Másodszor is kitiltottak egy csoportból egy vita során, mert szóvá mertem tenni, hogy nem kellene az eladó üzletét rontani (X dolgot árult 200 forinttal az utolsó ára alatt, és csoportosan rászálltak a hirdetőre).
Egy olyan csoportról van szó, ahol az adminnak jeleztem legalább háromszor, hogy ki kellene törölni a klón telefonos hirdetéseket, mivel azokat illegális árulni, birtokolni, satöbbi (hardveraprón sem lehet árulni, úgyhogy tudjátok, miről van szó). Be is másoltam neki a törvény szövegét. Ő persze visszautasítja a törvény betartását, mert mindenki azt árul, amit akar. Hogyne.
A veszekedések után nagyon gondolkozom azon, hogy a csoportot a replika telefonok miatt feljelentsem a rendőrségen. Ez az ötlet már a konfliktusok előtt is megfogalmazódott bennem, most pedig szégyellem magam, hogy csak azután lépném ezt meg, hogy összevesztem velük az alapelveik miatt. Az üzletrontást, hamis termékek eladását, azt kell védeni? Röhej!