Napfényes Itália.

Imádom ezt az országot. Nem szeretnék olyanokat kijelenteni, hogy a leginkább ilyen, vagy olyan. A komámtól hallottam, hogy Split, Európa legszebb városa. Nem hittem el neki. Én ugyan nem jártam ott, csak képeket láttam. Ma már megnézhető akár műholdképen is. Olyan, mint a többi dalmát város. Lehet szeretni, vagy nem szeretni, de azt kijelenteni, hogy a legszebb…jó, azt is lehet, de szerintem megmosolyogtató kijelentés. Meg is kérdeztem tőle, hogy talán látta már az összes többit? A menyem Skóciáról jelentette ki, hogy a legszebb ország. Neki se hittem el. Jártam már néhány európai országban. Mindegyikben akadt olyan, ami tetszett. Érdekes módon, Belgiumban azt találtam szimpatikusnak, hogy kevésbé élére vasalt, mint Németország. Ettől olyan magyarabb. Nem akarom most országonként elsorolni, hogy mi volt benne számomra megkapó. Ami leginkább hatott rám, az Itália. Mondhatnám Olaszországnak is, de emígyen romantikusabb.
Vitathatatlan, hogy a napfény jótékony hatással van az ember hangulatára, de az utóbbi években Magyarországon se nagyon szenvedünk hiányt napsütésből, nyári forróságból. Ez, önmagában nem lehet vonzó. Bár, egy januári séta a nyíló vadvirágok közt, a hozzám hasonló romantikus lelket leveszi a lábáról. Az összes kamiontúrám közül a dél-itáliai utat érzem leginkább szívmelengetőnek. Pedig valójában semmi olyat nem láttam, ami egy útikönyvben érdekes lehet. Megélni azt az utat, persze teljesen más, mint olvasni róla. Bizonyára azt a tájat is meg lehet unni, de én akkor láttam először több száz kilométer hosszan elhúzódó olajfaültetvényt, meg leánderből autósztráda elválasztó sövényt. Még a kőbányák is tetszettek. Számomra óriási élmény volt még az is, hogy a térképpel egybevetettem a valóságot. Ezt megtettem más utakon is, de ez volt számomra a leglátványosabb.
Emlékszem arra a lengyelországi hétvégére, ahol dél olasz vendégek is voltak a társaságunkban. Felkínálták a lehetőséget, hogy látogassuk meg őket odahaza, de ősszel javasolják, vagy tavasszal. Nyáron csak abban az esetben, ha szeretjük a meleget, mert náluk 40 fok szokott lenni. Nos, manapság – mint fentebb utaltam rá – már nálunk se ritkaság. Nem próbáltam ugyan, de feltételezem, hogy a tenger közelsége miatt elviselhetőbb ott a 40 fok, mint nálunk. Majd elmesélem, ha úgy hozza a sorsom, hogy megtapasztalhatom.

Nem csak a dél vonz, hanem az egész ország a maga változatosságával. A végeláthatatlan síkság, ami alig emelkedik néhány méterrel a tengerszint fölé, háttérben a havas hegyekkel. Első utamon meglepve tapasztaltam, hogy miután túljutottunk a Pó-síkságon, meg a lagúnák vidékén, mekkora hegyek közé vitt az utunk. Pedig tudtam, hogy hegyvidék, de nem hittem, hogy ekkora. A térképre kiírt adatok nem elég szemléletesek. Ha oda van írva, hogy egy hegycsúcs 2000m, esetleg 3000 m magas, tudomásul veszem ezt az adatot. De mennyivel másabb a valóságban látni! Megélni az utazást, amíg feljutunk – ha nem is a csúcsra – a hegy derekáig. Akkor lepődünk meg, amikor a visszaúton rohan lefelé az üres autó, egészen a tengerig. Filmeken láttam már sokszor ilyen tájakat, de az csak film.
A lombard tájat a Pó-síksághoz hasonlóan az Alpok hegyei koszorúzzák, de ez már nem annyira sík. Első alkalommal éjjel jártam erre, Akkor úgy tűnt, hogy az autósztrádáról nem is látni a tájat, hiszen vagy iparterületek, vagy hangfogó falak takarják. Aztán a visszaúton megnyugodtam. Igaz, hogy a sztrádát igyekeznek távol vezetni a településektől, de ez sok esetben lehetetlen. Nem igaz tehát az a gonoszkodó megjegyzés, hogy a túráimon nem is látok semmit. Látok. Látok több száz éves tanyákat. Némelyik romos, mások viszont lakottak, látni a gazdálkodás jeleit. Látok szintén sok százéves kicsi várakat, amelyek egykor óvták a környéket. Látok gondozott szántóföldeket télen is, hernyótalpas traktort, és háromkerekű Piaggo haszonjárműveket. Látok kertészeteket, szőlőket, dióültetvényt, távoli tavakat. Aztán láttam a Brenner hágóra vezető utat a Dolomitokon át.

Ahol nem hittem a szememnek, mert az utat lejtősnek éreztem, de szembe folyt velünk a folyó. Ahol a templomok tornyáról meg lehet tudni, hogy olaszok lakják a vidéket, vagy tiroliak. A középső országrész hegyeivel kapcsolatban el is felejtettem megemlíteni a rengeteg alagutat, a hegytetőre épített városkákat, amelyekkel nem akarták a termőföldeket elfoglalni. Az Adria kékségét sem említettem még, a végeláthatatlan üdülőkkel a parton, de nem is tudom, mit vegyek előrébb. Még a Trieszti öbölről se tettem említést, aminek a klímája leginkább nekem való, ahonnét egy álltóhelyből bámulhatom három ország kikötőjét….
Azt Mondja Sanyi, hogy: Irány a napfényes Itália!