Nem tudom, hogy kell írni magyarul a városneveket, de arra gondoltam, hogy ha a Tajpejt átírjuk ilyen formában magyarra, akkor valószínűleg Tajcsungot is illene. Hát legyen.

Ez a nap nem telt túl érdekesen, sőt. Reggel szomorúan konstatáltam, hogy a mai napom szórványos hasgörcsökkel, gyengeséggel és szédüléssel fog telni, úgyhogy a tervezett kirándulásomat inkább áttettem holnapra, és aludtam még pár órát. Tényleg szarul voltam, ezért csak dél körül indultam el otthonról, olyan frissességgel, mint egy élőhalott. Az a remek ötletem támadt, hogy buszos városnézésre megyek az ingyenes buszjáratokkal, amik az állomástól indulnak, ez elég kímélő program és mégsem ülök otthon. Valóban nagyon kellemesnek és kényelmesnek bizonyult, az átélt élmény mértéke viszont körülbelül ahhoz volt fogható, mint elbuszozni Kőbánya-Kispestről az Örs vezér térre csúcsforgalomban. Ez van, minden ötletem nem jöhet be mindig. A második buszút után feladtam, és leszálltam egy szép parknál, itt sétáltam egy kicsit, elég nyugdíjas stílusban, inkább ücsörögtem sokat. Késő délutánra a szervezetem végre befejezte az utálatos szemétkedését ellenem, vagyis visszatért az energiám, így neki tudtam kezdeni az érdemi, gyalogos városnézésnek. Hogy a napi mozgásigényemnek eleget tegyek, hát hazasétáltam a parkból azt a röpke 8 km-t.

A park legalább szép volt:

Kacsa a pálmafa alatt?

Ha minden igaz, ez lótuszvirág:

A parkban rengeteg állatszobor volt, de a kecske mindent visz:

Túl sok izgalmas nincs ebben a városban, ugyanolyan minden, nyüzsgő, árusokkal teli, néha megszakítja a sort egy nagy pláza, de lényegében egyforma mindenhol, mindegy szinte, hol vesz az ember mintát belőle. Viszont sikerült végre kissé lepukkantabb részekre is bukkannom, de csak annyi a különbség, hogy előfordulnak romosabb házak, van az utcákon kosz, kisebb szakaszokon sincs járda, és az emberek errefelé kevésbé tűnnek jómódúnak; a közbiztonság viszont itt is jónak tűnt, igaz, nem maradtam este 10-ig. Viszont azt hiszem, errefelé nem nagyon mászkálhatnak turisták, ha vannak is, biztos nem csinálják ezt a csatangolást az utcákon, amit én művelek, mert ma ezeken a környékeken még jobban bámultak. Kicsit kezd is idegesíteni, azért nem a világ végén vagyunk egy hegyi faluban, ez egy civilizált nagyváros, tényleg ennyire fura egy európai nő itt? Mondjuk találkoztam egy néger lánnyal, na szerintem ő az igazán feltűnő! Jól egymásra vigyorogtunk, a két kakukktojás.

A szimpla vonatok vasútállomása, ez teljesen emberi léptékű. Ha lesz rá módom, lefotózom a szupergyorsvonat állomását is, amivel jöttem, mert az viszont tiszta űrkorszak.

A kajakérdéssel már nem vacakolok sokat, ha megéhezem, lépten-nyomon mindenhol vannak árusok, veszek valami ehetőnek látszót és kész, például a sült cuccokkal nem nagyon tudok mellényúlni, mert lényegében minden tengeri kaját, a halakat és a csirkét is szeretem. A tofut mondjuk kerülöm... Egyedül a pékáruval van bajom, leginkább az, hogy nem találok. Ami van, az előrecsomagolt, meglehetősen drága és többnyire édes. Valamelyik nap például vettem egy hagymás cuccot, tele volt kétcentis nagy zöld hagymaszárakkal, na mondom, ez tuti sós lesz, hát nem, abban is valami édes vaníliasodó volt. Egy párat le lehet ezekből gyűrni, de azért mostmár kissé elegem lett belőlük, magyar vagyok, fél kiló sós búzakenyeret megeszem naponta, ezt nem lehet csak úgy megvonni tőlem! Ma viszont találtam egy japán pékséget, Yamazaki a neve, nem a legolcsóbb, de végre finom! Kár, hogy nem vásároltam be jobbban, csak első körben bennük sem bíztam.

A teaüdítő ivása mindennapos rutinommá vált, ezeket otthon is be kéne vezetni, sokkal finomabb és tuti egészségesebb, mint azok a szénsavas szarok, amiket mi iszunk. Lépten-nyomon vannak ezek a teaivók, és rengetegféle teát lehet inni náluk, hideget, meleget, tejeset, zöldet, gyümölcsöset, persze mindegyikből van 10-15 változat mindenféle egyéb extrákkkal. Ezek nem is igazán teák, hanem üdítőitalok, egy perc alatt összekutyulják őket, műanyagpohárba töltik, géppel ráhegesztenek egy fóliát, adnak mellé egy szívószálat, és már mehetek is. Elvihetem haza, vagy ihatom útközben. Mindig másmilyet iszom, ez annak is köszönhető, hogy nincs mindig angol itallap, ilyenkor rájuk hagyom, hogy milyet adnak, csak ne legyen benne tej. (Mondjuk elég nehéz azt közös nyelv híján átadni, hogy "mindegy", ezért inkább azt szoktam, hogy amikor mond valamiket kérdezve, akkor találomra helyeslek azokra, amiket érteni vélek vagy csak úgy spontán akármikre, meg ha van, mutogatok a dekorációban szereplő képekre )

A mai furcsaságot a parkban fotóztam szabadtéri kézmosóknál a játszótér mellett:

Gondolná az ember, hogy a gyerekeknek rakták ki, de nekem volt fejmagasságban.

Ennyi volt az egész nap eseménye, iszonyúan idegesít, hogy lényegében egy egész napot elpazaroltam, de nemigen volt más választásom. Legalább kicsit ülepedtek az eddigi élmények.