A sziget

Kathrinnak meg kell várni a késő délutánt, amíg lesz aki hazavigye. Ebéd után a banya körül teszi hasznossá magát. Ludvig megkapja a szolgálati gumicsizmát, vasvillát, lapátot. Julió rokonszenves fazonnak tűnik, bizonyára összebarátkoznak majd. Végigvezeti az istállón, bemutatja az összes lovat, mesél róluk. Elmondja melyikkel hogyan bánjon majd, melyiktől óvakodjon. Táltoshoz például közel se menjen, mert az a Marshall kedvence. Érezni rajta, hogy szereti ezeket az állatokat. Javaslatot tesz, melyikkel próbáljon barátkozni, hogy majd rá is ülhessen, ha a Monsieur megengedi. Addig persze el kell még telni egy kis időnek. Ludvig életében nem ült még lovon, csak traktor nyergében. Eddig teheneket gondozott. A lovásznak örömére szolgál, hogy ő taníthatja meg lovagolni. Elmondja a napirendet. Valójában nincs sok munka, ha jól megszervezik. Nem is kértek ide segítséget, nem tudja miért kaptak. Na de nem baj ez, legalább lesz egy társa neki is, nem csak főnöke. Ludvig sem igazán érti mi történik vele.

Azt már felfogta, hogy Gertrúd miért vette magához. Viszont nehezen érti, miért változott meg amit eltervezett. Ha így történt, hát így történt. De miért nem küldte el, miért nem eresztette egyszerűen szélnek? Miért szerzett neki olyan munkát, ahol valójában nincs is rá szükség? Azt mondta, hogy Kőniggel nincs dolga, hisz aligha találkoznak, mert vagy úton van, vagy a birtokon. Vagyis itt. Bizonyára meg fogja tudni azt is, hogyan került ide. Nem kelt majd benne gyanút? De ez legyen az ő gondjuk. Neki más gondja van. Hogyan találkozhat Kathrinnal, akibe úgy érzi, beleszeretett. A kastélyban naponta találkozhatnának, kivéve amikor a lány szabadnapos. Olyankor persze lehetne közös programjuk. Bár ha maradt volna, a nagyasszonnyal kellene hálnia, aki nem igazán venné jó néven, hogy a személyzettel szerelmeskedik. Arról nem is beszélve, hogy nem vágyik Gertrúdra. Elég szemrevaló asszonyság, de hozzá túl öreg. Akár az anyja is lehetne.
- Na pajtás! Ha a trágyát kihordtad, ezt a kettőt lekeféled, s mára ennyi. De ha már úgyis itt vagy elszállásolva, vacsora után még nézz végig rajtuk, rendben van-e minden. Nekem néhányukat meg kell futtatnom, aztán én is végeztem. Megyek haza, s viszem a nődet.
- Ez most vicc volt?
- Melyik része? - nevetett nagyot Julió. Egyértelmű, hogy nem vár rá választ.

Csak ugratta, ez nyilvánvaló. Az már nem annyira, hogy a nőjének mondta. Láthatta, hogy együtt érkeztek, de ez még semmit nem jelent. Ők ketten régebben ismerik egymást, elmondhatta neki a lány a frissen szerzett trófeát. Micsoda aljas gondolat! Ez a lány nem olyan. Nem gyűjt trófeákat. Vagy de? Említette, hogy sok hozzám hasonló fiatal megfordult már a kastélyban. Lehet, hogy azokkal is kikezdett. Ah! Ez elképzelhetetlen. Ez egy tisztességes lány. Nem véletlen, hogy egyetlen nap alatt beleszeretett. Bizonyára ez a szerelem visszafelé is él. Nem beszéltek róla, nem is nagyon volt még rá idő. Majd a következő találkozáskor. De az mikor lesz? Eddig is vágyott nagyon a szexre, de ez a vágy ezután még erősebb benne. Nem is érti, hogyan élhetett nélküle eddig. Talán így volt megírva, hogy ehhez Kathrinnal kellett találkozni. Ugyan mikor láthatja? Megvan! Hans apjaként viselkedett vele, ő segít. Rajta keresztül el tudja érni. Bár még telefonja sincs. Ebben Julió segíthet. Minden megoldható.

Aztán mégse volt alkalom, mert a kastélyból senki nem jött ide napokig. Szabad idejében átvágott a kiserdőn, s a tó partján ábrándozott. Nem tudott betelni azzal, hogy micsoda világrengető élményt kapott Kathrintól. Újból, és újból átélte gondolatban az egészet. Már maga az emlékezés is felizgatta olyannyira, hogy önkezűleg volt kénytelen levezetni a feszültséget.
Minden estéjét a tóparton töltötte. Sétálgatott fel-s alá, dobálta a kavicsokat, nézte a vadkacsákat, sóvárgott a szerelme után, sokszor egészen sötétedésig. Legtöbbször hamar leszállt a pára, s valóban nem lehetett a túlpartra átlátni. A tó közepén látott egy facsoportot. Bizonyára az a sziget, amiről ideérkezésekor hallott. Nem lehetett tisztán kivenni, de mintha állna ott egy faház. Nem túl hideg a víz, egyszer át kellene úszni, bár elég messze van. Hegyvidéki gyerekként nem érzi magát túl jó úszónak. Itt mellette áll Kőnig csónakháza, de oda nem tud bejutni. Talán a víz felől!

Egyik este amint üldögélt a fövenyen, zajt hallott az istállók felől. Nem lódobogást, hanem folyamatos zörgést. Valami jármű közeledik? Igen. A banya az egy golfkocsival. Bár nem egészen olyan ez, inkább egy elektromos mini teherautó. Megállt a csónakház előtt, kitárta az ajtaját, és ládákat, kosarakat hordott be. Nem sokkal ezután felbőgött egy csónakmotor, s a banya a ládákkal megrakva kihajózott. Egyenesen a sziget felé vette az irányt. Azt még lehetett látni, hogy kikötött, de aztán a leszálló pára eltakart mindent. Alkonyodott, amikor visszaért. Üres ládákat, és teli szemeteszsákot rakott fel a pici platóra, majd elzötykölődött.

Meg kellett volna szólítani! „Csókolom Bella mama! Mi járatban volt a szigeten?” Erre aztán mondott volna valamit. Az se kizárt, hogy „mi közöd hozzá”, de akár hihetően is hazudhatott volna. Vagy az igazat mondja. Ez már nem fog kiderülni, de azért csak furdalta Ludvig oldalát a kíváncsiság. Valami titkot sejtett. Másnap meg is kérdezte Juliót, de nem jó helyen kopogtatott, mert nem tudta. Ő még nem járt soha a szigeten, nem volt ott dolga. Kőnig szokott oda elvonulni, ha magányra vágyott. Nincs ebben semmi rejtély. A banya feltöltötte a készletet.
Akár így is lehet. Feladta a kíváncsiskodást. Mesélt a kollégának, hogy milyen jól érzi magát esténként a tóparton. Jobb lenne persze, ha lenne vele egy barát. Hívta, hogy majd menjen le vele, de elhárította a meghívást. Neki családja van a városban. Ha nem dolgozik, inkább velük lenne.

Így tehát továbbra is egyedül járt le a vízhez, közel a csónakházhoz. Várta, mikor jön megint a banya, de nem jött. Monsieur Marshall vitte el néha a motorcsónakot, de azt eddig is tudta, hogy ezzel jár haza. Nem érintette a szigetet, bár közel ment el mellette, de aztán eltűnt a messzeségben.
Egy tikkasztóan meleg nap után rászánta magát, hogy megmártózik. Régen úszott már, akkor se sokat. Nem nagyon bízott a kitartásában, pedig nagyon csábította a sziget. Inkább csak a part közelében maradt. Szép tiszta délután volt, el lehetett látni egészen Burkusország partjáig. Mintha mozgást látott volna a szigeten. Valaki van ott. Vagy csak képzelődött? Következő napon megkérte Juliót, szerezzen neki távcsövet. Alig várta, hogy lemehessen a partra. Majd kiguvadt a szeme, annyira figyelt, mégse látott semmit. Pedig még a ház ajtaját is lehetett látni. Eredménytelen volt a két következő nap is. Azon kapta magát, hogy a madarakat kukkerozza. Ez se rossz szórakozás. Sokat fantáziált még Kathrinról, de lassan beleunt a vágyakozásba. Egyik délután nagyot dobbant a szíve, amikor meglátta a birtokon a Gertrúd autóját. Hans meg is látogatta őt a lovaknál.
Amikor ráköszönt, a fiúnak az volt az első kérdése, hogy kit hozott?
- Kit szeretnél látni?
- Szerinted?
- Sajnálom Ludvig, de tudod, itt is van takarító személyzet. Igaz, nem hozzád valók. Idősebb, férjezett asszonyok. Akkor gyorsan kellett neked helyet csinálni, azért hoztunk magunkkal. Egyébként Kőnig urat hoztam. Általában önállóan közlekedik, de most így döntött. Őt nem fogom neked bemutatni. Asszonyom külön megkért erre.
- Miért?
- Ezt...ezt nem tudom...ne tőlem kérdezd.
- Tulajdonképpen nem hiányzik. Veletek a reggeli kávézás már inkább.
- Kedves, hogy ezt mondod, de meddig is voltál ott? Két napig?
- Igen? Hm. Többnek tűnik. Jól érzem itt magam, de ott jobb lenne.
- Értem én – mosolygott Hans – Majd beszélek azzal a lánnyal. Szerzek neked egy telefont.

Ez a délután megint a vágyakozás jegyében telt, de már rutinszerűen ment le a partra, és pásztázta távcsövével a távoli szigetet. Nem remélte, hogy lát valami újat. Elkönyvelte magában, hogy a múltkor csak képzelődött. Aztán lassan a pára is kezdett leszállni, s ekkor valamit mintha meglátott volna. Határozottan mozog ott valaki, vagy valami....
A fenébe! Már semmit nem látni. Átúszok – döntötte el.
Levetette a ruháit, s leereszkedett a vízbe. Lassan kezdett tempózni, hogy sokáig kitartson. Már jól eltávolodott a parttól. Visszanézett s alig látta honnét indult. A szigetet viszont már egyáltalán nem látta. Na, itt még gondok lehetnek. Egy pillanatra elfogta a halálfélelem, s ez arra ösztönözte, hogy visszaforduljon, amíg nem késő. Ekkor aztán jól ki is nevette magát, mert az jutott eszébe, hogy kimászik a szigetre teljesen csupaszon. Ha nincs ott senki, akkor rendben van. De ha mégis?

Újabb ötlete támadt. Ha már úgyis benn van a vízben, beúszik a csónakházba. A már ismert motoros volt benn, s egy vitorlás. Megkerülte, s mögötte talált egy evezős ladikot. Persze evező nélkül. Aztán meglátta a lapátokat a falra felrakva. Megvan a megoldás, de már nem ma. S ekkor nyikorogva nyílt az ajtó. Elrejtőzött a palló alatt. A réseken kukucskált. Egy idegen férfi lomolt a motorossal. Szerencsére nem sokáig, mert a fiú azon aggódott, hogy fogai vacogása elárulja. A férfi hamar kihajózott. Erősen kellett kapaszkodni, hogy a hullámverés a falhoz ne csapja. Amilyen gyorsan lehetett, kimászott a vízből. Itt biztosan talált volna valami törölközőt, de mivel az ajtó zárva volt, csak a víz felé tudott kimenni. Megkínlódott az öltözködéssel, de túlságosan fázott ahhoz, hogy megvárja amíg megszárad. A motoros bizonyára a szigetre ment. Legalábbis abban az irányban tűnt el a szeme elől.