Olvastam egy pozitív hangvételű cikket egy lakóközösségről. Már ez is megérdemli, hogy megemlítsem. Nem kívánok reklámozni egyetlen lapot sem, de ösztönösen besorolom politikai hovatartozás szerint, ha elolvasom a fejlécét. Ez a lap nem ellenzéki. Mégis azt mondom, igaz amiről ír, hiszen magam is jártam már Kispesten, a Wekerle telepen. Valóban olyan, amilyennek leírja. Egyedi hangulata van ennek a városrésznek. Úgy teszik korszerűvé, a mai ember számára is élhetővé, hogy közben megőrzik a száz év előtti hangulatát. Nem áll szándékomban hosszasan méltatni, egyetlen dolgot ragadnék ki, nem is véletlenül. Van ott egy kis fabódé, amiben folyóiratok, könyvek találhatók. Nem csak ott lehet őket olvasni, el szabad vinni. Az újságcikk azt írja, hogy aki elvisz onnét könyvet, az indíttatást érez, hogy vigyen helyette másikat.
Korábban már írtam, egy ilyen kezdeményezésről, amivel Miskolcon találkoztam. Itt nem kell indíttatást érezni, ki is van írva az egykori telefonfülke ajtajára, hogy aki elvisz könyvet, vigyen helyette. Én még nem vittem el, de mivel megtehetem, vittem már többször is, mégis üres a fülke. Ma megint magamhoz vettem 6 db könyvet, és szépen elhelyeztem a polcon úgy, mint ahogy otthon is sorakoznak. Nem csak úgy odavetettem.
Ezután átsétáltam a túloldalra, a Mancs szobornál néztem a patak zuhogóját, a mederbe benyúló csövet, éppen azt terveztem, hogy végigsétálok a parton, a szűk járdán, hiszen ott még nem tudom miféle üzletek vannak. Nem is tudom, miért fordítottam tekintetemet az olvasófülke irányába. Egy olvasó nézegette, mit vittem. Talán 5 perc telt el azután, hogy a polcon eligazgattam a könyveket. Soha nem láttam még benn senkit, kíváncsi lettem, hogyan működik ez a valóságban. Az olvasó nem sokat időzött. Hóna alá kapott négy, de inkább öt könyvet. (csak az út túloldaláról néztem, hagyott-e ott, ezért nem állítom biztosra a darabszámot.) Egy magas, sovány testalkatú ötvenes férfi volt az illető. Ősz szakálla alapján nem tudnám társadalmilag besorolni, hiszen én is hasonlóan nézek ki. Sőt van egy építészmérnök ismerősöm, akinek biztos hivatala van, néha haza is szokott vinni, ha az út szélén álldogálok. Ő is ilyen ábrázatú, mégse vagyunk egyiken se hajléktalanok. Ezt az olvasót se gondolom annak, nem volt hozzá elég gyűrött a kabátja. Sietős léptekkel indult a Mindszent-tér irányába, átvágott az úton. Én is arrafelé lakom, indultam utána. A zebrán már szembe jött velem. Átkelés közben még a kezében lévő könyveket nézegette. Gonosz kis lelkem nem bírta ki, hogy be ne szóljak „Vigyél helyette másikat!” Vissza se néztem, nem tudom, hogyan reagálta le a beszólást. Csak később fordult meg a fejemben, hogy akár beszélgetni is leállhattam volna vele.
A túlsó járdáról figyeltem csak utána. Az árkád alatt belenézett a szemetesbe (biztosan dohányos - gondoltam) majd tovább ment a Villanyrendőr felé, ahonnét néhány perce indult.
Nekem a kutya jutott róla eszembe, amikor elcseni a kolbászt, és futkos összevissza, nem tudja eldönteni, hová rejtse a zsákmányt. Nem tudom kiféle ez az ember, de nem nézett ki rutinos tolvajnak. Sajnálom, hogy beszóltam neki.