A Gizi ura

Imre, Jóska és Zsolt egy céges sofőr házánál maszekolt Zsarátnokon. Munkaidő után még van rá 3 órájuk. Az is elég valamennyire, legalább kevesebb marad a hét végére. Haza tudnak menni Póriba az utolsó busszal. Hármuk közül ketten már házasok, csak Imre nőtlen. Nem is nagyon udvarolgat, társai nem tudnak olyan nőről, akivel bármilyen kapcsolata lenne. Pedig a faluban jó partinak számít. Nincs ugyan a családban már kocsi-ló, a földet is beadták a téeszbe, de szorgalmas családból származik. A nagyapját úgy is nevezték, hogy szorgalmas Jóska. A lányos anyák azt látják benne, hogy jó dolgos gyerek. Szabadidejét viszont kizárólag a haverokkal tölti. Jóska szokta is cukkolni, hogy fél a nőktől. Addig cseszegeti, amíg annyit kicsikar belőle, hogy tetszik neki egy üsztögi lány. Gizinek hívják, eladó egy zsarátnoki boltban. Ettől a két kolléga nem lett okosabb, hisz nem ismerik. Nem tartozik a menő csajok közé, nem jár a klubba se, más faluból való legények nem tudnak róla. Ez a téma ezzel túl is lett egyelőre tárgyalva. Leporolták magukat miután abbahagyták a munkát, s irány a vasútállomás, ahonnét a buszuk indul. Nem sok idő volt már, jól ki kellett lépni, így alig szóltak egymáshoz út közben. A busz bent állt a megállóban, de megvárta még a vonatot. A fiúk beültek, s vártak. Imre az ablakhoz telepedett, mellé Jóska, Zsolt pedig mögéjük. Bámulták a járókelőket. Két lányra figyeltek fel, akik a busz mellett álldogáltak.
- Na, ő a Gizi – mutatta egyiküket Imre.
- Akkor szállj le gyorsan! - bökte oldalba Jóska.
- Minek? Mindjárt indulunk. Már jön is a vonat. Ők is felszállnak.
- Akkor legalább ülj majd oda mellé! Ne légy mulya!
- Hogy üljek mellé? Ketten vannak.
Aztán megoldódott a dolog. Jöttek a lányok. Jóska felpattant, és hátrapenderült Zsolthoz. Így már kínálkozott a lehetőség Gizinek, aki élt is vele.
- Szabad ez a hely?
Így kezdődött.

Gizi nem volt az a kifejezetten dögös bige. Deréktól lefelé nem volt hiba benne, de hajlott háta, beesett mellkasa, libanyaka, kicsi feje nem nagyon indította be a legények fantáziáját. Sipítós hangja, erős tájszólása se volt túl vonzó. Lánypajtásai se nagyon ragaszkodtak hozzá, mert talány volt mikor vesz levegőt. Be nem állt a szája. Mindezen túl állandó figyelmet igényelt a szómenéséhez. Ha a hallgatóságnak lankadt a figyelme, akkor bökött, vagy odacsípett. „ide lessé he!”
A környezet nem sok infót kapott az együtt járásukról. Legények többnyire megosztanak egymással olyan élményt is, hogy „hú, de jó nőt láttam” Ha ezen túl ment az az élmény, akkor meg főképp el kellett mesélni, olykor még meg is toldották némi fantáziával. A hallgatóság majd eldönti, hogy hiszi-e. Imre nem volt ilyen. Korábbi életéhez képest annyi változott, hogy amikor szabad hétvégét tartott, nem a klub-kocsma-pince hármas valamelyikében tartózkodott, hanem elmotorozott Gizihez. Nem nagyon mutatkoztak bálokban sem, nem nagyon voltak táncoslábúak. Nem kizárt, hogy szerelemre gyúltak egymás iránt, de ha így is volt, nem nagyon mutatták. Nagy eséllyel Gizi volt inkább a kezdeményező. Lényeg, hogy eljegyezték egymást. A lánynak voltak felnőtt testvérei, de már rég elkerültek a háztól, de még a faluból is. Kettesben élt a beteges apjával. Jól jött az erős férfikéz. Imre rendbe kapta a portát, amit kellett a házon is felújított, még Zsoltot is magával vitte, hogy hamarabb végezzenek. A kolléga munkáját természetesen nem fizette ki, hanem „felírta”. Pontosabban észben tartotta, hogy tartozik. Így ment ez akkoriban. Hol egyikük, hol másikuk segített, ha szükség volt rá. Senki nem tartotta számon, hogy éppen ki tartozik. Ha segíteni kellett, akkor segített akármelyikük. Jóska hamar kiesett a csapatból, de az egy másik történet.

A vasárnapi betonozásért a házigazda részéről az ebéd volt a fizetség. A menyasszony most megcsillogtathatta háziasszonyi tudományát. Nem volt gond a húslevessel, de Zsolt nem tudta nem észrevenni, hogy kissé zavaros. Megesik az ilyen a nagy igyekezetben, főleg ha időre kell késznek lennie. Azért dicséretet nehéz lett volna kicsikarni belőle. Imre részéről viszont „kötelező” volt az elismerés. Kicsit furán fejezte ki magát. „Az a szerencséd, hogy ilyen jól főzöl” Talán még olyasmi is elhangzott ebéd közben, hogy ki kit szeret és miért, de nem biztos. Mindenesetre elég sután udvarolgattak egymásnak.
Hamarosan összeházasodtak. Gizi közel járt a 20-hoz, Imre túl is volt rajta, itt volt már ennek az ideje. Talán az após volt a legboldogabb. Büszke volt a vejére, s erre meg is volt minden oka. Ő maga szinte semmit nem tudott elvégezni a ház körül, de ez nem is csoda, hiszen a beteg gyomra csak a pépeset vette be. A tejföltől pedig nem sok energiát várhat az ember. Az új ember sokat dolgozott, de így volt ez korábban is. Azon kevesek közé tartozott, akiknek lételemük a munka. A haverok ugyan ugratták, hogy ő ment férjhez Gizihez, de erre csupán az adott okot, hogy ő költözött el a szülői háztól, nem a felesége. Imrét hamar megkedvelték az üsztögiek is, noha a nevét kevesen jegyezték meg. Csak úgy emlegették, hogy a Gizi ura.

Az após halála után Imre ifjú hitvesével visszaköltözött Póriba. Nem élt már az ő apja sem, de nem tudták igaz szívvel elgyászolni, annyi keserűséget okozott az alkoholista életmódjával. Jó nagy parasztportán laktak, így lehetősség volt az öreget kirakni a kis házba, de ettől még terrorizálta a családot. Megesett, hogy Imre kezet emelt rá, de semmit nem használt. Ez az áldatlan állapot már az esküvő előtt véget ért, egyébként nem hagyta volna magára az anyját. Most viszont visszaköltözött. Gizit nem nagyon fűzte már semmi a szülőfalujához a gyerekkora emlékén kívül, de egyébként is úgy tartotta természetesnek, hogy az asszony kövesse az urát. Az anyját már gyerekkorában elvesztette, most lett neki másik. Az anyóssal jól kijöttek, hiszen Mari mama megtanult az élete során alkalmazkodni. Az Imre élete visszazökkent a régi kerékvágásba. Az anyja szőlőjét eddig is ő művelte attól, hogy másik faluban lakott. Most ez kevésbé lesz körülményes. Kevesebbet utazgat. A munkahelyi műszak után, és hétvégeken is vállalt maszek munkát, de a cimborákra is szakított időt. A rettenetesen rossz bora csak elfogyott jóval a következő szüret előtt. A menyecskére nem nagyon maradt ideje. Nem nagyon kényeztette. Sőt! Néha a keze is eljárt. Az ital az oka, hiszen ha nem ivott, akkor áldott jó ember volt. Az utolsó inget odaadta volna magáról. Önzetlenül segített bárkinek. De hát az ital...

A tágabb család dolgaiban is aktív szerepet vállalt. A húga építkezését is ő szervezte, amit tudott saját kezűleg végzett el. Rá kellett ébrednie, hogy ez így már túl sok, így feladta a munkahelyét. Nem nagyon sajnálta, hiszen igazságtalannak érezte brigádon belül a fizetés elosztását. Hiába teljesített többet, nem kapott több fizetést. Ha kaptak emelést, a főnök nem merte bevállalni a differenciálást. Az egyenlősdi pedig nem ösztönző. A maszek munkák bőven pótolták a kieső munkabért. Nagyon sok volt a magánház építés, nem kellett aggódni, hogy nem lesz munka. Mindennél többet ért, hogy maga oszthatta be az idejét. Amikor a húgának a háza elkészült, nem lett vége az ingyen munkának, hiszen Zsolti kolléga is építkezett, akivel továbbra is együtt dolgoztak maszekban. Amikor az a ház is elkészült, következett az övé. Maradhatott volna akár élete végéig a szülői házban, de abban az időben mindenki új házat akart magának, ráadásul egyre nagyobbat. Elhangzott sokszor, hogy majd megbánják a sok lépcsőt öreg korukban, de senkit nem hatott meg ez a nagyon távoli gond.
Mint ahogy az se hatotta meg Imrét, hogy asszonya több együtt töltött időt szeretne. Figyelmen kívül hagyta a folytonos fecsegését. Néha durván rá is szólt, hiszen Gizi mindenbe belebeszélt, ha értett hozzá, ha nem. Egy perc nyugta nem lehetett annak, aki a közelében volt. Nagyon ritka pillanat volt, ha kapott egy szeretetteljes simogatást, vagy puszit. Mások előtt legalábbis. Imre néha még rá is játszott a mellőzésére. Emlékezetes jelenet volt amikor Zsolttal indultak dolgozni egyik reggel. Gizi a kapuig kísérte őket, de a két férfi figyelmen kívül hagyta ezt, s ültek volna be az autóba. Na, ekkor kifakadt.
- Imri te! Az anyád úristenit! Se puszi, se pá? Jaj, bocsánat! - tette még hozzá, amikor észrevette maga mögött anyósát.

Egy év múlva beköltöztek a még nem egészen elkészült feleslegesen nagy házba, majd hamarosan beérett szerelmük gyümölcse. Újabb két év elteltével megszületett a második gyerekük.
Zsolttal három év után szétváltak útjaik, de mivel egyedül nem megy, kevésbé megbízható munkatársakat gyűjtött maga köré. Zsolttól eltérően, ő nem tudott egyedül dolgozni. Kellettek segédmunkások mellé, akik hamar észrevették, hogy nem nagyon hajtja őket. Ki is használták ezt a lazaságot. Egymást érték a rágyújtások, a borozgatások, reggelire szalonnát sütöttek, ami nem kevés idő. Fizetéskor adódtak nézeteltérések az órák számolása miatt. Sok munka akadt vidéken, s ehhez autó kellett. Megrendelte ugyan a platós kisteherautót, de a vételár kifizetése is gondot okozott, ráadásul nem volt jogosítványa sem. Így azonnal túl kellett adni rajta. Tehát fuvarost kellett fogadni minden munkához. Komoly szervezést igényelt, ha nyereséget akart. Főleg, hogy a könyvelésre se fordított figyelmet. A lényeg, hogy jól érezte magát a bőrében. A baráti brigáddal sokszor dolgoztak bódultan. Nem győzte a munkát, sokszor elúszott. A saját munkájára is egyre igénytelenebb lett, nem beszélve azokról a feladatokról, amiket delegált a segédeire. Gyűltek az adósságai, de nem törődött vele. A családra se fordított elegendő figyelmet. A háztartás, a gyereknevelés az asszony dolga.

Múltak az évek, a gyerekek jól tanultak az iskolában. Otthon ehhez nem sokat tettek hozzá, hiszen az anyjuk nem volt éppen éles eszű. Imre jó fejű gyerek volt hajdanán, de az iskolai dolgokba egyáltalán nem folyt bele. Gizinek nehéz volt beosztani a konyhapénzt, hiszen a család jövedelme egyre kevesebb lett. Régebben általános volt az Imre munkájának elismerése, de gyűltek a panaszok. Mind a minőség, mind a megbízhatóság hagyott kívánnivalót. Az asszony nem nagyon mert követelőzni. Az állandó locsogását is kénytelen volt visszafogni, ha nem akart feszült hangulatot. Egyetlen megoldás, ha munkába áll. Ott legalább kiélhette a beszédkényszerét. Odahaza már az is boldogság közeli állapotot okozott számára, ha nem veszekedtek.
A viszonyuk kísértetiesen kezdett hasonlítani arra, amit az előző generáció megélt. Imre néha már aludni se ment fel a lakószintre. Nem volt kis háza mint az apjának, de a szuterén az ő birodalma volt. Műhelynek használta beton elemek gyártására, itt volt a kazánház, s egyik szeglet kezdett kocsmává, sőt idővel konyhává alakulni. A középső részt eredetileg garázsnak tervezte, de soha nem állt be ide autó. Cimborák mindig akadtak, így kapott segítséget a bor elfogyasztásához. Vagy egy besavanyodott, alkoholista vén legény esett be hozzá, vagy egy-egy hozzá hasonló elzüllött családos ember, akire otthon csak szidalmazás, és haragos tekintet várt. Nem értették, hogy az asszonyok miért nem engedik őket magukhoz. Itt minden bánatukat elsírhatták egymásnak.
Sok éven keresztül tartott ez a semmilyen kapcsolat. Gizi kötelességének érezte az ura elé ételt tenni az asztalra, mosni rá, rendben tartani a házat. Imre mindezt természetesnek tartotta, hiszen ő keresi a pénzt. Asszonya is eljárt dolgozni, de mégis ő az úr a háznál. Rossz nyelvek szerint nem önként szüntette meg a vállalkozását. Azért akadt még néhány megbízás. Senkit nem érdekelt, hogy ad-e számlát. A garancia nem ezen múlik. Egy tehetős régi cimbora palotát épített, s ő adott neki két éves megbízást. Gyakorlatilag elszegődött napszámosnak. Lényeg, hogy fizetést kap. Aztán egyszer tűzifa készítés közben kifordult az erdőn a bokája. Sokáig feküdt vele, nem is jött rendbe teljesen. Orvoshoz nem ment, hiszen nem volt biztosítása.

A gyerekek ekkor már középiskolába jártak, ritkán jöttek haza a kollégiumból. Gizi már szégyellte, hogy még mindig a más lecserélt TV-jén nézi a fekete-fehér képet. Sokszor el is romlott, így - mivel ő volt hitelképes a családban – Karácsonyra vett egy újat 0%-ra. Három hónap múlva elkezdte törleszteni. Aztán a bank felajánlott neki hitelkártyát, kedvező feltétellel. Mivel éppen pénz szűkében volt, élt a lehetősséggel. Ha költ belőle, ráér 40 napon belül visszafizetni. Nem sokáig működött a rendszer, mert lemerült a kártya. Mit tesz ilyenkor egy bank? Megemelte a hitelkeretet. Aztán ez is elfogyott. Nem fizetett, mert nem volt miből. Jöttek a levelek a banktól, majd a végrehajtótótól. Imrével beszélni se lehetett erről, mert abból csak veszekedés lett. Teltek az évek, a lányuk munkába állt, nyilván el is költözött. Látván a szülei viszonyát, felajánlotta az anyjának, hogy költözzön hozzá. Így Imre ott maradt egyedül az addig is feleslegesen nagy, nem egészen befejezett házban, amit elárvereztek volna, ha van rá érdeklődő, de nem kellett senkinek.
Mindenkinek patthelyzet. Leginkább a Gizi urának. Alkalmi munkából él, a testvére mos rá, a házba inkább be sem enged senkit. Kivéve az alagsori „büfébe” a haverokat, akik talán nem is a bor miatt jönnek, hanem azért, mert ők is magányosak ha van család, ha nincs. Ebben a kilátástalan, céltalan életmódban érte el a nyugdíj korhatárt. Így legalább már van biztosítása, az egyre szaporodó panaszaival el is mehet az orvoshoz. Keresték a kartonját, de nem találták. Ma már nem iszik, nem dohányzik, így ha nem is egészséges, de nem szorul ellátásra. Jól érzi magát a bőrében. Legalábbis így mutatja. Ingyen utazik, meglátogatja a gyerekeit, az unokáját, de aztán hazamegy, és magára marad. Nem ő az egyetlen a magányával, de neki él mindenkije, csak kirekesztette őket az életéből.