Kiáltok hozzád! Világ!
- miért nem hallod hangomat?
Elhervadok mint virág!
- s nem láthatjátok arcomat!
Arcom, melyet könny áztat,
hangom sírástól csuklik el,
sírás, melytől oly fáradt,
lelkem búja nem múlik el!
Marcangolja testemet,
könnyem elapadhatatlan,
facsarja fáradt lelkem,
mely most vigasztalhatatlan.
Éhes és fáradt vagyok,
de nem az ételt kívánom!
Egy-két szép szó, hogy vagyok?
Csak ez az, amire vágyom!