Sziasztok.

Nemrég munkát vállaltam Németországban. Sajnos elhúzták a mézesmadzagot, a fele sem valósult meg, amit ígértek. De csak pozitívan, legalább megpróbáltam, és a vesémet sem szedték ki.
Szállón lakunk, ami szintén hagy kívánnivalót maga után, mosógép, függöny, lámpabura nincs, de legalább nem ázik be a lakás. Klasszikus panellakásban lakunk hárman, két ismerősöm és én.
Igazából olyankor lehet megismerni az embereket, ha huzamosabb ideig egy fedél alatt lakunk velük. Ha minden jól megy, az ismerősökből barátok lesznek. Rájöttem, olyan apróságok mélyítik el a kapcsolatot, mint például az első fürdőszobai rányitás a másikra, az első közös étkezés, az első közös alvás. Először persze kínos, sűrűn kérünk egymástól bocsánatot, megy az udvariaskodás, az előzékenység ezerrel. Később már összecsiszolódunk, ha minden jól megy, és megtanulunk együtt élni.
Az ember elengedni magát, önmaga lesz, felveszi az otthoni szokásokat, vagyis visszazökken minden a megszokott kerékvágásba. Na és ilyenkor ismerszik meg igazán az ember.
Amikor a nap 24 órájából a felét az ismerősöddel töltöd, akkor csodálkozok rá, hogy nicsak, ez egy teljesen más egyén, mint akit megismertem! Az az illető, akivel jókat lehet beszélgetni, ökörködni, a valóságban egész nap nem csinál mást, csak a telefonját taperolja. Jó, a munkahelyen nem, de alighogy felkelsz, a kávé és cigi mellé már nyomkodja a telefont. A reggelinél sem teszi le. Főzés közben is fél szemmel a készüléket buzerálja. Pörgeti a tiktokot, a facebokot, a redditet, meg a hócipőm tudja még mit.
Sokszor értelmetlen, színes, érdekes, de semmitmondó információmorzsákat csipeget, amikre nagy százalékban semmi szüksége nincsen, de képtelen meglenni nélküle.
Ha ilyenkor beszélgetni próbálsz vele, rendszerint vonakodva, félvállról válaszol. Ugyanakkor ő megköveteli, hogy nézd meg a legújabb kövér embert leopárd mintás tangában feszítve, a a sokadik viccesen megnyírt kutyust, mert olyan cukííí!
Ez megy nap mint nap, óráról órára. Ha megkéred valamire, azt vagy hatalmas, lemondó sóhajjal, világfajdalommal a tekintetében teszi meg, ha gyakrabban inzultálod, hamar felkapja a vizet, csapkod, duzzog.
Nem azt mondom, hogy bezzeg én nem csinálok ilyet. De nagyon jól megvagyok telefon nélkül, nem rohanok hozzá, mint a narkós a fecskendőjéhez. Végigpörgetem azt a négy- öt oldalt ami érdekel, vagy játszom kicsit, de ha szólnak hozzám, megkérnek valamire, képes vagyok letenni azt a rohadt telefont, és emberként viselkedni.
Az utolsó csepp a pohárban: ha elfogy a net. Harmadikán van a forduló, tizenhatodikán már nincs semmi a 16 GB ból. Aztán megrendel mindenféle kiegészítő csomagot, extra netet, és mérgelődik, hogy hó elején 30 ezres a számla. Jézus Mária. Hallod, azt a hisztit, amit képes levágni ezért! A legkisebb dologért is rögtön robban, üvölt mint a sakál, de mindenért is. Jobb a békesség alapon megosztottam a netem, ember, úgy röpködtek a száz megák hogy csak pislogtam mint hal a szatyorban. Tíz perc alatt majdnem elment egy gigám. Úgy, hogy nem töltöttek le semmit, csak a közösségi oldalakon található videók, képek nézegetéséből. Mert ugye kell a 6,5 collos képernyőre a Full hd, 4k felbontás,nem elég a 480, vagy a 360 as minőség. Hadd zabálja a netet. Úgyhogy befejeztem, nem adok több netet. Persze én lettem a buziköcsög irigy disznó, de nem baj. Kíváncsi vagyok, most mi lesz, hó végéig, internet nélkül.