Egy ismerősöm, akinek a nyaralóját gondoztuk pár éve, felhívott azzal, hogy elvállalnám-e ismét, még nem lett eladva, de az önkormányzat büntetéssel fenyegeti, mert aki eddig csinálta, /az ingatlanos ismerősük vállalta, hogy árulják és karban is tartják/ az tulajdonképpen nem tett semmit, ráadásul nemrégiben meghalt.
Párommal egyeztettem, mert ugye itt férfit igénylő munkálatok is akadnak bőven.. Aztán tegnap volt a nagy nap, hogy lemenjünk, igaz a Párom nem tudott jönni, mert dolgozott, de a lányom barátja mivel éppen nálunk volt, szabadságát töltötte, mondta, hogy eljön segít, fűkaszával lecsapatja a gazhatárt!
Geri mellettem, lányom a kis kotorékebbel hátul helyezkedett el, pléd az ülésen, mert a párom allergiás arra, nehogy szőrös legyen az üléshuzat, mondjuk azt én sem szeretem igazán, főleg a szőrallergiám miatt.

Útközben azt fontolgattuk, hogy hol tudunk damilt venni a fűkaszába, ahol meg is tudok állni. Ezt el is döntöttük, útba is esett, zöldet is kaptunk a lámpánál, igaz kicsit gyorsítottam, hogy elérjük még,
kicsi gázt adtam, tehát sportosan vettem a kanyart, amit Mázli meg is hálált a lányomnak, a reggeli táp pépes változatát az ölébe rakta /ölebe/.

Szegény pára, sajnáltuk nagyon, még szerencse, hogy a gyomortartalom nem szennyezte be a kocsi ülését, lányom reflexe is jó volt, összeszorította a lábát gyorsan, így a sűrűje fennmaradt, a kevés folyadéktartalom miatt pedig mielőbbi nadrág és bugyicserére szorult csak!

Megérkeztünk a kisbolt elé, Geri kiszállt, hogy megvegye a damilt, addig mi Mázlit pórázon tartva próbáltuk eltakarítani a takaróra és lányomra hárult nehézséget.

Mázli kapott kis innivalót, aztán elindultunk, habár az én gyomromban is volt egy kis görcs, mert arra gondoltam, hogy egy kanyar ilyen hatást váltott ki szegény páránál, akkor mi lesz a hegyi kanyarokban?
Óvatosan vezettem, próbáltam lassan menni, igaz ez által ki voltam téve annak, hogy az esetlegesen mögöttünk haladó, vagy legalábbis haladni akaró, minek titulálhat vajon, gondolom a nemem is szóba kerülhetett, esetleg anyám-apám deréktájon aluli testtájéka is, mégsem rakhatok ki a kocsi hátára egy baromi nagy transzparenst, hogy bocsi, de hányós a kutyus! De hát ki nem ****-ja, illetve hányja le?

Aztán megint jött egy kis gyomortartalom, igaz előtte megengedett egy olyan jó kis kutyapukit, amitől fancsali pofát vágva tekertük teljesen le az ablakot, így egy kicsit vizesek lettünk a "gyors" sebességünk miatt beverődő esőtől, mert ha nem említettem volna, el kezdett szakadni.
Már csak ez hiányzott! – gondoltam, mert bár vizes füvet is tudunk vágni a fűkaszával, még jó, hogy nem elektromos cuccal akartuk lecsapatni!

Mázlit lesve vettem a kanyarokat; úgy nézett ki, hogy jobban van már, igaz a lányom megjegyezte a barátjának, hogy a gumiszőnyegen van egy kis vízfolt, vajon mi lehet az. Geri szerint lehet, hogy pisi, szegénynek ezek szerint majdnem az összes testnedve megindult. Kértem a lányom, hogy tekerjen le egy csomó papírt és tegye a tócsára, hogy feligya. Aztán Mázli tett egy laza pukit még az orrunk alá, ezt nem akarom ecsetelgetni, mert akinek van kutyája és eresztett már be zárt térben, az tudja, hogy miről beszélek, akinek nincs, annak meg nem is lehet elmagyarázni.

Persze vehettem volna a számon át a levegőt, akkor nem érzem, de az a gondolat, hogy ez a szag átjárja a szám, úgy gondolom még komolyabb gyomorforgatást okozott volna nálam. Már a gondolatától is hányingerem lett.
Szerencsére a beáramló huzat elég hamar tehermentesített a szagtól bennünket.

Ezalatt Mázli elcsigázva feküdt lányom ölében, még egy laza pukit eleresztve. Hát szerencsésen túléltük azt is, de közöltem a lányommal, hogy hányások megvoltak, pisi, puki megvolt, vigyázzon, mert lehet, hogy a szarás következik…

Szerencsésen bedöcögtünk a faluba, és a házhoz közeledve tényleg elborzadtunk, olyan magas gazhatár volt a kis udvaron, hogy bozótvágó késsel lehetett csak megközelíteni. Már nem csodálkozom az Önkormányzat fellépésén, csak azon, hogy még nem büntette meg őket.

Na lényeg, hogy a kis alpesi házacska sarkon lévő ház, így a fölötte levő utcában álltam meg, betolattam, mert ha nem indul a kocsi, akkor csak két métert kell tolni, és begurul magától. Persze akkor én is begurulok, mert ugye múlt héten volt a villamossági szerelőnél, a férjem szerint önindító, a szerelőnk szerint is önindító, a villamossági szerelő szerint hagyjuk ott, és majd többször próbálva kiderül. Persze indul mindig, három-négy alkalom volt, hogy nem reagált az indításra, de az kb. 100 km megtétele után, ha kis időre álltunk le.
Lényeg, hogy akkor ott is hagytam a szerelőnél, de három nap múlva hazahoztam, mert úgy gondoltam, hogy 1./ Ha csak áll ott, nem derül ki a hibája. 2./ Ha többször indítgatja, lemerül az aksi is, és nem biztos hogy produkája a problémát. 3./ Ha meg megy vele, kié az üzemanyag költség. Mert ha keveset megy, nem jön elő, ha sokat, akkor sem biztos.

Biztos, ami biztos, hazahoztuk, az udvar lejtős, ha máshogy nem megy, begurulok. Lényeg azóta nem volt vele probléma. Érdekes!

Máshol is igyekszem olyan helyen megállni, hogy ha kell gurulhassak kicsit.
Na lényeg leparkoltam, de aztán hátraszóltam a lányomnak, hogy még várjon, mert hogy elférjenek mellettem esetleg, ha jön valaki, beljebb állok, ezért el is kezdtem tolatni, de mint kiderült, a lányom tárva-nyitva hagyta a hátsó ajtót, aztán csak a reccsenést hallottam, kicsit meg lett feszítve, becsukni be lehetett, csak kicsit a hézag megnövekedett.
Az ideg szétvágott egy pillanatra, de aztán arra gondoltam, hogy milyen szrencsés vagyok, hisz hétfőn megy a kocsi karosszériáshoz, milyen jó, hogy előtte történt és nem utána. Mielőtt lecsesztem volna a lányom, eszembe jutottak a tanultak, hogy a vezető köteles indulás előtt meggyőződni a stb.stb…./A történet felolvasásakor a lányom esküdözött, hogy lecsesztem!/

Szóval pont karoszériáshoz volt bejelentve, mert pár hete a páromba belementek a rendőrlámpánál, és a biztosító, lévén a kár meghaladja a kocsi értékének a 60 %-át, totálkárra vette. Megbeszéltük, hogy visszük, csak még szükség volt rá, szerencsére használni lehetett, kellett, mert osztálytalálkozóra mentünk, meg a lányomékért, hogy hazahozzuk mamáéktól, mert a kutyával nem akartak vonattal jönni. Nem is tudtak volna, mert még nincs szájkosara. Meg persze arra is vártunk, hogy a biztosító fizessen.
Kiderült, hogy a károkozónak nem elég a kitöltött papírt aláírni, hanem kell, hogy 5 napon belül írásban jelezze ezt a biztosítójának, mármint a károkozást.

Nem tudom közületek valaki tudta-e ezt, mostmár ennyivel okosabb lettem én is, jó pap is holtig tanul!
Mostanra nyilatkozott a pasi, írta a biztosító, összevetik az előzőekkel, és ennek irányában döntenek a továbbiakban. Közben már előtte írták azt is, hogy mennyit fizet.
Mondom a páromnak, nehogy a végén még az jöjjön ki, hogy belement magába hátulról!
A biztosítóktól minden kitelik!

Na lényeg megérkeztünk, parkolás megvolt, eső csepereg, kutya jobban van, irány befelé!
Megpróbáltuk leküzdeni a befelé vezető 4 métert, mármint az akadályokat, és nekiálltunk az előkészületeknek.
Amig Geri vágta a füvet, addig a lányom metszőollóval nekiállt az utcára kilógó vékonyka ágak levágására. Mázlit felügyeltem addig, mert a kerítés elég hézagos, ki tudott volna menni, nem szerettük volna, ha elüti egy autó.
Nem sűrűn jár erre, de biztos a mai napból ítélve, hogy ha kiszaladna, akkor jönne egy.
Gondoltunk arra is, hogy bezárjuk a házba, amit meg is tettünk, nyitott ablak, friss levegő neki, nem rossz hely, de mivel szeret köztünk lenni, kiugrott az ablakon.
Most a rossz idegzetűek ne olvassák el a következő mondatot! Szóval ha meg akarnék szabadulni tőle, jó magasra költöznék!

Na meló megy javában, átveszem a lányomtól a metszést, átadva Mázlit Neki, nyírom az ágakat, egyet éppen elkapva fent a fenyőbokorból lógott ki vagy egy métert, lehúzom, lenyesem, abban a pillanatban érzem a fejem tetején a csípést.
A rohadt életbe, kesztyűm mocskos, de azért odakaptam, nem éreztem semmit, ezért a kézfejemmel próbáltam verni a fejem, akármi az, dögöljön már meg, lelje halálát a fejem búbján a csípés okozója.
Végül nem tudtam eldönteni, hogy mi a bánat volt, aztán kiment a lányom, ismét csere és egyszer csak elkiabálja magát, megcsípte egy darázs.
Gondoltuk, hogy akkor az enyém is az lehetett, fene a pofáját. Geri befejezte bent a nyírást, már amennyire ezt a dzsungelt lehetett, és kiment a kerítés tövét lenyírni. Egyszer csak Ő is mondja a magáét, neki a nyakát csípte meg hátulról.

Arra gondoltam, hogy ha ezt elmondjuk valakinek, el sem hiszi, vagy hülyének néz bennünket. Mindenesetre a szomszédtól megkérdeztük, hogy nincs-e véletlenül calcimusc, mert ki tudja, hátha valamelyikünknek gondot okoz a csípés. Sajnos nem volt. Bevágódtam az autóba és elmentem a gyógyszertárba, ami persze zárva volt. Gondoltuk, mindegy, befejezzük a munkát gyorsan, letusolunk és kész. Kértem is Gerit hogy nyissa meg a téliesített csapot az aknában, hogy legyen egy kis langyos víz, mire végzünk. Meg is nyitotta, de el is zárta, mert a kerti csapból ömlött a víz, hát ez bizony csőtörés. De érdekes, mert nemsokára megjött a szomszéd, és mondta, hogy valamikor ősszel Ő zárta el az aknában, mert ömlött a víz a kerti csapból.
Elég hidegnek kellett lennie, hogy elfagyjon, de még mindig nem értem, mert bent nyitva voltak a csapok! akkor hogyan lehet ez?

Hát gondolkodjon más ezen, nem az én dolgom. Mindenesetre amit tudtunk, megcsináltunk, és mivel elég szar volt az idő, elindultunk hazafelé, felkészülve Mázli szar utazására.Lényeg az, hogy ne legyen büntetés az önkormányzat részéről a nagy gaz miatt.

A lányom ült be előre mellém, ölébe – ölebe.
Mucli, mert én így becézem a kis mázlistát, akit majdnem kicsináltak, mielőtt Gerihez került, elég jól bírta a hazafelé vezető utat. Nem törődtem másokkal, lassan vettem a kanyarokat, így semmi probléma nem is volt. Hazaérve kitakarítottuk a kocsit, fűkasza letakarítása, mert ugye ott nem lévén víz, minden ganénkat haza kellett szállítani.

Rendben a kocsi, azt a páromnak el sem mondom, mert Muclimentesítené a kocsit, meg Laramentesítené is, az a lányom kutyája, csak most nem tartózkodik itthon, nyaral a gazdival.
Szóval kocsi rendbe, hányásos cuccosokról leveretve a pépes anyag, fertőtlenítő mosásba betéve, kocsi kitakarítva, kiporszívózva, rá sem lehet ismerni. Szebb mint fénykorában!

Na azért mégis rá lehet ismerni, mert nem sok autónak van a hátsó ajtaja rögzítve gumis pókkal, mert ugye a belemenés után kicsit deformálódott a kocsi. Motorikusan nagyon jó, csak kicsit a kaszni vett dizájnos formát.

Már megvettük hozzá a hátsó ajtót, lámpabúrákat, tehát jövő héten egységesítve lesz végre.

Ja és még vissza van egy nagyon fontos dolog. A páromat be kell avatni a tolatásos témába, aminek biztos nem fog örvendeni.
Több variáció volt erre: 1./ Felhívom telefonon, mire hazaér elszáll a mérge! De lehet, hogy egy-két kollégája issza meg a levét!
2./ Este ha hazaér, akkor mondom el neki, kitéve magam a morgásnak, stb.
3./ Nem mondom el, csak reggel, hogy legyen egy jó éjszakája.
Most itt olyan voltam, mint a gyerekek, nem szerettem, ha mondja a magáét.
Én nem vagyok ilyen, lásd, amikor a másik kocsinkkal mentünk, pár hete volt meg, és a Taksonyi hídra felkanyarodva az én párom, kissé ideges lévén, mert akihez mentünk és kicsit eltévedtünk, tehát már időhiányban szenvedtünk, mégse menjünk be, mert a férje tökrészeg, szóval ilyen állapotban a hídra kanyart kicsit szűkre szabva vette, és a küszöböt elkapta a szalagkorlát. Hát kicsit megdolgozta, aztán a karosszériás is, igaz volt rajta casco, de 50 ezer volt az önrész.

Én akkor nem szóltam semmit, hisz bárkivel előfordulhat az ilyen, a párom mondta a magáét, szitkozódott, mármint saját magát, én meg csitítgattam. Aztán hirtelen sírva fakadt, vígasztaltam, kérdeztem, hogy mi a baj, mire Ő, hogy ha ezt én csináltam volna, akkor Ő hogy kiakad, én meg ilyen türelmesen nyugodtan veszem tudomásul a balfaszságát.
Mondtam azért vagyok nyugodt, mert ha legközelebb én csinálok valamit, akkor nem szólhat egy szót sem!

Na most én csináltam, de én nem hárommilliós kocsival, és gondoltam jó lesz túlesni rajta, felhívtam, mondtam, hogy hazafelé be akartam menni a karosszériáshoz egyeztetni, hogy akkor mikor is visszük a kocsit, bla.bla.bla…, aztán megemlítettem, hogy hát akkor a jobb hátsó ajtó is ugye…de sajnos a pasi nem volt otthon.

Hát elég nyugisan vette tudomásul. Este amikor hazaért, akkor sem szólt egy szót sem, nem volt téma.
Örültem, hogy túl vagyok rajta, engem bántott a legjobban a dolog, de hát ez van. Nem mi vagyunk a tárgyainkért, hanem azok értünk.

Aztán délelőtt indultunk együtt a karosszériáshoz, mert ugye tegnap nem volt otthon, amikor jöttünk hazafelé, így átmentünk együtt. Induláskor a párom megkerülte a kocsit, morgott egyet-kettőt, hogy hát ez most nem hiányzott, meg ilyenfajta finom kis megjegyzések!

Nem akartam mondani, hogy amikor a küszöböt Ő meghúzta én vígasztaltam, most jól esne nekem is, csak annyit mondtam, hogy „Hát ez kiKÜSZÖBölhető!”

Ez hatásos volt! Tudomásul vette a bibit a kocsin, nem tehetett mást! Elkönyveltem, hogy az a nap elég húzós volt, pedig se péntek, se 13.a.

Végszóra megjött a biztosítótól a pénz is, kocsi karosszériásnál van, amint készen lesz indulunk Orfűre a fenyőbokron lévő bazi nagy darázsfészket elpusztítani!

Calcimusc lesz nálunk, ha nem úgy sül el a dolog, ahogy tervezzük, akkor az lesz a legközelebbi cikkem témája, de azért remélem nem az intenzív osztályról írom majd!