MOst ugyan nincs túl sok idôm, de megpróbálok egy-két szóban röviden reagálni a hozzám szólokhoz:
Elôszöris nem volt szándékomban észt osztani, ellenben annak nagyon örülök, hogy ti megosztottátok a tieteket. Sokaktól sokat tanultam. Azt pedig gondolom, hogy te is jól tudod, hogy az eladott házak után Mo-on rendesen (!) kell adózni...így természetesen nekem is.(és nekem nincs adó-elmaradásom!). Ezt csak az irígyek kedvéért mondtam. Azt meg remélem, hogy nem kívánod, hogy az itt szerzett értékeink után ott IS adózzunk. (Egyébként itt sincs adó-elmaradásunk) EQMontoya-nal különben teljesen egyetértek, hogy "a magyar adókulcsok nem a magyar bérekhez vannak méretezve, ez sajnos elég nagy ördögi kör."
*
Loha-nak: Valóban azt sem szabad elfelejteni, amit mondasz.
Peter789-nek: nálunk is "dolgozott" egyszer egy olyan kőnyűvő, aki büszke volt rá, hogy ő bizony 5 általánost végzett - 2 első és 3 második osztály képében - de vérig volt sértve, amikor Apám elővett egy derékszögű bútorlapot, és oda merészelte tenni a zsaluzás mellé mutatva milyen ferde
A "kônyûvô"- kerítô is egy szakma lehetne ám. Ti valószínû, hogy jól is keresnétek vele, mert látom, hogy nagy a tapasztalatotok és a szakértelmetek is e téren !
Pjotor1986-nak: Nagyon örülök, hogy ti ilyen elôrelátók és ügyesek tudtatok lenni!!
kovy79, teljesen igazad van...
Dylen-nek: "Itthon is van rengeteg jó dolog, csak nagyon erősen kell keresni" ...csak úgy, mint a Cinderella (Hamupipôke) c rajzfilmben a Lucifer nevû macskában is kell, hogy valami jó legyen, csak nehéz rájönni, hogy mi is az??
"Kedves" Viszlát, én abszolút nem vagyok "magyarkodó", mint ahogy beállítanád. Nagyon nagyon félreismertél! ...(11 éve élünk kint, és még soha nem volt honvágyam ...na ezért is megkövezhettek , .....viszont ettôl függetlenül ami igaz, az igaz. Budapest gyönyörû, és az, hogy túlnyomó részben a jó benyomásaimról írtam, az nem azt jelenti, hogy nem látom a problémákat, csak az a meggyôzôdésem, hogy azok, akik szeretik Mo-ot, azoknak erôsítés kell, nem pedig elkedvetlenítés. Ez csak egy egyszerû felismerés, nem pedig ámerikánizmus. Ezért össze kell(ene) fognunk és segítenünk egymást, hogy javuljon a helyzet és a jövô szebb lehessen. Hiszem, hogy ez lehetséges.
Ok, erre most azt is mondhatod, hogy osztom az észt ..úgy hívod, ahogy akarod ...de, ha ismered a a viccet: "nem hívni kell, hanem tolni".
Hit nélkül pedig nem lehet jól dolgozni. ( Itt most --kivételesen -- nem az Istenbe vetett hitrôl beszélek, hanem arról a hitrôl, hogy az áldozathozatalunk --ás egyáltalán semmilyen befektetett munkánk-- nem hiábavaló! Nekem (talán) azért könnyebb ezt a hitet gyakorolni, mert pedagógusként megtanultam, hogy a munkám eredménye "menet közben" sohasem felbecsülhetô, vagyis a végeredmény csak sok év után "lemérhetô ", ui elôfordulhat, hogy az ember sokáig semmi pozitív változást nem lát ....míg egyszercsak beérik valami. De az is lehet, hogy egy ember soha az életében nem tapasztal pozitív visszajelzést, annak ellenére, hogy ô mindig csak befektet, ad..(javít).
És kéremalássan, ha valaki olyan magyar, akkor írjon magyarul, az ilyen mind-set, meg thank you, meg hasonló gányok azok, amiktől szintén a zacskóért nyúlok.
Én sem szeretem az angol affektálást, -különösen azok szájából nem, akik az év 365 napján magyar szót hallanak és használnak. A mind-set kifejezés gondolkodásmódot jelent, de frappánsabbnak gondoltam az angolt. Ezer bocsánat érte! Ha valaki nem értette volna, attól mégegyszer elnézést kérek! Azért hagyom mégis bent, hogy aki a hányingered okát keresné, tudja, hogy mirôl van szó. A "THANK YOU!"-t viszont lecseréltem a végérôl, hogy mindenkinek teljesen érthetô legyen a befejezés.
Különben ôszintén köszi, hogy fölhívtad a figyelmemet arra, hogy kínosan kerüljek minden angol kifejezést! Tôled meg, mint gyakorló magyar anyanyelvûtôl jogosan elvárnám azt, hogy értelemszerûbben használd a magyar szavakat! Máskor kicsit választékosabban fejezd ki a nemtetszésedet, és ne mindenre a zacskót (és az undorító szó szinonímjait ) rántsd elô. Az undorító szót és szinonímjait az értelmezôszótár szerint más esetekben használják, ......vagy ez is egy gyökeres haladás(od) része lenne?
"Kedves" Motion_Blur, lécci ne rajtam töltsd ki a bosszúdat ...a másoktól ért -talán- jogos sérelmeid miatt. Ha figyelmesen elolvasod az írásomat, akkor lát6tod, hogy nem hemzseg az English -tôl.
Huma-nak, 30z.Samu -nak, vfo7-nek, tiv83us-nek, Fooler89-nek: Köszi a megértéseteket és egyáltalán a hozzászólásotokat!
..sajnos nincs idôm újra olvasni, az esetleges hibákért mindenkitôl elnézést kérek
IN GOD WE TRUST!