2019. május 22., szerda

Gyorskeresés

Útvonal

Cikkek » Az élet rovat

Van-e élet a halál előtt?

  • (f)
  • (p)
Írta: |

Ezoterikus környezetben sokszor hallok a halál utáni életről, karmáról, angyalokról és...

[ ÚJ TESZT ]

Ezoterikus környezetben sokszor hallok a halál utáni életről, karmáról, angyalokról és hasonlókról. Sokszor nem tudom eldönteni, hogy mit is gondoljak a dologról. Engem – bár meg kereszteltek – szinte ateistának neveltek. A szüleim nem adtak jó példát az Isten szeretetről, néha édesapám, amikor szorgos barkácsolása következtében véletlenül nem a szöget találta el a kalapáccsal. De ezek a mondatok nem erősítettek meg a mindenható létezéséről. Sőt.
Amikor mélyebben belemerültem az energiás gyógyításba, akkor sem fogadtam el mindent úgy, ahogyan mondták nekem. A lelkem mélyén soha nem hittem el, vagy legalább is nem azt, és nem úgy, ahogyan a Katolikus egyház hirdeti. Több éves kutatómunka után be kellet látnom, hogy nagyon sok ellentmondás van a Bibliában, mind az Ó-, mind az Újszövetségben.
Lassan kialakult bennem egy saját hit világ, - jó hát akkor legyen – egy sajátos Istennel. De ez az Isten tényleg megbocsátó, nem büntet, nem tart félelemben.
A túlvilágról is számtalan hipotézist is hallottam már, mindegyik valahogy úgy mutatja be, hogy miután elhagytuk ezt az árnyékvilágot, egy más, egy új, ez jobb világba csöppenünk. Lehetne most felsorolás jelleggel mindegyiket leírnom, de nem tartom szükségszerűségét. Mindenki úgyis a sajátját hiszi, ill. képzeli el. Egy ami biztos, hogy senki nem jött még vissza onnan, és nem bizonyította be hitelt érdemlően: márpedig ez így és így van. Addig meg földi halandók, csak találgatunk, képzelődünk, támaszként használjuk a hozzánk legközelebb álló vallás alaptéziseit.
Sokszor megmosolyogjuk azokat a primitív törzseket, akik nagy vigaszsággal, dallal, tánccal, énekkel búcsúztatják az elmenőket. Még mi nagy gyászba burkolózunk. De helyesen tesszük-e mindezt?
Nézzük Katolikus szemmel. Ha az illető Istennek való életet élt, akkor felkerült a mennyek országába, ahol egy felhőn ülve, lábát lógatva nézi a többi volt embertársa földi szenvedéseit.
Ha pedig bűnös volt, akkor a pokol kénköves tüzében ég örök időkig. Ha most megnézzük, hogy hogyan is búcsúztatjuk szegény halottainkat, az ember azt hihetné, hogy mindenki a pokolra kerül, mert másként miért siratnánk meg. Csak is azért, mert sajnáljuk. De hát közeli hozzánk tartozónkról, vagy nem annyira közeli ismerősünkről ezt még csak fel sem tételezzük. De hát akkor hitünk szerint a mennyországba jut, akkor meg örülni kellene. Nem értem én ezt.
Más vallásoknál, a fénylények, vagy szellemek birodalmába jutunk fel, ha teljesítettük földi küldetésünket. Itt is az a gond, hogy ha sikeresen vettünk, egy nem könnyű akadályt, és bevégeztetett, akkor onnantól már sokkal jobb. Egy kis pihenő után újra visszatérünk, és kezdjük elölről az egészet, de akkor amikor „elmegyünk”, akkor a jobb, és nem a rosszabb felé vesszük az utunkat. A sírásra csak akkor lenne okunk, ha kísértő szellemként itt kellene maradnunk akár egy ódon kastélyban is. De azokról meg annyit tudunk, hogy azok általában nem természetes, hanem erőszakos halállal haltak meg.

Hirdetés

Hirdetés

Copyright © 2000-2019 PROHARDVER Informatikai Kft.