Előző bejegyzésünk: Mobillmánia: Nokia Lumia 625 - arcplasztika percek alatt
Kompakt: tömör, kis helyet elfoglaló (anyag, tárgy), amelynek részei szorosan össze vannak rakva, illesztve.
A definíció ismeretében kijelenthetjük, hogy a név minden tekintetben illik a Sony 2014-es (durva, hogy már a Z3c is kint van és még alig telt el másfél év ) csodájára. Az apró ház ugyanis komoly nyers erőt rejteget, és valóban nagyon jól össze van rakva. Ám, ahogy minden telefonnál, még egy ilyen masina életében megtörténhet, hogy bekopog az aszfalt. Esetünkben azért elég keményen.
A probléma ott kezdődik, hogy a legtöbb Sony modellhez hasonlóan, már egy egészen apró repedés is teljes mértékben érzéketlenné tudja tenni a telefont az érintésekkel szemben ( Asus dettó ), így hát nem halogathatjuk a javítást.
A varázslat megkezdése előtt meg kell jegyeznem, hogy ha csak a kijelzőt szeretnénk lecserélni, ahhoz nem kell szétszedni az egész készüléket, elég csak az elejét megbontani. Ezt a cikkben jelölni is fogom.
Most pedig vágjunk bele!
Amire szükségünk lesz: csillag csavarhúzó, műanyag gitárpengető és feszegető bizgere (több fajta),
hajszárító végezetül tapadókorong. Ezek részletes bemutatása itt, egy korábbi cikkünkben található.
Mivel Unibody készülékről van szó, már a hátlap eltávolítása sem a legegyszerűbb. Néhány percig tartó hajszárítós melegítéssel (csak óvatosan) meggyengítjük a hátlap alatt lévő ragasztót, majd egy tapadókorongot cuppantunk a felső harmadára. A ház tetején lévő mélyedésbe helyezzük a műanyag eszközt, és óvatosan elkezdjük felfelé feszíteni, de csak gyengéden. Ha sikerült rést ütnünk a pajzson, egy vékony műanyag pengetővel haladjunk körbe a kereten. Ha úgy érezzük, hogy a ragasztó nehezebben enged, óvatosan segítsünk rá a hajszárítóval.
A következő mozzanat az akkumulátor eltávolítása. A bal felső sarkán lévő csavar kihajtása után már el is kezdhetjük kiemelni, de ne feledkezzünk el az alján lévő szalagkábel lecsatlakoztatásáról sem! A keretet további 4 csavar, és némi ragasztó rögzíti a házhoz. Ezek eltávolítása után óvatosan elkezdhetjük leppatintgatni a műanyag darabot, ismét figyelve a felül lévő rezgőmotor csatlakozójára.
Ezután a jobb felső sarokban lévő takaró elem, valamint az alul terpeszkedő hangszóró (és kerete) leválasztása következik.
Ha ezekkel is megvagyunk, következhet az előlap kioperálása. Ez az egész művelet legnehezebb mozzanata. Szinte lehetetlen vállalkozás lenne úgy kiszedni a kijelzőt, hogy az ne sérüljön. Kitartó
melegítés után a hátlaphoz hasonlóan állhatunk neki az előlapnak is, azzal a különbséggel,
hogy ha találunk egy rést, oda igyekezzünk műanyag elemeket biggyeszteni, ugyanis a panel
nagyon ragaszkodó, szeret visszaragadni a helyére.
Miután körbeértünk, le kell pattintani a csatlakozót, és már lent is van a kijelző, teljes pompájában.
[Abban az esetben, ha az alaplapot is ki szeretnénk emelni a házból, a képen jelölt csatlakozókat is le kell választanunk (ez a kijelzőcseréhez nem szükséges!). Utána már szabadon ki tudjuk mozdítani a lapot.]
Az új megjelenítőkhöz a legtöbb esetben egy a képen is látható speciális ragasztót (“adhesive”) is szoktak mellékelni az eladók. Ez pontosan illeszkedik a keretre. Mielőtt azonban a helyére illesztjük, érdemes megtisztítani a felületet alkoholos (Nem, pálinka nem jó Izopropil annál inkább) vattával, hogy minél ellenállóbb legyen a későbbiekben. A kék színű műanyag fólia tartást ad a ragasztónak, így könnyedén fel tudjuk helyezni.
Minél erősebben nyomjuk a műanyaghoz, majd húzzuk le a merevítőt.
Ezután nincs más dolgunk, mint az új előlap csatlakoztatása, és helyére rakása. A biztonság
kedvéért rövid ideg még melegíthetjük is, elősegítve ezzel az összegyógyulást. Figyelem! A beragasztás előtt az alaplapot mindképp helyezzük vissza, mert a kijelző csatlakoztatása utólag szinte kivitelezhetetlen!
Az összeszerelés már gyerekjáték: hangszóró és műanyag takaró elem helyére rakása,
keret visszapattintása és felcsavarozása, rezgőmotor csatlakoztatása, akku behelyezése,
csatlakoztatása és visszacsavarozása, végül pedig a hátlap visszaragasztása sorrendben történik.
A teljes folyamat kb 40 percet vett igénybe, a nehézséget 6osra értékeljük.
Facebook oldalunkon továbbra is friss hírekkel és képekkel szolgálunk, nézzetek be!
kmraton és Matada2.3