2019. június 25., kedd

Gyorskeresés

Más kor

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Arra eszméltem, hogy melegem van. Melegem van, de a hátam fázik. Mintha nyirkos földön feküdnék. Arcomat perzseli a nap, nem is merem kinyitni a szemem. Tudom, hogy elvakítaná a látásomat. Karomat kinyújtva végigsöpröm a fekhelyemet. Kellemes tapintású zsenge fű. Egészen biztos, mert érzem is a megtört fűszálak illatát. Hol a csudában vagyok? Akaratlanul kinyitom a szemem, de nem kellett volna. Gyorsan be is csukom, de lehunyt szemhéjam alatt látom kissé el-elrándulva a fekete korongot. Mindkét oldalamon végigtapogatom a földet. Egyértelműen zsenge tavaszi fűbe heveredtem le. Na, de ez lehetetlen, hisz nemrég volt karácsony. Hogyan lett hirtelen tavasz? Pedig tavasz van, még a madarak csicsergését is hallom. Mi történt velem? Buli volt az este, és úgy bébasztam, hogy lefeküdtem a parkban? A madárcsicsergésen kívül semmi zaj. Még távoli autózúgás se. Hegyezem a fülem, hátha kapok valami infót. Patak csörgedezik mellettem? Megvan! A Hejő partján fekszem, mint egykor a bátyám, aki az egyetemen pvc padlót ragasztott, s úgy megkábult a ragasztótól, hogy itt tért magához.
Halk beszélgetést hallok. Aha! Kutyasétáltatók jönnek Tapolca felől a sétányon. Még mindig nem tudom mi volt tegnap, és hogy kerültem ide.
- He! Némmáne! Ez meg miféle szerzet?
Lehunyt szememmel is érzékelem, hogy valaki fölém hajol, elfogja előlem a napot.
- Különös teremtmény, a' má eccer biztos. Valami aggastyán lehet ilyen fehér szakállal, de mintha megnyirták vóna mint a bergét. Különösen rövid a haja is.
- Nem-e valami pogány féle, csak rég nem látta borbély?
- Különös kelméből van a bugyogója is.
- Nem bugyogó az te! Olyan passzentos a lábaszárán, mint az urakon a harisnya.
- A bocskorját nézzed csak! A csuda látott már ilyen recés bőrt, ráadásul fehéret!
- Az a veres ing is mintha rá lenne kenve a bőrére, oszt sehol egy madzag.
Bátorkodom kinyitni a szemem. A napot ugyan elfogják előlem, de az ellenfényben csak a kontúrokat látom. Felülök, karomat felemelem, hogy árnyékoljak magamnak. Riadtan hátrahőkölnek.
- Hol vagyok?
- Itt fekszik kend a patakparton a fűben.
- Na most aztán nagy bölcsességet mondtál. Erre magam is rájöttem.
Nem nagyon látok még most sem, de érzem, mintha büszkén kihúzta volna magát az egyik alak. Biztosan magára értette a bölcsességet.
- Kinek a kertjében? - próbáltam pontosítani a helymeghatározást.
- Az uraság főggyin
- Uraság? - csodálkoztam rá a válaszra, enyhe kacajjal kisérve – Ki az uraság?
- Hát az uraság. Aki nekünk az urunk.
- Most hülyéskedtek? Hogyan szólítjátok az uratokat?
- Nagyuramnak
Ezek hülyítenek engem. Felkelek, hogy jobban szemügyre vegyem ezt a két hajléktalan toprongyos, büdös alakot. Nem pia szaguk van, inkább izzadtak, mosdatlanok. Most látom, hogy a dzseki a fejem alá volt hajtogatva. A hátam még most is fázik, megborzongok. Magamra kanyarítom a dzsekit, felrántom a cippzárt. Döbbenten néznek össze.
- A mindenit nekie! Láttad eztet, hogy milyen villámgyorsan befűzte a mentéjét?
- Boszorkányság.
- Kik vagytok? Hogy hívnak benneteket?
- Hívnak? Hova hívnak?
- Mi a neved?
- Jaa! - neveti el magát a szőke, szöghajú fiú – Jankó. Úgy hívnak, Jankó.

Megkérdezhettem volna, hogy milyen Jankó, de teljesen mindegy, nem akarok levelezni vele, így meg elég annyi, hogy Jankó. Megszólítani az is elég, hogy „hé te!” Már így is feleslegesen sok az infó. Viszont most veszem csak jobban szemügyre. Félhosszú szőke haja olyan, mintha késsel vágták volna. Legény koromban ismertem hidrogénezett hajú lányt, akit „tépett hajúnak” neveztünk. Na, valami olyasmi, de arcra nem hasonlít. Elég maszatos a képe, enyhén szőrös, de inkább az a helyes meghatározás, hogy pelyhedzik a szakálla. Még aligha borotválkozik. Belebújós bőujjú ing van rajta, csuklónál megkötve. A színét nem lehet meghatározni, olyan mocskos. Talán nyers lenvászon. A bő szárú gatyája ugyanabból a garnitúrából való. Lábán nincs semmi lábbeli. Egy mezítlábas, bő gatyás legény. Miféle maszkabálba csöppentem? A környezetből ítélve május elején járhatunk, rég elmúlt már a farsang. Pedig a másik alak is korhű jelmezben van. Ez kicsit idősebb, már pici szakálla is van, de nagyon gyér. Olyan, mint Ho Si Minh apó. Haja sötét, de fazonra megegyezik a társáéval, csak neki kopott kalap van a fejébe nyomva. Lábán bocskor, melynek madzagjával van a gatya...vagy ezt már mondhatnám akár nadrágnak is...hozzászorítva a vádlijához. Még most se tudom hol vagyok, és ez a két jelmezes se sokat segít hogy erre rájöhessek. Most ők kérdeznek.
- Hát kelmedet minek nevezik?
- Horváth Gyula
- Gyula? - néznek össze csodálkozva, majd mindketten meghajolnak, az idősebb még a kalapot is leveszi a fejéről.
Na, ezeknek meg mi bajuk? Rögtön bevillan, hogy a gyula, az valami főméltóság volt a múltban, valami vezér, nádor, alkirály.
- Biztosan ledobta a lova – sziszegi egyikük, miközben zavartan mosolyog.
- Aztán hogyan nagyuram csak így kíséret nélkül? - kérdi a másik – meg aztán hogyhogy horvát? A tisztelendő atya mesélt valami hősről, aki Nádor Albánál lerántotta a törököt zászlóstul a vár fokáról. Az volt horvát. Krobótnak is mondják. Ha kegyelmed gyula, hogyan lehet krobót, meg aztán fordítva.
- Na, vigyetek az uratokhoz! - fejezem be a társalgást.
Ezek engem hülyének néznek, de sebaj, bele megyek a játékba.
- Nem olyan egyszerű ám az nagyuram. Nagyon messzire van ide a mi gazdánk. Holnapra se érnénk haza. Van itt nekünk a közelben egy kunyhó, ott meghálhat, valami ételt is tudunk adni...bár ha volna fegyvere, lőhetne is vadat, nagyságodnak szabad.

Na most már tiszta hülye vagyok, de mit tehetek? Fogalmam nincs mibe csöppentem, nincs más választásom, velük megyek. Majd kiderül előbb-utóbb, mi van itt.

Még csak most nézek körül. Egy tisztáson vagyunk, körül rajtunk erdő. Tölgy, vagy cser. Ezeket mindig nehezen tudom megkülönböztetni. Nem nagy fák, fiatal erdő lehet. Nem tudom miféle lehet ez a két legény, de aligha favágók, mert ilyen fákat még bűn lenne kivágni. Na most a bűnről jut eszembe, mi van ha vadorzók? Ha – és most nagyon meredek dolog jutott eszembe – tegyük fel, visszacsöppentem a középkorba - hisz ezek nagyon úgy néznek ki – nem engedhetik meg maguknak, hogy lebukjanak, hiszen az életük a tét. El is mosolyodtam a képtelen gondolaton.
- Te Mózsi! - szólt Jankó – a tömlőt itt ne felejtsük!
- Na, látod é! Majd pont az megy ki a fejünkből amiért jöttünk. Megmerítem, oszt mehetünk is. Nagyuram teljesen összezavart bennünket a megjelenésével.
- Mármint én? Ne nagyurazzatok itt nekem, nem kell a színjáték!
- Hanem minek nevezzük nagyuramat, ha egyszer azt mondta gyula?
- Szólítsatok úgy, hogy Gyulabá!
- Micsoda? - nevetett Mózsi – Ilyet se hallottam még. Tréfás ember nagyuram.
- Pedig mifelénk nem ritka név.
- Merre van az a mifelénk nagyuram...Gyulabá? - kérdezte, s kuncogott kissé.
- Miskolcról jöttem...bár azt nem tudom hová érkeztem.
- Na, erről meg még mi nem hallottunk – merítette meg a kecskebőrnek látszó tömlőjét a patakban.
- Nem mondod, hogy a patak vizét isszátok – mutattam a tömlőre.
- Má' mé' mondanám? Mi se természetesebb. Ugyan minek tölteném meg egyéb okból a vizes tömlőt? Van fentebb egy forrás – mutatott az erdőbe maga elé – de az messzébb van mint ez a patak, meg annyira kissé csordogál, hogy csanakkal kell meríteni, s úgy töltögetni a tömlőbe.

Vállára veti a tömlőt, s elindul előttem. Jankó mellé lép, s így olyan, mintha az én felvezetőim lennének. Jankó folyton hátrafordul. Előbb a cipzárom hangjára kapta hátra a tekintetét, majd mintha valamit ekkor látott volna meg, folyton forgolódott, egyszer még meg is botlott egy zsombékban. Engem nézett, de csak úgy mellmagasságig tekintett rám. Megint az a képtelenség jutott eszembe, hogy nem a saját koromban vagyok, s nem mer egy nádornak a szemébe nézni, mert azt neki nem szabad. Vagy a pólóm felirata ragadta meg a figyelmét, csak nem tudja elolvasni.
Nem álltam meg szó nélkül és megkérdeztem mit nézelődik?
- Azt a furcsa címert nézem nagyuramnak az ingén. Nem tudom felismerni, miféle állatot ábrázol, mert leginkább egy fehér kígyóra gondolnék, de mégsem az.
- Ez nem állat, hanem betű. Írás. Nem tudod elolvasni? Hyundai autóklub.
- Furcsákat beszél nagyuram. Felét értem, más felét meg nem. Na, de ha írás, akkor hiába is nézem, hiszen mifelénk csak a tisztelendő atya ismeri az írást...meg Mózsinak a papója ismeri a rovást. Egy kicsit tán ez is e – bökte meg társának az oldalát, egyértelművé téve számomra, ki az az „ez is e”.
Ezalatt elértük az erdőt, ahol a fák alatt még éppen csak zsendül a ritkás fű, inkább avar fedi a talajt, de néhol a csupasz veres föld is látszik. Gondoltam, kipróbálom a Mózsi rovás ismeretét. Én ugyan ismerem a rovást, de az unokaöcsémet kivéve nem ismerek mást a környezetemben. Ha ez a legény mégis ismeri, az azt jelenti...a francot, nem jelent az semmi többet. Azért mégis csak teszek egy próbát. Megállítom őket, keresek egy botot, lábammal eltúrom az avart, elegyengetem a földet, s elkezdek rá karcolni. Előbb egy kettős keresztet, majd tőle balra egy függőlegesen tükrözött M betűt, egy négy lábú ágast, s végül egy 4-est. Mózsi elolvasta.
- Gyula. Ez a neve nagyuramnak.
A sikerélménytől fülig ért a szája. Arra számítottam, hogy ezen felbuzdulva ő is irkálni kezd majd, de ehelyett sarkon fordult, s indult befelé az erdőbe. Jankó egy pillanatra lemaradt, mert még azon tűnődött, miként olvashatta ki társa ezekből a vonalakból, amit kiolvasott. Aztán kicsit futott, hogy elém kerülhessen. Szótlanul haladtunk egy darabig. Széttárt dzsekim zsebében mintha valami súly lenne. Belenyúlok, ott a telefonom. Felhívom az asszonyt, ne aggódjon, jól vagyok, csak nem tudom, hol vagyok jól. Hátha segítségemre lesz ennek a megfejtésében! Mi van, ha ...hülyeség...mi van, ha tényleg a múltban vagyok? Ezek meglátják a telefont...legfeljebb borotválkozó tükörnek nézik. Tükör, ami világít, meg még képeket is mutat? Meg csörög? Na, ha tényleg...már bediliztem, mert kezdem elhinni...ha tényleg úgy van ahogy nem lehet, akkor nem fog csörögni, hisz hálózat sincs. Ha lemerül az aksi, akkor még világítás se. Nem kockáztatok, majd előveszem, ha biztosan nem látják meg.

Keskeny ösvényen haladunk, most már libasorban. Feltűnik, hogy Jankó a bokrok alján nagyon figyel valamit, de nem mer megállni, csak megy előttem tovább. Nem úgy általában figyeli a bokrokat, csak egy konkrét helyen figyeltem fel rá. Ez az egy pontra figyelés később még megismétlődik. Nem tudom honnét támadt a gondolat, de szerintem csapdák vannak ott, csak miattam nem merte megnézni. Talán egy félórát mehettünk...tényleg! Mennyi az idő? Akaratlanul meg is kérdeztem hangosan, épp akkor, amikor megláttuk a házat. Hallották a kérdésemet, de nem reagáltak rá. Szerintem nem tudták mire vélni. Azt kellett volna inkább kérdezni hány óra? Ha úgy van ahogy egyre inkább kezdem hinni, nem tudják mi az, hogy óra. Az idő fogalmával bizonyára tisztában vannak, de azt a kérdést, hogy mennyi, így egymagában nem lehet értelmezni.
- Na itt is volnánk – mutat Mózsi a házra.
Nem erre számítottam. Két ilyen ágrólszakadt erdőlakónak félig földbe vájt, összetámasztott farudakból álló, leföldelt tetejű menedéket képzeltem el. Ehelyett egy aránylag nagyméretű tornácos gerendaház áll előttem, zsindelytetővel.
- Ez a ti házatok?
Összenéznek, nevetnek.
- Dehogyis. Az uraság vadászháza. Ha nagyuram elmondja az urunknak, hogy mi bitoroljuk, akkor nekünk végünk van.
- Hogyan is mondhatnám el, amikor nem is ismerem. A nevét se tudom. Sőt a tiéteket sem. Feltételezem, hogy Jánosból, meg Mózesből van jó néhány a faluban. Arról nem is beszélve, hogy úgy gondolom, több faluja is van az uratoknak. Valójában mit csináltok ti itt? Nyugodtan megmondhatjátok, hisz épp most bizonyítottam be, hogy ha akarnám, se tudnám elárulni.
- Mondjuk el! - javasolta Jankó
- Hát jó – állt rá Mózsi – De egész biztosan nem mondja tovább? Van innet jó messze az országút mentén Nemes Nagy István urunknak egy fogadója....őt biztosan ismeri.
- Nem, nem ismerem.
- Akkor jó. Na, mi neki fogjuk a nyulakat, fácánokat.
- Megnyugodhattok, engem ez egyáltalán nem érdekel. Megvallom, gyanítottam, hogy amint jöttünk az ösvényen, Jankó a csapdákat kereste. Nem szedtétek fel reggel? Most már lassan dél felé jár az idő. Akár az ebédet is oda lehetne tenni!
- Odatenni? Hova? Furcsákat mond Gyulabá nagyuram. Az imént az időt is mondta, de nem tudom mit akar vele.
- Mond csak Mózsi...Milyen Mózsi is vagy?
- Kancsal Mózsi – mondta Jankó nevetve, majd behúzott nyakkal, felemelt karral várt a reakciót. Nyilván szokott ilyenkor kapni egy nyaklevest.
- Milyen Mózsi lennék? Ez a nevem, hogy Mózsi.
- Na és a családneved?
- A családomé? Apám Ábris. Ábris, a falu kovácsa.
- Akkor Kovács Mózes. Jó így?
- Nekem tetszik – mondta Jankó – Az én apám meg bőröket készít ki. Akkor én meg Bőrkészítő János fia Jankó lennék?
- Legyél inkább Tímár János! Na, akkor mi lesz az ebéd? Azt hiszem ma még a reggelit is kihagytam.

Kétféle menüből választhattam. Nyúl, vagy fácán? Az elkészítése még rejtély volt számomra. Levest ettem volna legszívesebben, de gyanítottam, hogy nyárson sütik, azt meg jobban el tudtam képzelni a nyúlról. Azért tettem egy próbát.
- Van kondérotok? Főzhetnénk levest! Mi van hozzá? Zöldségek, só, bors paprika?
Értetlenül néztek össze.
- Mi nem volt világos? Mit nem értettetek?
- Amit mondott, azt nagyjából mind nem értettük.
- Leves. Tudjátok mi az. Nem?
- Hát na. Hogyne. Kondérba víz, bele a hús.
- Petrezselyemgyökér, sárgarépa, karalábé, zeller...Hm? Szemes bors esetleg? Na jó, legalább só van?
Vigyorogva néztek egymásra, tehát a sót legalább megértették.
- Talán találunk még a házban, de nem biztos. Nagy kincs ám az. Messziről hozzák – mondta Mózsi.
Aztán mégse kellett bemenni a házba, mert a Jankó tarisznyájában volt egy akkora darab só, mint egy mosószappan. Biztosan az apjától nyúlta le. Ha egy tímárnál nincs só, akkor sehol. Aztán meg kiderült, hogy félnek is a házba bemenni, pedig vasfazekat is onnét tudnának kölcsönvenni. Csak a pincerészt bátorkodtak bitorolni. Még csak most vettem jobban szemügyre a házat. Nagyobb, mint első pillantásra gondoltam. A domb felől érkeztünk, onnét nem látszott, hogy a lejtős okdalról van alatta még egy szint. Ez nem fa, hanem kőből, mészkőből van felfalazva. A bejárat védve van, mivel fölé építették a tornácot. Így ezeknek a vadorzóknak elég oda behúzódni. A zsákmányt persze be kell vinniük az alagsorba, nehogy a farkasok, rókák elragadják.
- Az jutott eszembe. Hm. Az jutott eszembe, hogy bizonyára ismeritek a környező erdőt...
- Bizonyára – erősített meg hitemben Mózsi
- Nem tudtok olyan helyet, ahová a nagyvadak rendszeresen odajárnak, és a követ nyalják?
- Van olyan hely – válaszolt Jankó – Őzek, szarvasok. Ott aztán lehetne vadászni, de nekünk nem való az a hely, mert hurokkal nem lehet szarvast fogni. Agyon is rúgja az embert ha közel megy hozzá. Ha lenyilazhatnánk, az más lenne, de ki mer fegyvert vinni magával? Mi van, ha valaki meglátja?
- Messze van ide?
- Messze.
- Akkor hagyjuk! Hogy gondoltátok a nyulat?
- Megsütjük. Gyulabá nagyuram menjen fel a tornácra, pihenjen kissé, amíg mi elkészítjük. Hozom mindjárt a csobolyót. Nemes Nagy István urunk adott bele bort. Igaz, nem a jobbik fajtából, de ha kegyelmed nem akar a patak vizéből inni, akkor ez a másik választás.

A bort elfogadtam, de ott maradtam velük a tűzrakóhely mellett. Leültem egy nagy kőre, és belehörpintettem a nedűbe. Jankó azonnal hátat fordított nekem, amikor észlelte, milyen keserves grimaszt vágok. Nem mert nevetni rajtam, de meg se tudta állni, hogy ne tegye. Apró gallyakat gyűjtött száraz avart kapart alá, majd egy erszényből köveket vett elő, amit elkezdett összeütögetni. Nagy sokára sikerült tüzet csiholnia. Ezalatt Mózsi előhozott egy döglött nyulat, lehúzta a bőrét, majd kizsigerelte. A belsőséget egy tálcának használt lapos kőre rakta. Javasolta, hogy azt együk meg, amíg a sült húsra várunk. Nem voltam még elég éhes, inkább lemondtam a részemről a javukra. A tűznél a földbe volt szúrva már korábbról két ágasfa a nyársnak. Előhoztak egy vaspálcát, amit én járomszögnek ismertem, és erre húzták a nyulat. Mózsi forgatta, Jankó hozott száraz fát, hogy jó nagy legyen a tűz, majd elment gombát keresni, mert bőven volt rá ideje. Én próbáltam Mózsitól némi információt szerezni. Jó lett volna tudni hol vagyok, és főleg mikor.
- Te Mózsi! Hol vagyunk mi tulajdonképpen? Nagyjából értjük egymást, tehát annyi biztos, hogy Magyarországon, de közelebbről hol?
- Magyarországon volnánk? Nem tudom, nem lehetek benne biztos.
- Mert hol lehetünk még? Ismersz országokat egyáltalán?
- Há' má' hogyne! Hallottam én már Kunországról, Erdélyországról...
- Aztán nem tudod hol vagyunk? Azt legalább tudod, hányat írunk?
- Na, ezt kérdezze máshogyan, mert én ezt nem értem. Másfelől meg tudja is már kegyelmed, hogy nem tudok olvasni, akkor hát írni se.
- A tisztelendő atya biztosan mondta újévkor, hogy az úr ezerhatszázadik esztendejében...Érted? Mennyi éve született Krisztus?
- Aha! Értem mit akar megtudni, de majd inkább István tekintetes urat tessék megkérdezni ilyenekről! Ő világlátott ember, katonáskodott is messzi földön.
- Mikor találkozhatok vele?
- Ha ettünk, utána akár szedelőzködhetünk is! Az a fontos, hogy beesteledjen mire megérkezünk. Ne lássa senki, amint visszük a vadat.
- Ez a ti nemes nagy uratok nem fél, hogy lebukik?
- Honnét bukik le? Már megint furcsákat beszél Gyulabá nagyuram.
- Úgy értettem, hogy mi lesz, ha a gazdátoknak a fülébe jut, hogy lopja a vadat az erdejéből?
- Van István úrnak is egy kicsi erdeje, még a váradi püspök adta neki, majd azt mondjuk, ott fogtuk. Na, meg egyébkét sincs mitől félnie, hiszen nemes embernek nem vágják le a kezét, meg aztán a saját fajtáját legfeljebb bezárja az uraság.
- Netán kuzinok?
- Azt nem tudom, de familiárisa az uraságnak István úr.
- Na, még egyet azért csak kérdeznék. Mátyás királyról hallottál-e?
- A hollósról? Hát ki ne hallott volna róla? Az uraság átkozta rettenetesen, amiért a sok adót kivetette. Már nem őrá, hanem még az ő apjára. Azt beszélték az öregek, hogy folyton csatázott. Aztán a halál is valahol idegenben érte, de azt mondják nem ám csatában.
Na, már legalább nagyjából be tudom lőni a kort. Valahol 1500 körül lehetünk, gyanítom, hogy kelet Magyarországban, ha a váradi püspök szóba került.

Közben visszaért Jankó két nagy taplógombával, amiről rögtön a hasonlat jutott eszembe, miszerint rágós mint a tapló. Uram atyám! Mit fogok én ebédelni fog nélkül?

Amikor megunták a nyúl forgatását, ráfogták, hogy elkészült. Mózsi letépte az egyik combot, és felém nyújtotta. Elővettem svájci bicskámat a farmerom órazsebéből, és kezdtem apróra vágni. Kicsit rágós, de ez van. Az ízével se voltam túlságosan elragadtatva. Faragtam hozzá egy kicsit a sóból, ez valamelyest javított rajta. Ezek meg olyan jóízűen rágták, tépték, hogy öröm volt nézni.
Elfogta őket a röhögés, amikor meglátták milyen kicsi késem van.....

Hozzászólások

(#1) Tutu7030


Tutu7030
(PH! kedvence)

😃 Ez jó volt! Én el nem tudnám képzelni, hogy ilyen régi korban éljem le az életem. Nekem már a kempingezés is teljesen létidegen. :)

LG Optimus G E975 v20 -> LG G4 H815 V29a-EUR-XX -> Huawei Mate 9(MHA-L29)

(#2) potyautas válasza Tutu7030 (#1) üzenetére


potyautas
(lelkes újonc)
LOGOUT blog

Nem lennénk életképesek abban a korban. Ha éhen nem is halnánk, elvinne valami fertőzés, Vagy az erőszak áldozatává válnánk.

(#3) Vakegérke


Vakegérke
(PH! kedvence)
LOGOUT blog

Gyulabá nagyuram, ez igen ízes vót. :)

A befejezés azt sugallja, hogy lesz folytatás.

Szép szolidan, szép szolidan, elvégre nem vagyunk otromba állatok... (KFT) Birodalmi Szóvivő és Békenagykövet (:L topic)

(#4) Tutu7030 válasza Vakegérke (#3) üzenetére


Tutu7030
(PH! kedvence)

Remélem, mert valahogyan rendet kell tenni a fejben/fejekben, hogy mi is történt pontosan.
1.: Gyulabá' megbotlott a szőlősorok közt, és beverte a fejét, ezért halucinált ilyeneket.
2.: Újabb stroke.
3.: Az ufóknak elromlott a gps miskolc felé menet, és Pataki Atis helyett Gyulabá't vitték el.
:B

LG Optimus G E975 v20 -> LG G4 H815 V29a-EUR-XX -> Huawei Mate 9(MHA-L29)

(#5) potyautas válasza Vakegérke (#3) üzenetére


potyautas
(lelkes újonc)
LOGOUT blog

Kelmed nagyon jól érzi bátyámuram ;)

Tutu7030! Ne légy benne biztos, hogy megtudod ;)

[ Szerkesztve ]

(#6) Tutu7030 válasza potyautas (#5) üzenetére


Tutu7030
(PH! kedvence)

Majd kiderül (már ha lesz folytatás). :D

LG Optimus G E975 v20 -> LG G4 H815 V29a-EUR-XX -> Huawei Mate 9(MHA-L29)

(#7) potyautas válasza Tutu7030 (#6) üzenetére


potyautas
(lelkes újonc)
LOGOUT blog

Fel is raktam a folytatást, míg el nem felejtem.

(#8) Tutu7030 válasza potyautas (#7) üzenetére


Tutu7030
(PH! kedvence)

Nézem is :)

LG Optimus G E975 v20 -> LG G4 H815 V29a-EUR-XX -> Huawei Mate 9(MHA-L29)

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2019 PROHARDVER Informatikai Kft.