Hirdetés

Ati Mobility Radeon HD4250 Tuning útmutató

Mit kap a kedves olvasó?

Sokan szidalmazhatnak most ezért a címért, hogy tönkreteszem, meg hogy nem érdemes, illetve minek csinálok ilyesmit, úgysem érek el vele semmit. Az igazság az, hogy pár játékot pont ez a megoldás lendített át a játszhatósági küszöbön ( főleg az unreal 3-as motorral készültek ), illetve ahol egy kis plusz kakaó kellett, ott is bejött. Mielőtt a tényleges órajelemelésre térnék, egy kis tweakelgetés következik, amivel komolyabb behatás nélkül érjük el azt a pluszt.
Mivel e mellé a nyákszaggató vérengző szörnyeteg mellé a gyengécske Turion processzoroktól Phenom kettesekig mindent csomagoltak, és a 3dmark 06 eredmények között kétszeres a differencia, ezért a processzor órajel-emelésének módját is belecsempészem írásom végébe, valamint még egy apróságot, ahogy illeszthetővé tehetjük a VGA-t windows xp operációs rendszer alatt, ami hivatalosan nem támogatott.

Tweakeljünk!

Catalyst control center: Mindenek előtt váltsunk speciális nézetre! A 3D beállításoknál keressük meg a mipmap minőséget, és állítsuk a maximumra (nem zavar sok vizet és szép is), a Catalyst A.I viszont kikapcsolásra kell hogy kerüljön. Ezzel a két beállítással a HUD elemek nem romlanak annyit kisebb felbontás esetén, illetve sokkal simábban, folytonosabban futnak a játékok.

Eszközkezelő: Ha nem használjuk a HDMI portot, akkor menjünk az eszközkezelőbe, és tiltsuk le az Ati HDMI audio bejegyzést, ezzel egy kicsit megkönnyítve kártyánk dolgát.

Ezek a beállítások bizonyítottaák sikerességüket Call of Duty BO, 4, 6, 8, és Battlefield BC2 játékokban. Ha processzorteljesítménynek vagyunk híján akkor az "éppenhogy nem" állapotból játszhatót varázsolhatunk Windows Xp használatával. Ez a többi CPU limites helyzetnél is jó megoldás, főleg ha ezt a rendszert szoktuk meg. (az útmutató lentebb minden HD4*** gpu-nél alkalmazható)

GPU tuning

A Mobility Radeon HD4250 egy elég mostoha támogatottsággal ellátott darab, egyik tuning programot sem lehet ráereszteni, mert az egyik rossz órajelet mutat, a másik nem tudja változtatni, de pár lelkes ember talált rá megoldást.

http://www.mediafire.com/error.php?errno=320

Erről a linkről a TweakForce által módosított, feljavított drivert tölthetitek le, ez támogatást ad az AMD GPU Clock Tool 0.9.26-os verziószámú kiadásához, amit a következő linken szerezhettek be:

http://downloads.guru3d.com/AMD-GPU-Clock-Tool-v0.9.26.0-For-HD-5870-download-2383.html

Ezt feltéve nincs más dolgunk, mint belőni (hűtőpadostul nekem 733-ig stabil) kb. 680 Mhz-t a gpu-nak, és lemérni a változást! (stabilitás teszthez szőrös fánkot pörgettem)

CPU tuning

Ez egy eléggé kétesélyes dolog, a notebookunk gyártójától függ hogy sikerül. Nekem például nem jött össze, mert Packard Bellék nem olyan clockgeneratort használtak, amit szeret a SetFSB. Keressünk rá a notebookunk alaplapjának clockgenerator IC számára, majd nézzük meg hogy rajta van e a SetFsb support listáján:

http://www13.plala.or.jp/setfsb/

Ha igen, akkor nyert ügyünk van, csak letöltjük, futtatjuk, kiválasztjuk a megfelelő számot és kisérletezgetünk. A stabilitás tesztelésére a LinX nevű programot ajánlom, de itt még számtalan más variációt találhat mindenki a kedvére: http://www.benchmarkhq.ru/english.html?/be_cpu.html

Xp driver kontárkodás

Most pedig, ha valaki xp alatt használná ezt a csodát, elkészítheti a drivert ezzel a kis kontárkodási útmutatóval, ami minden 4*** sorozatszámú mobil gpu-hoz passzol.

1. Lépés:

Net framework 2.0 telepítése innen:
http://www.microsoft.com/download/en/details.aspx?displaylang=en&id=19

2. Lépés:

Driver alapanyag letöltése innen(majd bontsuk ki, és jegyezzük meg hova!):
ftp://ftp.hp.com/pub/softpaq/sp45501-46000/sp45701.exe

3. Lépés:

Menjünk be az eszközkezelőbe, és a csúnya gonosz sárga kérdőjelek között keressük meg a videokártyáét! Kattintsunk rá jobb gombbal, és a részletek fül alatti számsort másoljuk ki egy jegyzettömbbe! Valahogy így fog kinézni:

PCI\VEN_[U]1002[/U]&DEV_[U]9712[/U]&SUBSYS_[S]036E1025[/S]&REV_00\4&1E50BDA7&0&2808

Az aláhúzott részek fognak később kelleni.

4. Lépés

Megnyitjuk a CX(számsor).inf fájlt a C:\sp45701\Driver\XP_INF\ helyen
Az [ATI.Mfg.NTx86] nevű sor alatt csinálunk egy kis helyet, és beszúrjuk a következőt:

"ATI Mobility Radeon HD xxxx " = ati2mtag_zzz

az xxxx a modellszám (esetünkben 4250) a zzz pedig a GPU kódszáma

A gpu kódszámát itt találhatjátok meg, ha a &DEV utáni számsorra keresünk (nálunk 9712):

http://developer.amd.com/download/pc_vendor_id/pages/default.aspx

A kapott szám az "RS880M"

5. Lépcső:

Most a CX(számsor).inf következik a C:\sp45701\Driver\ helyen

A [winxp] alatti első sor legvégére mászunk (Kapcsoljuk ki a hosszú sorok tördelését, FONTOS!), és hozzáadjuk a következőt:

,0x9480:0x3624103C

Az első 0x után a device ID kell hogy álljon, a második után pedig a subsystem ID (a notepadban a &dev és a &subsys utáni számsorok)

6. Utolsó, befejező lépés:

Nyissuk meg ugyanitt az Install.ini-t és végezzük el vele a modifikációkat, amiket megtettünk a második CX(számsor).inf fájlban, majd futtassuk a setup.exe fájlt. A figyelmeztetéseket hagyjuk figyelmen kívül.

Készen vagyunk, és egy röpke kis újraindítás után élvezhetjük az eredményt!

Még van hozzászólás! Tovább