Alkalmi munkaadóm teherautójába nem fértünk négyen, így szükség volt a szállításhoz az én személykocsimra is. Az út oda-vissza kb. 100 km.
- Kell tankolni? - kérdezte a főnök, mikor elindultunk vele a feltűnően lassan haladó teherautó után.
- Kell.
Beálltunk mindkét kocsival a kúthoz.
- Elég lesz egy ötösért? -
- Háromért is.
- Akkor négy.
- Rendben.
A kolléga a teherautóból méltatlankodott, hogy miért nem hagytam el, miért nem mentem én a főnökkel a következő kúthoz. Aha! Ezek szerint kapott pénzt tankolásra, amiből megspórolt volna egy energiaitalra vagy egy kávéra valót. Erre én nem gondoltam. Na, így talán érthető, hogy több évtizedes vállalkozói múlttal a hátam mögött miért nem gazdagodtam meg. Igaz, az okosságai ellenére a kolléga sem. Mellesleg a kialkudott négyezer forintért majdnem 10 liter benzint tankoltam, amiből még így is megmaradt négy. Ezt nevezhetjük tisztességes haszonnak.
Erről jut eszembe egy sok évvel korábbi munkám. Akkoriban sok ugyanolyan lépcsőt műköveztem. Abban az évben bruttó 100 ezer forint volt a kialakult ár. A megrendelővel nem az alku tárgyát képező lépcsőnél beszéltem, csak mondta a címet, és egyedül mértem fel. Nagyon rossz állapotban volt amit megnéztem, bontani, zsaluzni, betonozni is kellett. Dupla árat mondtam, és elfogadták. Amikor felvonultam a munkára, kiderült, hogy egy lépcsőházzal eltévesztettem a címet, s amit műköveznem kell, teljesen jó állapotú. A kialkudott ár a szokásosnak a duplája. Nem tartottam így tisztességesnek és engedtem a 200-ból 60 ezret. Pedig kifizették volna. Aki hülye haljon meg? A lelkiismeretem viszont tiszta, nyugodtan tudok aludni. Így jobban érzem magam. Azért ez is fontos. Nem?