Túl vagyok egy kemény beszélgetésen édesapámmal. 19 évem alatt (pontosan ennyi!) nem volt még ilyen kemény beszélgetésem vele. A mosolygós családapából az ~1 órás beszélgetés szomorú és csalódott férfit csinált. Nem akartam így, senki nem akarja így, a végeredmény mégis legtöbbször ugyanez!

Édesanyám könnyen fogadta. Könnyen, hát már amennyire lehet egy ilyen hírt. Örült, hogy ennyire bízok benne. Persze, az elfogadás rögös és kacskaringós útján neki is végig kell menni, és ez nem két perc, nem két óra, nem két nap, és nem két hét. Talán nem is két hónap. Biztosan kevesebb idő, mint édesapámnak.

Nem lehet könnyű dolguk. Anya azt mondta, hogy nem baj, hogy nem lesznek unokák. Édesapám őszintén bevallotta: önző módon ő azért örült volna neki. Én is örültem volna neki, de nem így lett. Féltenek, attól ami kint vár. Én is féltem magamat. De attól még inkább félnék, ha nem lehetnék önmagam.

Ma nem akarok vitázni. Nem akarok vitázni a melegházasságon, az örökbefogadáson, a Pride-on. Elegem van egyenlőre a vitákból. Élni szeretnék! Boldognak lenni! Hiszem, hogy ez nem hiú ábránd: mindent meg fogok tenni ennek érdekében. Most viszont erőtlennek érzem magam. Volt már ilyen: általában amikor így érzem magam lefekszem, és alszok. Ha alszok, nem gondolok a nehézségekre. Az álmokban nincsenek gondok, nincsenek problémák. Az álmokból történő felébredéskor a földre lökő sajgó pofonpár viszont egy teljesen valóságos dolog.

Picit a sírás kerülget. Szorítja az ember torkát, és nem ereszti, nem engedi. Ilyenkor az ember nem látja a jót, a pozitívumokat, az élet szépségeit. Vagy legalábbis nem feltétlenül a súlyokhoz megfelelően. Nem tudom, hogy mi vár rám. Milyenek lesznek a családi beszélgetések!? A karácsonyok!? Tudunk-e erről a későbbiekben beszélni? El tudják-e fogadni a páromat?

Úgy érzi az ember, mintha cserbenhagyta volna őket. Tudom, hogy nincs így. Nem én akartam így, nem én döntöttem róla. Nekem ez a szerep jutott. Ennél sokkal rosszabb szerep is juthatott volna, de élek, és egészséges vagyok.

A mostani születésnap felejthetetlen lesz, ebben biztos vagyok.

Nem engedélyeztem a hozzászólások lehetőségét. Ez a bejegyzés nem lehet a viták helye. Erre van száz másik téma. Ha szeretnél velem pár szót váltani, örülök és várom az üzeneted.