2024. május 11., szombat

Gyorskeresés

Blog

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]   [ ÚJ CIKK ]

  • 2013.09.29 kerákpártúra újra

    Mivel a múlt héten nem sikerült a 80-as teljesítmény túrát abszolválni, sőt ez volt az a táv amit eddig egészében még sose nyomtam le, ezért úgy döntöttem, hogy most a hétvégén megpróbálom. Kedden visszakaptam a bringámat, alig vártam, hogy kipróbálhassam. A hidraulikus féket cseréltettem ki rajta, mivel egy bukás következtében eltörtem a főfékhenger kivezető csonkját amire a fékcső rögzítve van. Mivel ezt az alumíniumból készült testet önmagában venni nem lehet, így kénytelen vettem használtan egy ugyan olyan Avid Juicy Ultimate komplett első + hátsó kitet. Új ára egy ilyen csomagnak 80-100e forint, ennek feléért most vettem egyet, igaz nem fehér hanem fekete. A szervizben a csere után azt mondták, mivel sokat állt a csőben az olaj így ne csodálkozzak ha gyenge lesz, vagy levegősnek tűnik majd a fékhatás. Hazafelé éreztem is, hogy a hátsó nagyon lent fog, az általam sűrűn használt első meg erősen nyikorog, a fékhatás meg törtrésze a korábbinak, persze ha majd hozzákopik a betét a féktárcsához akkor ezek a gondok megszűnnek.

    Folytatás...

    caprine 11 éve

  • 2013. szeptember 21. kerékpáros teljesítmény túra a Bükk-hegységben

    A kollégám szolt, hogy hétvégén lesz a szokásosnak mondható évente egy alkalommal megrendezésre kerülő kerékpáros teljesítmény túra a Bükkben. Elég sokszor voltam már rajta, tavaly viszont kihagytam mert nem volt jó az idő, idén viszont ha esni fog akkor is elindulok rajta.

    Beszélgettünk róla melyik távon kellene elindulni és hát felvetődött egy érdekes ötlet. Mi lenne ha a kiinduló ponttól ami Király asztalon volt az első ellenőrző pontig nem a leírásban szereplő útvonalon mennénk? Végül is az útvonal amúgy sem számít, csak el kell jutni egyik ellenőrző pontból (továbbiakban EP) a másikba, onnan meg tovább. Szóval volt egy ötlete a kollégámnak a táv első szakaszára. Az útvonal eleje eredetileg: Király asztal - Vadasparknál le - Chinoin - Alsóhámor - Felsőhámor - Hámori tó - Savós völgy - Savós völgyi szerpentin - Létrás tető - Jávorkút. Ezt majdnem teljes egészében lecserélnénk a következőre: A Vadasparkig stim, de ott nem gurulnánk le a Chinoin felé, hanem letérnénk az aszfaltról, a Vadaspark kerítése mellett a dózerúton mennénk tovább a fák között bent az erdőben a zöld jelzésen. Elérnénk az Ortástető v. m. elágazást, innen a sárga jelzésen lemennénk a Varbói rétre (amit nem igazán szeretek mert teheneket legeltetnek rajta, gyalog is hepehupás hát még keréken) és onnan fel az erdőbe Andókúthoz, ott lehetne vizet tankolni.

    Folytatás...

    caprine 11 éve

  • A „fal”

    Ebben az írásban nem egy konkrét falról mint a lerombolt berlini fal, vagy a nála kétszer nagyobb és jelenleg is izraelben építés alatt álló „védelmi” falról (ami több nemzetközi egyezményt is sért) szól, hanem egy virtuális a fejben lévő falról lenne szó. Elfogadott tény, hogy az ember felnőttkori beidegződéseit, ízlését, viszonyát a környezetéhez, a társadalomhoz, az élővilág egészéhez meghatározó benyomások nagy része még 7 éves kora előtt éri az embert. Sok kutatás szerint ez a fejlődés, információ gyűjtés ami az embert egész életében elkíséri már a megszületés előtt még a magzatvízben elkezdődik. Érdekes például, hogy a terhes anya által elszívott cigaretta 10 perc után kimutatható a magzatvízben. Beszívódik az anya tüdejében, bekerül a véráramába, a köldökzsinóron át a magzatba és ki is ürül mindössze 10 perc alatt, szinte hihetetlen. Innentől kezdve nincs min csodálkozni ha a megszületendő gyerek idővel maga is dohányos lesz, sőt mivel már nagyon korán megkapta az első dózisait, így valószínűleg már gyerekkorában rá fog kapni, nem fogja a felnőttkort megvárni. Saját életemben is megfigyeltem rengeteg szokást ami még a gyerekkoromra gyökeredzik, kezdve a kerékpározástól a zene ízlésemen át sok területen. Úgy érzem pontosan emiatt nagyon fontos a megfelelő gyermeknevelés, amit szerintem elég sokan nem kapnak meg, és ennek terhét nyögi a mai társadalom.

    Folytatás...

    caprine 11 éve

Hirdetés

Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.