Csípős a hajnal.Az autó felé lépkedve fázósan összébb húzom magamon a kabátot. Az ismerős klattyanás, és az index villanása hasít a sötétbe. A kilincshez nyúlok.
Az ajtó egyáltalán nem autóhoz méltó halk, obszcén cuppanással nyílik. Talán kissé túlzásba vittem a gumikéderre kent savmentes vazelint. Az utastérből különböző illatok kavalkádja ömlik ki. Régi műanyagok, műszerfalápoló, bőr, autóillatosító, és lappangó öregautószag fogad. Ez ellen hiába harcolok már jó ideje. Pedig elvittem kárpittisztítóshoz is, aki teljesen átsikálta, kimosta az autóbelsőt, hiába.A szag halványan ugyan, de megmaradt. Teljesen átitatja az autót, szerves részévé vált már.
Az elmúlás kesernyés, fanyar szaga. Épp csak annyira érződik, hogy tudassa, minden jó véget ér egyszer. Napközben tapintatosan, észrevétlenül visszahúzódik, de minden éjjel visszatér, hogy a reggeli indulásnál újra megjelenhessen.
Mély levegőt veszek, és beülök a volán mögé. A bőrözött kormány és üléshuzat süt a hidegtől, de nem sokáig. Becsúsztatom a kártyát a helyére, és rányomok az indítógombra. Az önindító fürgén köszörül egyet- kettőt, majd dacára a megtett 300 ezer kilométernek, könnyedén beugrik a motor, egy pillanatra felpörög, aztán kisimul és egyenletesen járni kezd.
Szeretem az autó első megmozdulását. Ilyenkor minden kissé darabos, nehézkes. A szokásos rutin: Bekötöm magam, bekapcsolom az ülésfűtést, a belső fűtést 22 fokra állítom, de a ventilátort még nem indítom el. Matatok kicsit a telefonnal, majd a hifivel is. Megszólal a zene, lenyomom a kuplungot, a váltó kicsit kéreti magát, de azért becsusszan a helyére. Jobb lábbal rásimítok a gázra, a fordulatszámmérő emelkedni kezd, közben lassan felengedem a bal lábam.
Megvan a fogáspont, egy pillanatig nem történik semmi, aztán mintha ragasztóból szabadulna, a kocsi lassan gurulni kezd.
Mozgásán érződik, hogy még minden hideg. Nehezebben jár a szervó, a motor is lustábban veszi a gázt. Felkapcsolom a lámpát, lassan elindulok. Finoman bánok a géppel, nem kínozom, de ügyelek rá, hogy a fordulat 2000-2500 között legyen.
Lassan melegszünk. Én a fűtéstől, a hűtővíz meg a motortól. A mutató beáll középre, az autó futása is simábbá válik. Kiérünk a faluból, elhalványulnak a közvilágítás fényei. Rámszakad a sötétség, csak a fényszórók vágnak mulandó világosságot a haldokló éjszaka sötét takarójába. Nincs forgalom, egyedül vagyok. Nem sietek sehova, de azért élvezettel kocsikázom a szűk, erdővel szegélyezett úton.
Fél kézzel a volánt tekerem jobbra balra, jobbom a váltón cikázik. A folyamatos haladáshoz muszáj gépészkedni, nincs megállás, emelkedők, lejtők, éles kanyarok váltják egymást sűrű ütemben. Itt egy éles balos, vissza három, nagy gáz, fel a kaptatón, négy, öt, fék, még egy balos, vissza négy kövér gáz, rövid egyenes, de nem váltok fel.
A fordulatszámmérő elhagyja a háromezret, a motor puha dorombolása felerősödik, fenyegető, mély morgásba megy át, és lelkesen húz, szinte kéri hogy ugyan nyomjam már neki még, még még. Engedek egy kicsit a bűnös csábításnak, egészen négyezerig hagyom forogni, Jön az újabb kanyar, keményen belelépek a fékbe.
A négy tárcsa keményen dolgozik, figyelmeztetőn megnyikkannak a gumik, miközben jobbra tekerem a volánt, kis gázfröccs, vissza három, be a kanyarba, és már gyorsítanék ki, amikor az úton átcikázik előttem egy apró jószág. Gyorsan szedi a lábait, talán egér, talán pocok, nem tudom beazonosítani.
Elveszem a gázt, hagyom egy pillanatra dolgozni a motorféket, hadd érjen át a kis szerencsétlen. Még a pockot figyelem, de a szemem sarkából nagyobb mozgást észlelek. Igazán fel sem fogom mi is az, de már teli talppal nyomom a féket és a kuplungot.
Az autó nagyot bólintva megáll, az ABS lüktetve pumpálja a fékpedált. Bambán nézek ki a szélvédőn. Két piszkafa láb, egy kerek fehér segg, felette meg nevetségesen apróka farkinca. Tulajdonosa kényelmesen megfordul, meglepve néz rám, szeme kéken csillan a lámpafényben.
Megvetőn prüszköl egyet, aztán elegánsan átkocog az úton, három társával együtt eltűnik az út széli csalitosban. Elfehéredő ujjpercekkel markolom a kormányt, az adrenalintól zúg a fejem. Lassan elindulok, lehúzódok az út szélére, az erdei bekötőút torkolatába. Egérke, megmentetted a tyúkszaros életemet...