Üdvözlök minden kedves látogatót, aki felkereste vagy megtalálta ezt a blog bejegyzést.
Létrejötte azért történt meg, mert a fórumban egyre nagyobb a káosz és sokan kérdezik ugyan azokat folyamatosan. Így úgy gondoltam, hogy létrehozom ezt az összefoglalót, aminek alapját a [Sony Xperia SP - a jónevű japán] fórum képezi.
Itt meg is köszönném minden hozzáértő és segítőkész fórumtárs hasznos és segítő hozzászólásait, hisz ezek nélkül nem tudnám most ezt összehozni.
1. Először is a fontos tudnivalók:
[Itt érhető el a már elkészített Téma összefoglaló].
Ebben minden fontos általános információt megtalál az, aki veszi a fáradságot és legalább átfutja, hátha benne van amire választ keres. Ezen kívül próbálok most a továbbiakban minden másra választ adni, ami az elmúlt időkben felmerült már többször, mint kérdés.
A manapság legfontosabb kérdés talán a frissítés.
Erről jelenleg még mindig nincs hivatalos információ.
Itt megjegyeznék még annyit, hogy ha valaki nem akar várni a hivatalos (akár szolgáltatói ROM-ra), az fel tud tenni a FLASHTOOL segítségével független ROM-ot is. Ez nem befolyásol semmit.
A hivatalos frissítést a PC Companion szoftver segítségével lehet elérni és jelzi, ha van frissítés. Vagy van a SUS (Sony Update Service), ami újra rakja az egész készüléket és törli a belső tárhelyet. Ha bármi fontos van a készüléken, akkor készíteni kell egy mentést vagy a telefonon található Biztonsági mentés/visszaállítás alkalmazással, ami a külső SD-re menti azokat, amiket kiválasztasz benne. Másik megoldás a PC Companion, amivel a gépedre tudsz mentést csinálni. Egyes hozzászólások szerint lement sok mindent, de az alkalmazások data részét nem.
Hozzáértők szerint érdemes lehet a SUS-sal végrehajtani a frissítést, mert akkor a legstabilabb és a legjobb, ha 0-ról rakjuk újra a rendszert. Ha rendesen frissítünk (OTA vagy PCC) akkor érdemes egy Gyári beállítások visszaállítását csinálni.
[A hivatalos megjelenésről itt nézelődhettek.]
2 A data áthelyezése a külső SD kártyára:
Gyárilag nem támogatja a rendszer. ROOT hozzáféréssel megoldható és a [FolderMount [ROOT]] kell hozzá. Ezzel lehet az alkalmazások data részét átrakni a külső tárolóra.
Mielőtt elindítod a játékot, a Folder mount-ban mountold.
Egy új megoldást találtam a minap az XDA-n, hogy a belső és külső tárhelyet hogyan és miként lehet megcserélni. ROOT KELL HOZZÁ! [[TUTORIAL][SCRIPT] Swap internal SD Card / External SD Card for Xperia SP (C530X)]
3. Gyenge WI-FI:
Elméletileg megoldást nyújt [Tybee000 hozzászólása]. ROOT kell hozzá.
Hirdetés
4. Nem látszik az SP se a SUS-ban, se a PCC-ben:
Ez valószínűleg azért van,mert Windows 8.x-et használsz. Jelenleg a programok nem támogatják és nincs driver. Megoldás rá egy Win7-es gép vagy virtuálisan (Vmware). [Egy kis leírás BenHamo fórumtárs jóvoltából].
Annyi azért itt fontos, hogy ez arra vonatkozik, ha újra akarnád rakni vagy frissíteni szeretnéd. Mint készüléket látja a PCC.
Viszont, aki próbálkozna és rendelkezik WIndows 8.x-el:
Találtam egy új leírást arra, akinek baja van Windows 8.x alatt a driverek miatt.
Azt írja segített neki, DE SENKI NE VEGYE BIZTOSRA:
I have done these steps and It worked for me.
Please hit thanks button / say thanks if it worked for you.
To get started:
From the Metro Start Screen or Desktop, open Settings (move your mouse to the bottom-right-corner of the screen and wait for the pop-out bar to appear, then click the Gear icon).
Click ‘More PC Settings’.
Click ‘General’.
Scroll down, and click ‘Restart now’ under ‘Advanced startup’.
Wait a bit.
Click ‘Troubleshoot’.
Click ‘Advanced Options’
Click ‘Windows Startup Settings’
Click Restart.
Choose option 7 (Disable Driver signature Enforcement)
Profit!
Now you can install the drivers of fastboot.
And now you can connect your phone in fastboot.
NOTE: It will be back enabled when you restart, but you only have to do this to install the drivers.
I didn't installed the android SDK!!
5. RAM kezlés javítás:
bagyusz írt róla, hogy pár beállítás módosításával lehet javítani RAM kezelésén (ne zárokasson be mindig mindent a háttérben). [itt találod a leírást]
Vagy van egy másik is, ami van akinek segített. Ez pedig a [Memory Locker app].
6. Root felrakása:
[[ROOT][SP] How-to for rooting newest firmware 12.0.A.2.245 / 254]
Letöltés:
[XperiaSP_C530X_12.0.A.1.257_KernelOnly.ftf - 6.78 MB]
[DooMLoRD_Easy-Rooting-Toolkit_v18_perf-event-exploit.zip - 2.96 MB]
[XperiaSP_C530X_12.0.A.2.254_KernelOnly.ftf - 6.95 MB]
vagy
[XperiaSP_C530X_12.0.A.2.245_KernelOnly.ftf - 6.95 MB ]
Másik mód rá:
[【ROOT】 Easily root Xperia SP firmware version 12.0.A.2.254. ANGOL]
VAGY
[[ROOT][SP] How-to for rooting newest firmware 12.0.A.2.245 / 254]
[Sony Xperia SP rootolása 64 bites linux rendszeren (Ubuntu/Xubuntu/Lubuntu)]
Köszönet [chab7-nek]
[NavBar módosításhoz Greenfy és Xposed module - ROOT kell hozzá]
Ezzel lehet módosítani az alsó navigációs sávot.
[Gyári ROM-ok letöltéséhez linkeket itt találtok.]
[[SP][ROM][4.3]{LEAK} Sony JellyBean Firmware: 12.1.A.0.256 (UnlockedBootloaders ONLY)]
A blog folyamatosan fog frissülni. update 2014/01/14
Hozzászólásban vagy privát üzenetben lehet jelezni észrevételeket vagy olyan dolgokat, amiket jó lenne még belerakni. A cikk a fórum alapján jött és jön létre.
Gyári bemutató az SP-ről:
Mobilarena teszt videó: