2024. március 28., csütörtök

Gyorskeresés

Computex 2010: 2. nap

Írta: | Kulcsszavak: computex

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

A mai napom jobban indult, most csak annyira aludtam el, hogy legalább a reggelit nem késtem le, csak a buszomat a kiállításra. Sebaj, eljöttem metróval. Egyébként a reggelit már csak azért sem akartam semmiképpen kihagyni, mert ma nem lesz ezen kívül ingyenkajálás, a szendvicseim már elfogytak, szóval mostmár garantáltan nem úszom meg, hogy ételt vásároljak.

Az időjárás egy kicsit hűlt, de azért maradt a kellemes meleg, csak nem 30, hanem kb. 25 fok volt, és esett az eső, lényegében egész nap, de nem monszunosan, hanem csak szitálgatott, nem volt vészes. (Laci erre azt mondaná: "csak sűrű a levegő". (Laci, akit emlegetek néha, a szegény otthon hagyott párom.))

A tajvaniak rendkívül kedves emberek. Sokat bókolnak (és azt hiszem, ezt viszont is elvárják amúgy). Olyan nagyon kedvesek, hogy a tegnapelőtti vacsorán az egyik PR-ügynökséges nő (Mei), akivel 4 éve talákoztam itt utoljára, azt mondta nekem szó szerint: "Eszter, te még gyönyörűbb vagy, mint 4 éve!!" - azért ekkora túlzásokba velem kapcsolatban csak a nagymamám szokott esni. :D Vagy pl. előfordul, hogy a metróban megszólítanak (mindig középkorú nők), megkérdezik, honnan jöttem, tetszik nekik, hogy európai a fejem. Eddig 3 emberből senki nem tudta, hol van Magyarország, amin eléggé csodálkozom, mert aki angolul beszél, az, feltételezem, műveltebbnek számít, és azért az országnak legalább a neve ismerős lehetne nekik, még ha nem is tudják, hol van. (Merthát mi se nagyon tudjuk, melyik ázsiai ország hol van pontosan vagy hogy kik laknak ott, de azért az országnevek szerintem a többségnek megvannak.) Persze lehet, hogy csak arról van szó, hogy valami más hangzású szavuk van ránk, nem "hángeri", hanem ungária vagy ilyesmi, és azért nem ugrik be nekik. Nem mintha akkora jelentősége lenne az egésznek, csak meglepődtem rajta.

Ma a kiállításon beszélgettem egy gyártóval, amikor megállt mellettünk egy tajvani úriember, nézett rám, vizslatta az arcomat, meg a nyakamban lógó belépőkártyát (rajta van a nevem, meg hogy press (sajtó), meg hogy melyik országból jöttem), ránéztem, vigyorog, azt mondja, megismersz? Hát persze, hogy megismertem, az előző munkahelyemen ő volt a főnököm! :) A mostani munkám előtt, 5 évvel ezelőtt egy tajvani tulajdonú nagykereskedésnél dolgoztam marketingesként, és akkoriban ő volt a Magyarországra kihelyezett ügyvezető igazgató. Tökre megörültem neki (annak ellenére, hogy anno nem voltunk egymás nagy kedvencei, de azért haragban sem voltunk, és annak amúgy is már 5 éve), régi ismerősként üdvözöltük egymást. Nemigen számítottam rá, hogy nekem itt van helyi ismerősöm, akivel ráadásul össze is futok! :)

Ma is egész nap kiállításoztam, ha valakit esetleg érdekelnek a szakmai anyagok is, vagy a ferdeszemű (és többségében szerintem nagyon szép) hostesslányok, annak ajánlom figyelmébe a prohardveren a "Computex 2010" kezdetű híreket. :) (Az igazat megvallva még nem sok csajos képet töltöttem fel, de készülök! (Na jó, rendben, akkor feltöltök legalább ide egyet.))

A kiállítás után elindultam vissza a hotelba metróval, és nem kis meglepetésemre a metróállomáson a metróra várva összefutottam a "beautiful"-ozós Mei-jel. Persze annak az esélye, hogy a kiállítás környékén valahol összefussak egy ismerőssel, nem annyira szörnyen kicsi, de a 2-3 percenként járó metrót figyelembe véve azért annyira nem is nagy. Pláne az, hogy ő megint egy tajvani ismerős. Kérdezi, hol szállok le a metróról, ugye a városházánál? Mondom nem, eggyel előbb, mert kicsit több gyaloglás ugyan, de hazafelé be kell vásárolnom. Néz rám, vigyorog, azt mondja, hát te aztán már eléggé otthon érzed itt magad, könnyen eligazodsz, igaz? És akkor döbbentem rá, hogy tényleg. Olyan volt a mai napom, mintha egy kisvárosban élnék, itt élő ismerősökbe botlom, fejből közlekedem, beugrom a a boltba hazafelé... pedig még csak 3, vagyis 4 napja vagyok itt. :-) Az is tény, hogy másodjára már nincs meg az a mellbevágó érzés, hogy "úristen, Ázsiában vagyok, és mindenki ferdeszemű körülöttem", hanem természetesebb az egész, nincs bennem félsz az ismeretlentől, és minden könnyebben is megy, mert az alapvető dolgokat már nem kell felfedezgetnem.

A kínai jelek sem olyan ijesztőek már, már nem gondolom ufóírásnak. Aminek látom a jelentését, mert ott van mellette angolul is, azokba hajlamos vagyok képeket belelátni és értelmet fedezni fel benne. Pl. a szupermarket jele olyan, mint egy bevásárlókocsi, a kijárat jele olyan, mint haladás egy kapu felé, az utca jele olyan, mint egy veszekedő pár (nos, ez utóbbi épp annyira nem magyarázza meg a jelentést, de én arra gondolok, hogy az utcán veszekszenek :U ). A képeket meg az ember egész könnyen tudja tanulni, megkockáztatom, hogy könnyebben, mint mindenféle hülye hangzású idegen szót, még azt sem tartom mostmár elképzelhetetlennek, hogy valaki képes kínaiul megtanulni. (Eddig úgy gondoltam, az lehetetlen. :) )

Hazafelé szégyenszemre gyáván bementem a McDonald's-be kajálni, de nagyon éhes voltam, és garantált ízekre és sok kalóriára vágytam. Kicsit nehezen emésztették meg a pultnál, hogy 2 Big Macet akarok, egyedül vagyok, és elvinni sem áll szándékomban, hanem tényleg meg akarom őket enni. Azért annyi esélyt adtam a keleti ízeknek, hogy legalább a salátámra japán öntetet kértem.

A boltban most könnyen boldogultam, csodák csodájára volt olyan tej, amin rajta volt angolul, hogy milk, meg volt rajta tehénke is, tehát nem szójatej, és egész európai ételeket sikerült vennem, makrélakonzervet, toastkenyeret, kekszet, csokis nápolyit. Ez mondjuk csak egy kisbolt volt, nagyon minimális választékkal, felvágott, sajt, ilyesmi nem is volt egyáltalán, volt viszont töménytelen fajta mikrózható készkaja. Azt vettem volna, ha a szállodában lenne mikróm, de nincs. Főzőlap mondjuk van, de ez csak ilyen álkonyha szerintem, hogy otthonosabbnak tűnjön a szállás, nem gondolják komolyan, hogy egy sokcsillagos szállóban valaki nekiáll főzőcskézni: se edények, se mosogatószer, se fakanál, se semmi egyéb felszerelés nincs a konyhában. Viszont még hazafelé mentemben találtam egy rendes nagy szupermarketet, megnézem majd a következő vásárláskor, milyen a tényleges kínálat kajából.

Borzalmasan sok amúgy a bolt, a pláza, iszonyatosan nyomják a fogyasztást, és kedvet is csinálnak hozzá, úgy ki van pakolva az utcára minden. Az épületek majdnem végig árkádosak, és az árkádok alatt van a járda, gondolom részben a sok eső miatt, és innen nyílnak a boltok, és minden ki van félig pakolva az utcára, az ember szinte kerülgeti a sok árut. Folyamatosan érzem a kísértést, hogy mindenféle helyes rucit vásároljak magamnak, meg szépítőszereket, meg (és itt jön a defekt a nőiességemben) műszaki cikkeket. :D (Amikor korábban azt írtam, nem látni be a boltokba, az azért volt, mert 4 éve egy másik környéken laktam, annak teljesen más volt az arculata, a jellege. Ott szerintem inkább irodák lehettek, mert alig volt valami bolt, itt viszont több lehet a lakóépület, gondolom. Nekem mondjuk mind egyformán csak ló nagy emeletes ház.)

Egy kis 101 a változatosság kedvéért, elnézést kérek. :U De ez most azért érdekes, mert felhőben van a teteje, így talán érezni, hogy milyen nagyon magas!!!

Ma sokat fecsegtem, de kevés a képem és feladvány sincs. Van viszont egy szép színes busz, tipikus csipkés függönnyel és keleties arccal, szerintem aranyos:

Hozzászólások

(#1) Panther


Panther
HÁZIGAZDA

No az mondjuk elég kemény, hogy a torony teteje felhőben van...

[ RIOS Release 5 – multiportal engine by Panther ]

(#2) Lenry válasza Panther (#1) üzenetére


Lenry
félisten

durva... és akkor a fönti emeleteken köd van?

Gvella Glan! | There are two types of people: Those who can extrapolate from incomplete data

(#3) hfrankee válasza Panther (#1) üzenetére


hfrankee
senior tag

Jártam ilyen helyen ahol a felhőkre LE tekintetem...van egy kis ezoterikus feelingje :)

(#4) rudi válasza Panther (#1) üzenetére


rudi
nagyúr

Inkább csak szokatlan nekünk. Heti rendszerességgel vonatozom Visegrád felé, és ott is elég gyakran vannak a domboldali házak felhőben.

Resistance Is Futile. You will be assimilated!

(#5) rudi


rudi
nagyúr

Majd elfelejtettem megkérdezni, Eszter: mi van azzal a grandiózus metróépítéssel, ami a 101 szintjén fut párhuzamosan a kék vonallal? Tavaly nagyon építették, de nem sikerült kiderítenem, hogy mikorra tervezik befejezni. Ezen a képen kb. be tudod tájolni. Felteszem a "betonfal középen" utcák egyike lehet.

Resistance Is Futile. You will be assimilated!

(#6) eszterencs válasza rudi (#5) üzenetére


eszterencs
HÁZIGAZDA

Ha építik is, nem láttam semmi jelét, szóval nem tudom.

(#7) Mr.Csizmás válasza hfrankee (#3) üzenetére


Mr.Csizmás
félisten

ausztriában az Innsbruckból Münchenbe menő hegyivonalon volt ilyen borús időben, hogy elindultunk, fel a hegyekben, át a felhőkön, aztán fentről néztük a felhőket a völgyben :D

"Szólítson csak Cirminek." | B&B XI | 3D nyomtatás Bp és környéke |

(#8) Parci válasza Panther (#1) üzenetére


Parci
HÁZIGAZDA

101 emelet, minimális szintmagasság kb. 3 méter... gellért hegy kb. 110 méter magas. számolj. :)

dicranum scoparium + genista pilosa = :)

(#9) Dany007 válasza Parci (#8) üzenetére


Dany007
veterán

Minek számolni, ha van wiki [link].
Jó magas.
Nemsemmi látvány lehet! Irigylem a blogot író hölgyeményt :) Remélem nem hagyja ki a tetején lévő kilátót se! :)

(#10) eszterencs válasza Dany007 (#9) üzenetére


eszterencs
HÁZIGAZDA

Nem fogom kihagyni, de szar időben nem megyek fel, mert minek? Úgyis itt leszek még egy hétig :)

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.