2024. március 29., péntek

Gyorskeresés

VBE7, avagy BIOS szerkesztő a Radeon HD7000 kártyákhoz

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Azok akik figyelemmel kísérik a HD 7850 / 7870 / 7870 LE (XT), illetve a HD 7950 / 7970 topikokat, valószínűleg hallottak már arról, hogy készülget ezekhez a kártyákhoz egy BIOS szerkesztő program. Ez a bejegyzés erről a bizonyos programról fog szólni, ami néhány hét kutatás, fejlesztés, és sok hibajavítás után DroiDMester kolléga közreműködésével elkészült, és kizárólag a Radeon HD7000 szériát támogatja. Az egész történet ott kezdődött, hogy az új HD7870 Myst kártyámhoz be akartam üzemelni egy korábbi tuningprogramomat ami még az előd HD5830-hoz készült, és az ADL SDK-ra épült. Sajnos nem működött az új kártyával a régebbi programom, átírni meg nem volt kedvem, ezért elhatároztam, hogy megpróbálok összedobni egy BIOS szerkesztőt mert az még amúgy sincs a HD7000 kártyákhoz, és elég érdekes feladatnak tűnik. Mivel én nem foglalkoztam még ilyesmivel, felkerestem a korábban már említett, BIOS módosításban jártas kollégát, akivel első körben sajnos arra jutottunk, hogy ez nagyon nehéz feladat lesz, vagyis inkább lehetetlen, mert lényegében semmi konkrét infó nincs ami alapján meg lehetne írni egy ilyen programot. Szerencsére ezzel nem zárult le az ügy, és néhány hét után megszületett a program...

Mielőtt belekezdenék a program ismertetésébe, néhány dolog amit fontos megemlíteni

Ha úgy döntesz, hogy módosítod a kártyád BIOS-át, mindenképp készíts biztonsági másolatot az eredeti BIOS-ról!

A programmal készített BIOS-t saját felelősségedre használd, és csak akkor, ha tudod mit miért módosítasz, és vissza tudod állítani az eredetit amennyiben a módosított nem működne megfelelően! Mivel nem volt lehetőség mindenféle kártyával tesztelni, nem garantált a hibátlan működés minden esetben! Én például arra is felkészültem, hogy mi van ha újraindítás után se kép, se hang. Csináltam egy boot CD-t ami a beavatkozásom nélkül visszaírja a gyári BIOS-t a kártyára.

A program nem bolondbiztos, ha a GPU-t feltolod mondjuk 3GHz-re, akkor megkapja (hacsak nincs ilyen helyzetek ellen valamiféle védelem), szóval érdemes körültekintően használni a programot, alaposan kitesztelt értékekkel.

Most pedig következzen néhány szó a kezelőfelületről, a program működéséről

Támogatott kártyák: HD7790 kivételével az összes HD7000 kártya.

Támogatott feszültségszabályozók: CHL822x, CHL8214, UP1637, UP1801, ST6788A
A program többet is felismer, de kellő mennyiségű információ hiányában egyelőre csak az előbb felsoroltak feszültségértékeit tudja módosítani.

UEFI BIOS-ok...: nos, ők nincsenek támogatva és valószínűleg később sem lesznek a digitális aláírás és a tömörítés miatt. Ezért a módosítások csak a hagyományos BIOS-t érintik, és egy módosított UEFI-s BIOS-t használva a rendszer azt hiszi majd hogy nincs UEFI, mert a legacy BIOS azt fogja mondani, hogy csak ő van. :D

Parancssori paraméterek: jelenleg egyetlen parancssori paraméter van, a -debug. Ha így indítjuk a programot akkor a BIOS mentésekor a debug.log nevű fájlba - ami a program indítási helyén jön létre - kiírásra kerülnek a módosítás előtti illetve a módosítás utáni feszültségtáblázatok. Ha nem lenne meg a log fájl, akkor a Users\...\AppData\Local\VirtualStore\ mappában érdemes keresni, vagy rendszergazdaként kell indítani a programot, és akkor biztosan az indítási helyen jön létre.

Most pedig az egyes panelek sorban egymás után, némi magyarázattal

Overview

Ezen a panelen látható néhány BIOS-ból kinyert információ. Többek között a BIOS verziója, az eszköz azonosítója, feszültségszabályozó típusa, támogatott memóriatípusok. Ezek közül a Vendor ID és Subsystem ID módosítható is (bár nem ajánlott).

PowerPlay

Az egyes teljesítményszintekhez tartozó órajelek és feszültségek találhatóak ezen a panelen.
A 2D / UVD órajelekhez tartozó feszültségek nem módosíthatóak, órajeleik pedig csak lefelé térhetnek el a BIOS-ban tárolt értéktől. A 3D órajelek, és a hozzájuk tartozó feszültségek tetszőlegesen módosíthatóak. Akinek Boost kártyája van, és szeretné kiiktatni ezt a funkciót, az egyszerűen tegye egyenlővé a 3D órajelekhez tartozó értékeket.
Mivel a feszültséget nem lehet mV pontossággal állítani, a beírt értéket a program újraszámolja amint a felhasználó elhagyja a szerkesztett mezőt. Ez VRM-enként eltérő lehet, például a CHL822x esetében 6.25mV, az UP1801-nél 5mV, az ST6788A-nál 12.5mV-os lépésekben lehet a feszültséget állítani.
Egy apró megjegyzés a feszültségértékekkel kapcsolatban: a program a feszültség táblázat(ok) első értékét - a legmagasabb feszültséget - jeleníti meg, ami a legrosszabb ASIC minőséghez tartozik. Ez megtévesztő lehet abban az esetben, ha a szerkesztett BIOS egy olyan kártyáról való amin egy jó minőségű GPU van, például >80%, amihez tartozzon mondjuk 1100mV, míg a legrosszabb érték legyen 70% és hozzá 1188mV. Ebben az esetben a program 1188mV-ot fog mutatni, holott 1100mV kellene hogy legyen a felhasználó szerint. Feszültség módosításnál ez semmiféle problémát nem jelent, ugyanis a program a teljes feszültségtáblát módosítja, tehát minden minőségi szinthez ugyanaz az érték fog tartozni.

OverDrive & PowerTune

Az OverDrive-ban beállítható maximális GPU és memória órajel, a TDP limit, valamint a TDP módosítható ezen a panelen. Az utóbbi valójában csak az alsó és felső határok rugalmasabb módosíthatósága miatt került a programba, hogy ne csak a beállított TDP limit befolyásolja őket.

Fan Profile

Itt szerkeszthetjük a BIOS-ban tárolt ventilátorprofilt, valamint elmenthetjük és vissza is tölthetjük a már elmentett profilokat.

Temperature Hysteresis: lényegében azt határozza meg, hogy mennyire legyen érzékeny a vezérlés a hőmérséklet változására. Ha az aktuális GPU hőmérséklet beleesik a korábbi hőmérséklet - hysteresis tartományba akkor nem változik a ventilátor sebessége, ha kívül esik akkor változik a ventilátor sebessége, a "korábbi" hőmérséklet lesz az aktuális hőmérséklet, és így tovább...
Tmin: az itt beállított hőmérsékletig a hozzá tartozó sebességen fog forogni a ventilátor.
Tmed: az itt megadott hőmérsékletig a Tmin és Tmed-nél megadott sebességek között fog változni a ventilátor fordulatszáma (lineárisan).
Thigh és Tmax az előzőekhez hasonlóan működik.

Egy összehasonlító kép a kártyám BIOS-áról módosítás előtt és után, gyárinál alacsonyabb feszültséggel, tuningolva, boost nélkül, egyedi ventilátorprofillal.

Még egy kép az összes fülről, egy GPU-Z ablak társaságában

Röviden ennyi lenne a bemutató, remélem lesznek olyanok akik számára hasznosnak bizonyul ez a kis program. Végezetül még egyszer felhívnám a leendő felhasználók figyelmét a bejegyzés elején található vastag betűs bekezdésre.

UPDATE 2013.08.16.

Történt egy kis frissítés, egy picivel bolondbiztosabb lett a program. A feszültség 850 mV - 1400 mV közé lett korlátozva, órajelet pedig 100MHz alá nem lehet állítani.

UPDATE 2013.08.20.

Néhány napja kiraktam TPU-ra is, mostantól ott lesz majd elérhető a legfrissebb verzió.

Köszönet annak aki végigolvasta, a felmerülő kérdések, észrevételek jöhetnek a fórumba. :R

Hozzászólások

(#1) daveoff


daveoff
veterán

Nagyon köszönjük a programot, és a remek leírást hozzá! :R Én már használom a "beta" verzióval készített bios-t, DroiDMester-nek hála. De így már egyszerűbb lesz, hogy én is el tudom készíteni a saját bios fájlomat! :R

LG 27GL83A 27'' UltraGear™ QHD IPS 1ms Gaming Monitor with G-Sync®

(#2) gyuszaa


gyuszaa
őstag

Akinek tahitis boost kártyája van mindenféleképp érdemes használni, így el lehet felejteni a force constant-al való feszültséget állítást, és 3d-ben alapból saját (esetleg tuningolt, akár alulfeszelt ) órajelre, feszültségre kapcsoljon és így meg marad a 2d-s profil a hozzá tartozó értékekkel.

Köszönjük a munkátokat. :R

[ Szerkesztve ]

(#3) odorgg


odorgg
addikt

Már nagyon vártam az editort, örülök hogy elkészült! Nem kis meló lehetett, minden elismerésem :R

A ventiprofil rész különssen érdekes, végre számüzhetem az szoftveres szabájzást :))

Origin/BF3/BF4/BF1/BF5: odorgg

(#4) Gróf...


Gróf...
aktív tag

Már csak azt kellene elérni, hogy a vrm hőfokot kiolvassa a hwinfo a his kártyámból!

Fogadatlan prókátorokra nem vagyok kíváncsi!

(#5) aleister


aleister
veterán

A többi 7xxx tulaj nevében is köszi a munkátokat! Világ szintű hiánypótlásról beszélünk. :R

Egyetlen kérdésem lenne csak:
"A 2D / UVD órajelekhez tartozó feszültségek nem módosíthatóak"

Ennek mi az oka?
Csak azért kérdem, mert én anno elég szépen le tudtam tornászni a 2D feszültséget, és stabil maradt a rendszer.

Eladó ÚJ Adata DDR4 2 GB so-dimm ram QNAP vagy Synology NAS-ba.

(#6) dark_hmz


dark_hmz
tag

(#1) daveoff: örülök, hogy hasznosnak találtad! :)

(#2) gyuszaa: Így van, főleg a Tahiti LE tulajoknak lehet hasznos egy módosított BIOS, mivel nem spóroltak az AMD-s srácok a feszültséggel, és bőven le lehet belőle faragni. :DDD Emlékszem mikor először beüzemeltem az enyémet, pár perc alatt 80 fok körül volt a GPU játék közben, 0% pl mellett, alapórajeleken... Most tuningolva és alulfeszelve 75 - 76 fok környékéig megy fel, megemelt tdp limittel.

(#3) odorgg: Van benne munka bőven, de mivel érdekel a téma így egyáltalán nem gond ezzel foglalkozni, sokkal jobb mint játszani. :D Mióta benne van a ventiprofil módosítás is, azóta én is csak monitorozásra használom az Afterburner-t. :)

(#4) Gróf...: Ez egy érdekes kérdés, ugye a BIOS szerint a te kártyádon is chl822x van, viszont akkor nem értem miért nem tudják olvasni a programok pl a VRM hőmérsékletét... Ha van AIDA64-ed akkor nézhetnél egy video debug / ati smbus dump-ot, hátha az AIDA64 látja a chil vezérlőt . (jobb kattintás lent a státuszsoron, és ott lehet kiválasztani) Feszültségállítás egyébként biztosan működik a kártyádon?

(#5) aleister: A 2D / UVD feszültség végül azért nem lett állítható, mert vagy nem is foglalkozott vele a rendszer, tehát hiába volt átírva nem történt semmi, vagy a powerplay csinálta össze magát tőle. Ezzel DroiDMester kisérletezgetett sokat, ő mondta nekem, én meg már ki sem próbáltam és végül így került a programba. Ugyanez vonatkozik az órajeleikre is, ha felfelé is lehetne állítani akkor lennének anomáliák. :)
De biztosan meg lehet oldani, viszont egyelőre nem volt olyan fontos, ezért nem foglalkoztam vele.

Egyébként a program még nincs kész, sok lehetőség van benne. :K Ez inkább egy ilyen "már vállalható" verzió. :D Szóval várható még fejlődés a jövőben... :)

Köszönet mindenkinek a visszajelzésekért! :R

[ Szerkesztve ]

(#7) Gróf... válasza dark_hmz (#6) üzenetére


Gróf...
aktív tag

Lement az ati smbus dump. Továbbra is 24, 25 fokosnak látja.
A feszültség érték az AB monitorán annyi amennyinek beállítom, a kombustor és az aida az 1.237-et 1.104-nek látja, a GPU-Z és a hwinfoban folyamatosan változik fel le 1.150-90 között. DE!!! a ventilátorokon hallani, ha kombustor alatt feljebb, vagy lejjebb veszem a feszt. Azt hiszem ennél döntőbb bizonyíték nem kell.

Az általatok hegesztett értéket 1.106.-ot 1.023-4-5 nek mutatja a gpu-z és a hw.

[ Szerkesztve ]

Fogadatlan prókátorokra nem vagyok kíváncsi!

(#8) aleister válasza dark_hmz (#6) üzenetére


aleister
veterán

Köszi a választ!

Eladó ÚJ Adata DDR4 2 GB so-dimm ram QNAP vagy Synology NAS-ba.

(#9) dark_hmz


dark_hmz
tag

(#7) Gróf...: Rendben, kösz hogy megnézted! :R Úgy tűnik a feszültségszabályzás jól működik, de a VRM hőmérséklet az nem világos. :) Azt esetleg elképzelhetőnek tartom, hogy egyszerűen nincs érzékelő kötve a VRM-re, ezért mutatja rosszul a hőmérsékletet.

(#8) aleister: Szívesen! :R

(#10) Gróf... válasza dark_hmz (#9) üzenetére


Gróf...
aktív tag

Jómagam is erre a következtetésre jutottam.

Fogadatlan prókátorokra nem vagyok kíváncsi!

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.