Két részen vagyok túl a Gangs of Londonban, amit nem átallottak egyesek a Gomorrahoz hasonlítani.
Önmagában nem is lenne semmi gond a sorozattal, de az összehasonlítás próbáját nem állja ki, mondjuk csak annyiban, hogy a szervezett bűnözésről szól ez is.
De amíg a Gomorraban bemutatottak alapján nagyjából el tudtam hinni, hogy mit művel a Camorra az olaszoknál, addig azt nem nagyon amit az arcomba toltak a britek részéről, pl. tucatnyi ember lemészárlását.
A történet még akár lehet érdekes is, akad pár kérdőjel, de ezt teljesen megöli a főszereplő játéka.Nem zárom ki, hogy Joe Colenak van vmi ezidáig rejtett skillje, ami majd a csúcsra repíti, de a Peaky Blinders és A kíméletlenben is elég gyengén muzsikált és jelen esetben nem hogy nem váltja meg a világot, de egyenesen gyilkolja az élményt.
Ami viszont szót érdemel az a nyers, naturális ábrázolása a brutalitásnak. A párom sokszor elfordította a fejét és időnként már nekem is az volt az érzésem, hogy ez nem az alvilági eszköztár bemutatását szolgálja, sokkal inkább a megkoreografált verekedős jelenetekkel együtt a figyelmet akarja magára vonni, de ehhez kissé erősebb, mélyebb narratívára lenne szükség.
A Warrior esetében sem hittem, hogy az 1800-as évek Amerikájában minden második kínai Bruce Lee elődje volt a harci skilleket illetően, de ott nem is ez volt a cél, itt viszont olyan verekedések vannak amelyek után Steven Segal is elégedetten csettintene, de nem hiszem, hogy a briteknél ez így megy, mint ahogyan a Camorrában is inkább egy-egy lőszerrel rendezik inkább a nézeteltéréseket és nem több danos performansszal.
Az első sorozat( nálam), amely egy epizódja meghaladja a 90 percet, ezt még próbálom feldolgozni.
Kíváncsi vagyok mit hoz még, maradok, de a The last dance olyan élményt nyújtott, hogy szinte azt nézném inkább újra mintsem bármi mást.

This signature is completely useless! Don't waste any time by reading it!