A harmadik DirectX 9-es generáció királyai

2005-ben, az utolsó DirectX 9-es generáció bemutatásakor már egyértelműen a PCI Express csatlakozó volt előtérben, így bár mindkét gyártó készített kártyákat AGP-re is, de a legerősebb csúcsmodellek már nem voltak elérhetőek az elavultabb csatlakozóval, és GPU-k már natív PCIE-sek voltak. Hogy mégis bevethetőek legyenek AGP fronton is, ahhoz egy fordítóchipre volt szükség, mely az NVIDIA esetében HSI (High Speed Interconnect) névre hallgat, az ATI megoldása pedig Rialto kódnéven futott. Utóbbi lapka nagy előnye, hogy nem igényel hűtést, így a kártyák hátoldalán is elhelyezhető volt, ami kevesebb áttervezést, és egyszerűbb felépítésű NYÁK-ot tett lehetővé az AGP-s kártyák esetében.

Fejlesztések tekintetében ezúttal ismét az ATI volt szorgalmasabb, hiszen az NVIDIA elégnek látta a sikeres NV40-es architektúra 24 pipe-osra szélesítését, mely a legerősebb GF7es kártyák alapját adta. A Radeon X1000-es szériával azonban az ATI bepótolta az előző generációnál elmulasztott fejlesztéseket, és kisebbfajta forradalmat indított el. A legfontosabb újítás természetesen a 3.0-ás Shader modell támogatása volt, de emellett számos ponton megújították a GPU architektúrát.

A széria modernebb modelljeinél szétválasztották a korábban pipeline formátumba kötött Pixel Shader - TMU párosokat, és több Shader egységet építettek a GPU-ba, ezáltal növelve a számítási kapacitást. A memóriabuszt is megreformálták, és a korábban használt lassabb, és sok vezetékelést igénylő Crossbar felépítés helyett kifejlesztették a hatékonyabb Ring Bus rendszert.

Míg a csúcskategóriában az ATI kártyái (elsősorban shaderintenzív játékok alatt) taroltak, addig a középkategóriában kissé vérszegény típusokat mutattak be, így ott továbbra is a GeForce-ok voltak a nyerők, a kiváló 7600-as modellek révén, melyek az előző generáció csúcskártyáihoz mérhető teljesítményt adtak.

A táblázatra pillantva rögtön látszik a fő különbség a kártyák technikai adataiban: míg a GeForce a hagyományos, pipeline alapú felépítést követi, addig az ATI ebben a generációban új utakat járt, és több Pixel Shaderrel, ám kevesebb TMU egységgel látta el a GPU-t. Ezt leszámítva az egyéb adatok nagyfokú hasonlóságot mutatnak: az órajelek GPU és memória fronton is csaknem megegyeznek, de fontos kiemelni, hogy az X1950 Pro már a hatékonyabb Ring Bus memóriavezérlőt használja. Meg kell jegyezni, hogy ez a két modell nem volt közvetlen vetélytársa egymásnak akkoriban, hiszen az X1950 Pro inkább a 20 pipe-os GeForce 7900 GS ellenfelének készült, a 7950 GT túl nagy falat volt számára megjelenésükkor.

Az itt szereplő kártyák közül ezúttal az ATI megoldása az elterjedtebb, köszönhetően annak, hogy több márka is viszonylag nagy mennyiségben készített AGP-s X1950 Pro-t. A GeForce 7950 GT viszont hivatalosan nem is létezett AGP-re, hiszen az NVIDIA a meglehetősen vérszegény 16 pipe-os 7800 GS modellt szánta az AGP csúcsára, így csak pár gyártó magánakciójának eredményeként készülhettek erősebb AGP-s GeForce-ok, emiatt jóval nehezebb őket beszerezni, és ritkaságuk miatt többe is kerülnek.

GeForce 7950 GT-ből egy meglehetősen gyenge minőségű kártyára sikerült szert tennem, megy Galaxy feliratot hordoz a hűtésén, ám korántsem biztos, hogy valóban ennek a gyártónak a terméke, hiszen inkább valamilyen kínai hamisítványra hasonlít. A hűtés egyszerű felépítésű, és kissé hangos, talán emiatt látták jobbnak egy hatalmas fémlemezzel eltakarni a kíváncsi szemek elől. Ennek ellenére a kártya hozza az elvárható teljesítményt, így végső soron nem lehet rá panasz. Az ilyen noname darabok mellett elsősorban az XFX színeiben találkozhatunk AGP-s 7950 GT kártyákkal a használtpiacon, melyek a 7800 GS referencia dizájnt használják.

A Sapphire X1950 Pro kártyája jóval minőségibb benyomást kelt. Bár a hűtése csak egy bővítőhelyet foglal el, mégis halkabb, mint a 7950 GT-n használt megoldás, ráadásul szabályozni is tudja a fordulatszámát terhelés függvényében. Érdekes látványt nyújt a kártya NYÁK-ja, mely elsősorban magasságában tér el az átlagos méretektől. Olyan, mint ha a szabvány PCIE-s áramkört egy "emelettel" feljebb költöztették volna, hogy helyet szorítsanak az AGP-s fordítóchipnek.

A kártyák hátoldala meglehetősen üres, egyedül az X1950 Pro esetében találunk itt érdekes alkatrészt, ugyanis a Rialto chip minden AGP-s ATI kártya esetében itt kap helyet. A kis méretű szilíciumlapka nem igényel hűtést, de egy puha rózsaszín gumiszerű réteggel körbe szokták venni védelmi okokból.

A hűtéseket eltávolítva láthatóvá válnak az eltérő nyákelrendezések. A 7950 GT esetében a GPU-t 45 fokkal elforgatva szerelték fel, hogy helyet szorítsanak a HSI chipnek. Az ATI kártyája esetén erre nem volt szükség, így az X1950 Pro nyákja jóval letisztultabb képet mutat. Tápcsatlakozóból a Radeon 2 darabot is igényel, és a VRM blokk is hűtést kapott, míg a GeForce megelégszik egyetlen molex csatlakozó bekötésével, vagyis a fogyasztása valamelyest alacsonyabb.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!