Kedvenc rádiómban beszélgettek egy ’56-os filmről. A fiatalok – akiknek nincs személyes élményük a forradalomról – nagy átéléssel játszottak, de a forgatás végeztével el is felejtették az egészet. Nem maradt bennük semmi nyoma, legalábbis így tűnt. Hallgattam egyet az Ákos remek dalai közül. Fantasztikusan kifejező a szövege, számomra hitelesen visszaadja a szocializmus minden emberellenességét. Számomra, aki éltem abban a rendszerben. A fiatalok pedig hiába értik a szöveget, mégse tudják miről szól. Pedig jó lenne, ha tudnák!
Kinek a mulasztása, hogy nem tudják? A mi generációnké? Én már éltem ’56-ban. Arról a nyárról vannak a legelső emlékeim. 3 éves voltam. A forradalmat így természetesen nem éltem meg, csak később hallottam róla. Nem is otthon, hanem inkább az iskolában, ahol azt tanították, hogy az imperialisták felfegyverezték a csőcseléket, a bűnözőket kiszabadították a börtönből. Nagyobb pusztítást okoztak Budapesten, mint a háború. Odahaza csak annyit hallottam, hogy aput el akarta vitetni a forradalmárokkal a szomszéd, mondván, hogy kommunista. Akik ismerték aput, jól kiröhögték ezért a szomszédot. Szülőfalumban a gyerekek látták vonulni a tankokat. Ennyi. Na, ebből milyen hazafias érzelmeket lehet összeszedni? Valójában még a 34 évvel későbbi bejelentés – miszerint ’56-ban forradalom és szabadságharc volt – is meglepett. Elsősorban azért kezdtem érdeklődni, mert becsapottnak éreztem magam.
Október 23 ma már nemzeti ünnep. Mint minden ünnepet, az aktuál-politika a maga hasznára kíván fordítani. Minden ünnepi beszédben megemlítik, hogy soha nem volt akkora egység, mint akkor. Aztán elkezdik ostorozni a politikai ellenfeleket. Kivétel nélkül minden párt. Na, ebben az egyben meg van az egység. 2013 október 23-án a nemzeti ellenzék megemlékezésén vettem részt Miskolcon. Nem volt nagy hírverése, de azért nagyobb tömegre számítottam. A meghirdetett időpontra talán harmincan lehettünk érdeklődők. Tízen, tizenöten lehettek a szervezők, és a szereplők. A háttérben bányász-zenekart véltem látni, de valójában egy csoport rendőr álldogált tisztes távolságban. Később még jöttek néhányan, de a létszám meg se közelítette a százat. Nem láttam bennük a kormányváltó erőt. A szónokok a kormányzó, és a korábbi kormányzó párt együttműködését próbálták belesulykolni a hallgatóságba. Nem tudom, mekkora sikerrel. Ha mégis meggyőzőek voltak, akkor mi van? Legfeljebb egyetértően bólogattak. Ebből persze nem lesz erős és független Magyarország.
