Elöljáróban röviden: a Wonder Woman (hála égnek nem Csodanő) jött, látott és győzött, ha nem vesszük a Logant, akkor az elmúlt öt év talán legjobb képregényfilmjét rakták össze végre a Warnernél. Patty Jenkins filmje betömött egy olyan piaci rést, ami ez előtt nem létezett, avagy inkább Snyder-ék meglátták a lehetőséget és egy olyan irányban szélesítették saját kis filmes univerzumukat, amire az elmúlt évtizedben sem ők, sem Marvelék nem gondoltak: a történetet jó egy évszázaddal a jelenkor elé helyezték, így rögtön több legyet ütve és hatalmas előnnyel indulva: a történelmi háborús szál mindig érdekes tud lenni, az első világháború miatt a megfáradt, mára már érdektelen náci okkultizmus szerencsére kilőve és így a mainstream vonal is kap egy filmet az első nagy világégésről, noha a film fókusza nem ez lett szerencsére.
Hirdetés
Történetünk első pár perce sok érdekességet nem szolgáltat, sőt, a Thor után pár évvel kifejezetten vicces az áthallás: kis hősünk, Thor Diana apja anyja meséit hallgatja a régi idők háborúiról, ezzel csillapítva kíváncsiságát és gyakorlatilag megágyazva a film igazi konfliktusának. A Wonder Woman első fél óráját a gyönyörű táj és az amazonok sajátos kultúrájának megismerése viszi el a hátán és szerencsére a második felvonásban is bőséggel vannak érdekességek, amik nagyrészt Diana sajátos felfogása és a való világ közti különbségekből fakadnak. Nem olyan viccesek, mint a Thor hasonló jelenetei, de kellőképpen érdekesek ahhoz, hogy folyamatosan továbblendítsék a cselekményt.
A film második felére aztán beindul a gőzhenger és Jenkins-ék vérprofi módon pont annyira kapták el a háború borzalmait, ami egy 12 karikás popcornfilmbe még épp belefér. Az külön dicséretes, hogy háborús filmként is bőven megállná a helyét, sikerült megfelelően autentikusra venni a dolgokat, a ruhák és uniformisok pazarul festettek a film egészében, a feliratok közül ahol angol kellett, ott angol volt, német helyeken német, Belgiumban meg belga, a fegyverek és járművek sem voltak többségükben anakronisztikusak, ezek az apróságok nem feltűnőek, de aki fogékony rá, az ebbe sem tudna belekötni, nagyon sokat hozzáadtak a látványhoz.
Ahhoz a látványhoz, ami pedig önmagáért beszél. A tavalyi nagyok, BvS, Civil War, Apocalypse elbújhatnak a Wonder Woman mellett, a Snyder-esre vett lassítások, panoráma képek harc közben nyálcsorgatóan badassre sikeredtek, tényleg öröm volt nézni. A zene is partner volt ebben, pátoszos, néha még a WW zenei téma is felhangzott, de szerencsére csak indokolt helyeken, nem vitték túlzásba. A rendezőnek valahogy sikerült azt elkapnia, hogy nem érezni Dianát annyira brutálisan túlviláginak, mint Supermant a Man of Steel-ben, de megvan az az érzet, hogy ez a csaj itt valóban egy (későbbi nevén nevezve) metahumán, ez például nagyon hiányzott mindkét Thor-ból.
Amibe bele lehet kötni, az egyértelműen a film utolsó 20 percének furcsán zavarós tempója, két nagy összecsapás között annyira leült az egész, hogy még egy pisiszünetre is ki lehetett volna menni és az ember szó szerint nem maradt volna le semmi lényegesről. Valami baj lehetett a vágónál, mert az odáig vezető út nem indokolta volna a reptéri katyvaszt. Pedig jól megágyaztak neki, mind a görög mítoszokkal, mind pedig a világháborús témával, de valahogy nem sikerült megfelelő lezárást írni neki, vagy csak nem tudták hogy egymás utána pakolni a jeleneteket, de néha tényleg zavaróan össze-vissza láttuk a dolgokat.
A 3D amúgy nem indokolt egyáltalán, a film előtt ment a Thor Ragnarok előzetese, 2 percben több 3D jelenetet tartalmazott, mint a teljes Wonder Woman, viszont IMAX-ben tűéles képben és fantasztikus hanghatásokban volt részünk, a mások által említett 3D sötétség egyáltalán nem tűnt fel szerencsére. Van még két spoikeres dolog, ami szerintem kicsit átgondolatlan vol az írók szempontjából, de megbocsájtható:
Összességében a Wonder Woman nálam bőven visszahozta a hitet a DC mozifilmekbe, itt már láthatóan beérett Geoff Johns munkája (ugye ez volt az első film, ami teljes egészében az ő felügyeletével készült). Tele volt olyan easter eggekkel, amik a karaktert ismerőknek mosolyt csalhat az arcára (a fagyizás például érdekes módon többeknek leesett a moziban), de kellőképpen újszerű és eredeti volt ahhoz, hogy mindenki más is élvezhesse akár mint háborús kalandfilmet, akár mint szuperhősös eredetsztorit. Wonder Woman szerepe az elmúlt évtizedekben elvitathatatlan volt az amerikai kultúrában, a II. világháborús propagandaszerepe óta olyan utat járt be, mint kevés más képregényhős a világon és tényleg nagyon örülök neki, hogy a képregényfilmek aranykorában pont vele sikerült végre a DC-Warnernak egy fénylő csillagot pakolni az égre.
). Viszont összességében nekem is nagyon tetszett és amint lehet, foglalom a jegyet a Justice League-re.
