Beesteledett. A gondnokék is lepihentek. A férfit csak nyugtalanította, hogy mitől riadt meg az úrnő. Máskor első alkalommal magára húzta a friss húst, most pedig csupán célozgatott, mi a szándéka vele a jövőben. Talán emlékeztette valakire a múltjából? Gondolatait megosztotta a feleségével is. Nem kérdezett, csak hangosan beszélt magában.
- Nekem van elképzelésem – szólt Helga - de az annyira abszurd, hogy nem lehet igaz.
- Na mond!
- Emlékszel arra, amikor olyan részegen hoztad haza, hogy ketten vittük fel a szobájába? Le se tudott vetkőzni egyedül. Akkor beszélt nekem olyanokat, hogy el se hittem neki. Mostanáig. Mit mondott a fiú, hogy hívják?
- Oberenns. Onnét is jött, arról a vidékről.
- Az apja gazdálkodó, és egyedül él. Vagyis ezidáig a három fiával. Fogadni mernék, hogy kitalálom mi a neve a másik két fiúnak.
- Ugyan honnét találnád ki?
- Tudod akkor, amikor asszonyomat nekem kellett levetkőztetnem, rengeteg képtelenséget beszélt, de a három fiának a nevét megjegyeztem. Franz, Alois és Ludvig. A legkisebb még csak egy éves volt, amikor Kőnig úrral lelépett. Ott hagyta őket az apjukra valahol az Enns felső folyása környékén, nem tudom pontosan hol. Szerintem a gyerek hasonlít az apjára.
- Nahát asszony! Ekkora képtelenséget még kitalálni is.... Ez hülyeség, ilyen nincs. Három gyereket hagyott ott? Ilyet egy anya nem tesz. De én erről miért nem tudtam? Ah! Most találtad ki, hogy engem hülyíts. Miért nem mondtad eddig nekem?
- Mert magam se hittem. Most már ne háborgassuk ezt a gyereket, de reggel kérdezz rá óvatosan a testvéreire, meg érdeklődj az apjáról!
- Mit érdekel engem az apja?
- Akkor majd én ráterelem a szót, ha neked még ez is feladja a leckét. Megtudom, melyikük hasonlít az apjukra, s az miért nem maradt vele....meg ilyesmit. Majd én tudom.

Ludvig nagyon korán ébredt. Nincs ebben semmi különös, hiszen odahaza virradatra el kellett látni a teheneket nyáron is, télen pedig még sötétben. Tegnap kicsit tovább aludt, hiszen sok volt az izgalom amit ki kellett pihennie. Kicsit bosszantotta, hogy nincs semmi tennivalója. Csak nem máris honvágya van? Hiszen éppen az eddigi életét akarta megváltoztatni. Elégedettnek kellene lennie, hiszen ez sikerült. Reménységen felül. Az is benne volt a pakliban, hogy hetekig, hónapokig az utcán kell élnie, alkalmi munkát vagy talál vagy sem. Valóságos csoda, hogy első nap fedél került a feje fölé, étel az asztalra. Még a hamuban sült pogácsája is ott lapul a tarisznyájában.
Úgy döntött, sétál egyet, amíg a gondnokék fel nem kelnek. Tegnap már nagyjából felmérte a terepet. A park végében van egy domb, ahonnét rálát egy kis tóra. Lemenni nem tud, mert túl van a kerítésen, de a dombról legalább gyönyörködhet a napkeltében. Séta közben hegyezte a fülét, de most nem hallotta a város zaját. Bizonyára korán van még ahhoz. A dombon leült a harmatos fűbe, s csodálta a keleti hegyek mögül emelkedő hatalmas napkorongot. Sokszor látott már hasonlót, de mindig megdöbbenti milyen gyorsan emelkedik. A fűben rigók szaladgálnak. Rohan pár métert, ugrik néhányat, csipeget, megint rohan. Szajkó jön hullámos repüléssel, megpihen az ágvillán. Leugrik a rigók közé, ő is belevág a földbe vaskos csőrével néhányat, s tovaröppen. A feje fölött az ágon tarkaharkály kopogtat. A távolban dobpergés gyorsaságú kopogás. Nagy fakopáncs lehet. Nem látja, de ismerősek ezek a hangok. A látvány is hasonló, mint odahaza a kaszálóról. Igaz, ott nincs téglakerítés rozsdás vasráccsal, s a felkelő nap fényében csillogó víztükrű Enns se egy tó. Horgászok sem üldögélnek a stégen, mint itt. Ezek az emberek bizonyára unaloműzésből üldögélnek a vízparton. Náluk mindenkinek dolga van reggelente. Mikor is jött el? Bizony már két napja. Az apja ugyan hogyan győzi egyedül?
A kerítésen túl néhány kerékpáros suhant el előtte. Egyikük rákiáltott.
- Jó reggelt Ludvig! Gyere a konyhába, iszunk egy kávét.
- Kathrin?

Biztosan ő lehetett, de ekkorra már tovasuhant. Na, akkor irány a konyha! Fenekén kissé elázott a nadrág, de majd megszárad. Mire beért a házba, a lány már készítette a kávét.
- Gyere csak, gyere! Na, mi volt tegnap reggel az úrnő hálójában?
- Gertrudra gondolsz? - kérdezett vissza, éreztetve, hogy pertuban vannak a nagyasszonnyal.
- Oh! Gertrud – törölte meg kezét, s egész közel lépett a fiúhoz – megfogdosta ezt a fokhagyma seggedet? - markolt bele a fenekébe, majd sarkon fordult, hogy poharakat készítsen elő – Vizes a nadrágod. Bepisiltél?
- Dehogyis! Leültem a fűbe.
- Láttam. Na! Mi volt?
- Közöd?
- Nem ajánlom, hogy undok légy velem! Nem te vagy itt az első pelyhes állú legényke, de nem is az utolsó. Viszont az eddigiek mind dicsekedtek. Velem őszinte lehetsz, kiöntheted a lelkedet. Bevallom tetszel nekem – állt ismét elé, s tetőtől talpig végigméricskélte.

Bizonyára rövidlátó. Hiszen ilyen közelről csak azok nézelődnek. Ludvig nem mozdult. Erre a lány két tenyere közé fogta az arcát és szájon csókolta. A fiú nem csókolt vissza. Csak állt ott, mint egy faszobor. Pedig Kathrin direkt ki akarta provokálni, hogy legalább megölelje. Csak a kávéfőző hangjára tágított.
- Szerintem nem volt tegnap semmi. Voltál már egyáltalán nővel? Hány cukorral kéred?
- Micsoda kérdés! Már hogyne lettem volna. 17 vagyok.
- Nem úgy értem, hogy egymás mellett ültetek a buszon, vagy az iskolapadban.
- Fiú osztályba jártam.
- Az még rosszabb. Egyébként nincs jelentősége, hogy hány éves vagy. Ha kedves leszel hozzám, majd beavatlak.
- Ne beszélj hülyeséget. Igenis, hogy szeretők vagyunk Gertrúddal. Te pedig irigykedsz rá.
- Cöccö! Mondta Helga, hogy hamar visszaértél. Ne akarj átvágni! Bízd rám magad!

Hans lépett be a konyhába. Bujkáló mosollyal nyugtázta, hogy együtt látja a két fiatalt. A lány Helga felől érdeklődött. Megfeledkezett róla, hogy ma piac nap van, ilyenkor szokta beszerezni a heti szükségletet. Ludvig megjegyezte, hogy sétája során látta, milyen rozsdás a kerítés. Na, az lesz a következő feladat. Ma a város felőli sövényt kell rendbe rakni. A bokrok fazonra vágását Hans maga akarja elvégezni. Megitták a kávét, indulhatott mindenki a dolgára.
- Te Ludvig! Várj még egy kicsit! Mi is a neve a testvéreidnek? Két bátyád van ugye? - kérdezte Hans úgy, mintha ez hirtelen jutott volna eszébe.
- Franz és Alois. Franz az apám nevét kapta, Alois pedig az ő apjáét. De miért érdekes ez?
- És anyád?
- Őrá nem emlékszem.
- De a nevét biztosan tudod, hiszen a személyes adataidban is benne kell lennie.
- Tudom persze. Gertrúd, mint az asszonyunk.

Kőnigné nagyasszony mintha megérezte volna, hogy szóba került. Megcsörrent a konyhai telefon. Kathrin vette fel, de Hanssal akart beszélni. A két fiatal hiába hegyezte a fülét, a férfi egy szót se szólt, csak a végén annyit, hogy megértette.

- Na te legény! Mégse lesz sövény nyírás. A birtokon van rád szükség. Hozd a csomagod is, ott fogsz lakni. Kathrin is jön velünk, mert rendbe kell rakni a régóta üres lakosztályodat.

(beavatás)

Nem egy unalmas időszak. Nem lehet panasza Ludvignak az utóbbi napokra. Beült az A8 anyósülésére, de Hans hátraparancsolta. Hamarosan belibbent mellé Kathrin. Várni kellett rá, amíg átöltözik. Levetette az imént viselt biciklis nadrágot, de nem a szürke köpenyt vette magára, noha dolgozni indult, hanem virágmintás, nagy kivágású blúzt, és rövid szoknyát. Lábán az a fehér cipellő, amiben takarít. Napszemüvegét csak addig rakta a homlokára, amíg elhelyezkedett, aztán visszaigazította a szemére, noha a sötétített ablak mögött ezt semmi nem indokolta. Elindultak. Hans bekapcsolta a rádiót, hogy ne üljék csendben végig az utat. Kikanyarodtak a kapun, átvágtak a városon. A fiúnak minden új volt, elfoglalta magát a nézelődéssel. Az országútra érve a gondolataiba merült. Elfogadta azt, hogy a birtokon van rá szükség, de mintha valami személyes szolgálatot emlegetett volna Gertrúd. Egyelőre kertészkedik, majd kitaníttatja titkárnak, meg kinevezi sofőrnek, ha levizsgázik. Miért változott ez meg ilyen hirtelen? Nem talált rá magyarázatot. A gondnokék kérdezősködése nem keltett benne gyanút. Kíváncsiak. Ennyi. Nem kell mindenre magyarázat! Most inkább élvezze a pillanatot! Itt ül egy luxusautó fotelében, amit hivatásos sofőr vezet, mellette egy vonzó leányzó, aki ma már sokkal szebb, mint tegnap volt. Belemarkolt a fenekébe, szájon csókolta. Most ugyan a telefonjával matat napszemüveg...ja nem. Felrakta a fejére, mint egy hajpántot. Keresztbe rakott lábai olyan közel, hogy fehér combjain látni az apró pihéket. Kedve lenne megsimogatni. A gondolattól izzadni kezd a tenyere. A lány ráérez. Fel se emeli tekintetét a telefonról, csak oldalra nyúl, s a fiú kezét a combjára teszi. Az bátortalanul simogatni kezdi, de tapad az izzadtságtól. Kathrin helyezkedik. Kissé lecsúszik, terpeszt, térdeit neki támasztja az első ülésnek, ismét elhelyezi most már a comb belső oldalán a partner kezét, de még most is a telefonra figyel...látszólag. Hans megáll egy benzinkútnál, de nem tankol, csak a parkoló legtávolabbik pontján állítja le a kocsit.

- Jövök mindjárt – kacsint oda a lánynak, ami azt jelenti, hogy nem siet.
A fiú nagy izgalmában ezt nem észleli. Keze csúszik fölfelé. A bugyit keresi, de nem találja. Forró, nedves résbe csusszan az ujja. Amikor becsapódik a sofőr ajtaja, Kathrin szabályosan letámadja. Ha most egy széken ülne, egész biztos fel is döntené. Vadul csókolja, ölelgeti. Ludvig boldog ettől a helyzettől, de egy kis szégyenkezést is érez, hiszen ennek pont fordítva kellene lennie. Elvégre ő a férfi...vagy olyasmi. A nő érti a dolgát. Fél kézzel nyitja a sliccet, s megragadja a kéjrudat, amit nem nagyon kell már stimulálni.
- Micsoda kiszolgálás! Ezt eddig magamnak kellett csinálni – neveti el magát.
- Ezután már nem kell! Ilyet viszont aligha tudsz magadnak – cuppant rá a szájával.
A távirányító csippanása szakította félbe az aktust. Aztán még két csipogás. Tehát nem volt bezárva az ajtó, csak jelzett a sofőr, hogy jön.
- Jól vagytok?
Csak zavart nevetés volt a válasz.
- Igyatok valamit! - nyújtott hátra két kólát Mehetünk?

Egy fél óra lehetett az út, de Ludvig teljesen elvesztette az időérzékét. Mikor megérkeztek, körül se nézett. Csak arra koncentrált, hogy ami elkezdődött, be kellene fejezni.
A lány ismerős volt itt, tudta a feladatát is, ment a dolgára. Hans körülvezette az újoncot. Mindenek előtt bemutatta a lovászmesternek Louis Marshallnak, aki Burkusföldről jár ide naponta, a tavon keresztül Kőnig úr motorcsónakjával. Ő lesz a közvetlen főnöke. Julió a szerecsen lovászfiú lesz a kolléga. Tőle idősebb legalább 10 évvel, ért is a lovakhoz, tehát nyilván ő is főnök. Na, de kit érdekel ez, amikor Kathrin valahol épp az ágya fölött hajlong. Na, de a szemle nem ért még véget. A legfontosabb személynél is kellett vizitálni, hiszen ő adja az ételt. Már az ebédnél is létszámba kell venni az új munkást. Ludvig úgy képzelte, hogy hasonlóan szeretni való idősödő asszonnyal találkoznak majd, mint amilyen Helga, de csalódnia kellett. Nem idősödő, hanem megidősödött. Egyáltalán nem barátságos. Ha a mesebeli vasorrú bábát kell elképzelni, az valami hasonló lehet. A munkások szerint azért keresett Kőnig ilyen ronda vénasszonyt szakácsnőnek, hogy a látványa elvegye az étvágyukat. Ezen akar spórolni. Maguk közt úgy nevezik Bella mamát, hogy banya.
Nem túl nagy területet kell bejárni, de Hans inkább spórol a sétán. Úgyis megismeri majd előbb-utóbb az egész birtokot. Az istállót már tudja. Bizonyára trágyahordás lesz a legelső feladat. Még a kiserdő fái között csillogó vízre hívja fel a figyelmét. Egy tavat takarnak a fák. Nem olyan ám, mint amit a város széli kastélykert végében látott. Ez akkora, hogy legtöbbször se széle, se hossza nem látható. Nagyon tiszta idő kell legyen ahhoz, hogy a túlpartot láthassa. Többnyire még a kis szigetet se látni. Kőnig úr oda szokott áthajózni néha a vitorlásával, de többnyire a motorossal, amivel Monsieur Mashall – mert így szólíttatja magát a burkus lovászmester – szokott áthajózni naponta a tavon. Olykor a banya is vízre száll, amit első látásra nem nézne ki belőle az ember. Bizonyára a kis faházat tartja rendben a szigeten.

Megszólal Hans mobilja. Csak rövid szavakat, főleg igeneket mond, bizonyára a nagyasszony az.
- Na, nekem mennem kell. Még megmutatom hol a szállásod.
A főépület sarkánál Kathrin várakozik. Egyre szebb ez a lány. Kár, hogy itt kell hagyja őt.
- Végeztél? Jössz velem? - kiált oda neki Hans.
- Még megmutatom a fiatalúrnak a lakosztályát. Menj csak! Majd hazavisz Julió a városba.

Na, ez nagyon jól alakul. Elindulnak a „lakosztályba”, ami valójában egy pici padlásszoba. Keskeny, meredek lépcső vezet fel. A lány ismeri a járást, ő megy elől. Libben az apró szoknya, vonzza a férfiúi tekintetet. Ludvig meg-megbotlik a lépcsőben.
- A lábad elé nézz te! - kuncog magában Kathrin – Hol a szemed?
Belépnek az apró szobába. Berendezésében az ágy dominál. A lány ráfordítja a kulcsot, majd olyan hevesen letámadja a gyámoltalan legényt, mint nemrég a kocsiban, de most fel is dönti. Illetve ledönti az ágyra, s már húzza is róla a nadrágot. Minden olyan gyorsan történik. Ludvig tudja ugyan elméletben mi a teendő, csupán gyakorlatból kell most vizsgázni. Miután minden a helyére kerül, csak néhány mozdulat az egész. Kathrin még időben kifordul alóla.
- Na, valahogy így. Megjegyezted? Most vegyük át még egyszer, csak sokkal lassabban. Menni fog?