Idős angol házaspár vásárol a pakisztániak által üzemeltetett londoni ”százforintos” boltban. A termékek kiválasztásából látni, hogy nyaraláshoz készülnek. A pénztáros lány kedvesen érdeklődik, hogy „hova lesz a menet”. A vevők, vevők a társalgásra, de feltételezik a lányról, hogy helybeli, aligha ismeri az országokat.
- Italy, Malta?
- No, no. Greece
Majd lelkesen mesélni kezdenek korábbi útjaikról, örömmel nyugtázva, hogy a lány minden említett országra azt mondja, hogy tudja hol van.
- Két hely volt ami nagyon tetszett, de az egyik különösen. Azt már biztosan nem tudja hol van.
- Talán mégis.
- Ott van középen, egész eldugott ország, nincs tengerpartja sem, de van ott egy folyó, annak a partján nagyon jókat sétáltunk. Az emberek nagyon barátságosak.
- Poland?
- Nem, de nem hiszem, hogy ismerné. Maga hova valósi egyébként? A neve alapján skótnak gondolom.
- Nem fogják elhinni.
- Na! Mondja már! Nagyon kíváncsi vagyok.
- Magyar vagyok.
- Tényleg nem hiszem el. - mondja az angol asszony.
- Pedig igaz, Magyarországról jöttem.
- Na, akkor hogy mondják azt, hogy good bye?
- Viszontlátásra.
- Good morning?
- Jó reggelt.
- Tényleg magyar. - fordult a férje felé, aki úgy köszönt el a lánytól, hogy:
- Kezetcsokolá