Tai O

Hamar ráuntam a tömegre, és inkább átbuszoztam a szintén turistalátványosságszámba menő, de félreeső fekvése miatt úgy reméltem, kevésbé forgamas halászfalucskába, Tai O-ba. Nem szokványos helye van ennek a buszállomásnak:

És az utasok közt is akad mindenféle szerzet:

A buszút önmagában is egy élmény, mert a magas hegyről szerpentinúton jön (száguld) le a busz, és eközben kiváló a kilátás is. Tai O-ban is voltak azért elegen, de főleg a piacon tömörültek, úgyhogy itt már levegőhöz lehetett jutni. A falu épp az ellentéte a felhőkarcolós Hongkongnak, szegényes, cölöpökre épült halászkalyibák alkotják.

A piacon elsősorban kaját árultak, mégpedig élő és szárított tengeri herkentyűket: halakat, polipokat, rákokat, medúzákat, meg mindenfélét, amit én fel se ismerek, ezek egy részét ott helyben meg is sütik. Vettem egy házi készítésű piros üdítőt, aminél kevés rosszabbat ittam eddig, mintha valami szappanos halszörp lett volna, kábé olyan volt az íze, pedig biztos valami gyümölcsből csinálták. Kajából beértem kis halas szendvicsekkel, a többihez valahogy nem volt most bizodalmam, meg nem is voltam eléggé képben, mit hogy kellene fogyasztani, ahogy odaadják vagy otthon meg kell sütni... mivel ezek az árusok helyieknek is vagy főleg azoknak árulnak, sokan közülük nem készítették el rögtön helyben az ételt. Aki viszont igen, annál meg tömeg volt.

Ez a szárítás a mániájuk, még tojássárgája is van szárítva:

Azért szuvenírnekvaló is akad a kaják mellett:

Annak ellenére, hogy a házaik elég szörnyen néznek ki, amin tovább ront, hogy lemezzel vannak borítva a vízhatlanság érdekében, és hogy sok a turista, mégis van a faluban valami barátságos, vidéki, emberközeli hangulat.

Ahogy sétáltam, megszólított egy bácsi, majd mellémcsapódott, beszélgettünk, sokat mesélt a faluról, azt mondta, szereti a turistákat, szeret velük beszélgetni. Ezt nemigen hittem el neki, bizalmatlan voltam, de a kedvessége végül meggyőzött. Miközben sétáltunk a parti úton, mesélt róla, hogy élnek, hogy laknak, adott egy marék szárított gyümölcsöt is, fincsi volt, narancshoz hasonló volt az íze, de aztán idővel csak kibújt a szög a zsákból, hogy mégiscsak le akar húzni egy kis pénzre. Egy félreesőbb helyen előszedte a portékáit és megpróbált rám tukmálni valamit. Mondtam neki, hogy eszem ágában sincs bármit is vásárolni, de végülis tényleg kedves volt, jó dolgokat mondott, a gyümölcse is ízlett, úgyhogy megsajnáltam és vettem tőle egy kacatot, persze csak miután lealkudtam a felére az árát. Úgy gondoltam, hogy ezzel végülis segítek neki, nem fáj annyira az a párszáz forint. De azért akkor is jól átvert, meg kell hagyni! :-)

Miután körbejártam, visszaballagtam a buszállomáshoz, ahol boldogan láttam, hogy akik idejöttek, szinte mind a kolostorhoz akarnak visszajutni, mert ahhoz a buszhoz sorakozott csak több buszra felférő, iszonyat tömeg, gondolom azért akartak visszamenni, mert retúrjegyet vettek a felvonóra. (Azért kíváncsi lennék, hogy fél 7-kor mekkora tömeg marad le az utolsó kabinról..) Nekem szerencsére jobb ötletem volt, ugyanis a sziget másik végében, a belvárosi rész felé eső oldalon van egy kikötő is... szóval a tömeget szépen kikerülve, mosolygósan felültem szinte a töküres kikötői buszra. :-) Korán sötétedik (csak mint otthon), úgyhogy a buszozás közben be is alkonyodott, innentől nem sokat láttam, de a busz őrült szerpentinezése így is felért egy vidámparki élménnyel...

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!