Úgy hozta a sorsom, hogy 26 év vállalkozás után lecsúsztam, de nagyon. Pedig voltak olyan évek, amikor jól ment a maszeknak. Ez már a múlt. Ma már nem engedhetem meg magamnak, hogy autót tartsak, így kénytelen vagyok a közösségi közlekedést használni, ami nem nagyon igazodik az igényeimhez. Azért még hálás lehetek a sorsnak, hogy legalább van munkahelyem. A létfenntartáshoz a fizetés is elég, de többre aligha tervezhetek.
Sok gondom egyike, hogy a munkaidő befejeztével a busz indulásáig egy egész órát kell várnom. Ezt az időt kénytelen vagyok az utcán álldogálva eltölteni. Szerencsém van, hogy az utóbbi néhány hónapban még eső sem esett, mert nincs még egy eresz sem, ahová beállhatnék. Elérhető közelségben csupán egy kocsma van, de ehhez se pénzem, se hangulatom.
Az út szélén álldogálva sokszor felvesznek ismerősök, akik autóval tartanak hazafelé. Előfordul persze, hogy nem vesznek észre, vagy azt gondolják, hogy ha a megállóban várakozom, akkor hamarosan jön a buszom. A város végén már egyértelműbb lenne, de mások jóindulatára várni olyan megalázó.
![;]](http://cdn.rios.hu/dl/s/v1.gif)
