordult.
- Hát te, mit olvasol?
- A slágerlistát nézem - válaszolt kissé remegő hangon, de a lánynak nem tűnt ez fel.
- Melyik szám az első?
- Komártól a Húsz év múlva.
- Komolyan? Mutasd! - nyúlt az újságért, de a fiú nem adta.
- Nem hiszel nekem?
- Jól van, edd meg az újságodat! - nyomott egy csókot Zsolt szájára - Hogy te milyen forró vagy! Ilyen meleg van idebenn? Miért nem kapcsoljátok be a ventilátort? Mitől ragyog úgy a szemed?
Zsolt ismét nagy érdeklődéssel figyelte az újságot. Juci a kaját kezdte kipakolni az asztalra, odébb tolva a papírokat Sára elé, aki ekkorra már leült, de még mindig nagyon bele volt merülve a munkába.
- Hagyd már azt a szart! - szólt rá - Nem annyira sürgős. Nahát, hogy te is hogy ki vagy pirulva! Nagyon gyanúsak vagytok nekem - mondta nevetve, majd hol egyikre, hol másikra tekintve lefagyott ajkáról a nevetés.
- Mi van? - kérdezte Sára, amikor látta a gyanakvó tekintetet.
- Fogadjunk, csókolóztatok.
- Nem! - tiltakozott mindkét meggyanúsított olyan egyszerre, hogy az már gyanús.
- Nahát, ez nem szép dolog tőletek, és még hazudtok is...
- De hát tényleg nem...- próbálta győzködni Sára.
- Na, hagyjuk! Nem első eset. Meg különben is mi van abban? - emelte fel a szatyrot a maradék cuccal az asztalról, hogy átvigye a műhelybe amit a főnöknek vásárolt.
- A smárolás még nem számít megcsalásnak - jegyezte meg megbocsájtó hangon kifelé menet már az ajtóból.
Az előszobában megállt, mint akinek olyan érzése támadt, hogy valamit látott a szeme sarkából. Hátrálva visszalépett, tekintete a szabásminták tetejére dobott bugyin akadt meg.
- Hoggyazza...! Micsoda egy mocsok szemétládák vagytok mindketten! Ide figyelj Parádi Zsolt! Most azonnal tűnj a szemem elől, és soha többé ne lássalak ebben a rohadt életben!
Zsolt begombolta a nadrág derekát, felkapta a sisakját, s olyan gyorsan eltűnt, mint aki ott se volt. Csak a motorbőgés, meg a benzinszag jelezte ottjártát még egy percig.