Történések

ássuk hát, az elmúlt éjszakát.

Nos, igen. Végül is, mindent összevetve, jól megcsócsálva s inkább mégiscsak kipökve', volt már kevésbé értékelhető mulatozásban is részem, igaz nem sokban.

Az alapzöngét, a mostanra egyre kelletlenebb világundorom adta meg. Régtől fogva rosszban voltunk már egymással én és a külvilági tényezők, de mostanra elfekélyesedett a viszony köztünk.
Így, eme rossz kapcsolat, a baljós égi jelek és ennek vonzatai már eleve rányomták tulajdon billogukat, az esténk tomporamentumára'.
De, Erővel delejezettek, Ügyességeknek legkevésbé sem híján, viszont kiváltképp Szépek vagyunk és Mulatni akarunk-jelszóval és hittel felvértezve, uzsgyi bele az éjszakába!

Na persze, ahogy azt az egyszeri legényke elképzeli...
Ám nemcsak én, Ruzsi és Lazloka is olyan szinten volt kornyadt, hogy némely métely-banyák ugyancsak minket írtak volna fel rontás gyanánt, ha ugyan tehették volna. De kitartás!, a haza tettre való, büszke és mégugyan' erős férfiak vállán nyugodhat csak békén!

Aha... éjféltájt már komolyan fontolgattuk, hogy Lóra!, aztán a fene ette meg ezt a porfészket, a bűnbe csábító banzájával együtt. Sűrű az embertömeg, arányaiban tekintve túl sok oxigénfelhasználó jut az egységnyire szabott intelligenciahányadosra, hovatovább drágán mérik és még jól se nem esik az serital.

Aztán, mégsenem'.

Ha, már lókupac, legyen kövér-alapon, végül felkerekedtünk a Nádas mellől, hogy ugyan miért is ne térjünk be, eme világ-város éjszakai szentélyébe - mely már nevében is megszentségtelenít, egy méltán becses emlékhelyet - a Camelot-ba!

Nos, valóban. Szentségtörő dolgokban nem szenvedtünk hiányt - éppenséggel, nem minden miatt borul vigaszmentes szomorúság, a hasonszőrű ifjak bódult elméjére kóbor ködfátyolként.

Szemléltetés gyanánt, féltve őrzött emlékfoszlányokból kiragadva s talán a lényeget megragadva:
Alkoholmámorban dülöngélő fiatalok és idősbek egyaránt, sokaság, forróság, alkoholmámortól már dülöngélni is képtelen fiatalok és idősbek egyaránt. S tömeges forró némberek.
Igen-igen, ez az a tétel, mely adott helyzetet és téridőt elnézve nem tekinthető feltétel nélkül és semmi esetre sem oly' aggasztónak, hogy undor szakítsa el tekinteted a tárulkozó látványtól.

Sőt! Mivelhogy, némely megátalkodott nőszemély hihetetlen, égbekiáltó, már-már Alpokat megszégyenítő domborulatokat vonultatott fel mindenki örömére s megelégedésére, kénytelen ám talán annyira nem is kelletlen, de kegyelmes figyelmeddel követed az elibéd táruló tájegységeket.

Ámbátor akadt olyan tényező is, ami azért mégis aggályos volt vala. Nevezetesen egy-két viszonypár, amely a testük nőiessége és éveik száma közt, sajnálatos módon fordítottan állott fennen.
Egy másik pediglen az a minimálisan elvárható értelmi képesség zavarba ejtő hiányossága, ami a szoknya és más testfedő eszközök között szintúgy - bár kevésbé elítélendő módon -, arányait tekintve hasonlatosnak mutatkozott az előzőekben taglaltakhoz.

Tehát mindezek mellett és mentén, mint hű csatlósok behúzódtunk a Kerek-tánctér szélére. S hátasaink kiváló példáját követve, magunk is a vályúhoz vonszoltuk csatában* megfáradt testünket.

*(értsd: Bejárattól az italmérésig tartó nem kevéssé rögös út. Esetenként barbár hordák, portyázó amazonok közt test a test elleni heves, olykor hevenyészett küzdelem egy talpalatnyi szűz földért.)

Kellemes felfrissülés helyett azonban szinte rettenet ragadta el szívünket, midőn szemünk elé tárult a látvány. Mint egy orkok, trollok, Khisz'el Tündérek és más nem evilágra való csúfondáros szörnyetegek által ostromlott erőd északi fala, úgy sejlett fel előttünk a bárpult maga!
Ám, minden istenek kegyelmére, egy Igaz Harcos ereje: Hite és erős szíve!

Na jahh... meg a türelem, mely el is kélt. Bármennyire beosztással voltunk is véle, bárhogy sáfárkodtunk is, igencsak fogyóeszközként kell megemlítsem.
Végül mikor már csak manócsipányi szilánkok maradtak, elérkezett a mi időnk s ránk is szórt csillagszeméből* fényt a több sebből vérző, mégis csatából győztesen kikerült Bárkapitány.

*(Úgy ám! Csillogott biza', szerény véleményem szerint, valamely északról elszármazott varázstudók zsolozsmáit mormolhatta hetyke bajsza alatt a közelmúltban, nagy elánnal s még oly' kevés mértékkel...)

Majd mint egy valóságos ám csacska jótündér, teljesítette három kívánságunk - lévén hárman voltunk s mindhárman szomjúhoztunk vala.
Node', minthogy a kefir sem fenékig tejfel és a mi tündérfink is már az eljövendő küzdelmes fertályórákra készült zavaros lelkében, természetszerűleg a mi vágyaink s az ő teljesítőképessége, köszönőviszonyban sem voltak egymással. Ám mire élhettünk volna a gyanú perével, hős Bárkapitányunk - feltételezésem szerint csakis valamely gonosz, szájon át ható varázslat hatására - kilehelte sebzett lelkét.

Csak úgy, ahogy volt. Oda a padlóra...

Nem átallom megvallani, hogy nem kenyerem a hazug szavak taglalása, így nem is mondhatom, hogy egy Igaz Harcos számára testet, lelket építő látvánnyal szolgált volna.

Evégre az újabb csalatkozást elkönyvelve, lenyeltük a varázsos, bűzös lét és belevetettük magunkat az eljövendő csatákba, a dicső hírnév, némi pajzán élvhajhászás és majdan a békés megnyugvás irányába.
Az idő múlásával egyetemben haloványodott mind a kétségek, mind az emlékek kusza sora. Mely talán nem is oly' hátrányos mellékhatása, a - kelleténél némileg talán több - varázsital fogyasztásnak.

Sommázva krónikám: Nevettünk is, sírtunk is. Küzdöttünk is, meg nem is. Mulattunk is, meg többnyire nem is. Jó is volt...
Na, nem.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!